„Micsoda kincset visz a hóna alatt, Reb Simen? Kezei remegnek, ahogy a szívéhez szorítja, és az öröm csak úgy sugárzik a szemeiből!” „Oh, ez csak a sófárom, az ünnepi sófárom!”válaszol Reb Simen zavart mosollyal. „Ünnepi sófár?” „Hát ez nálam már így van: Elul hónap hétköznapjain csak egy amolyan hétköznapi sófárt fújok. De ez itt egy drága, szépen megmunkált, ünnepi sófár!”
 

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, hiszen a zsidó hagyomány sokszólamú, mindenre találhatunk példát, és annak ellenkezőjére is. 

98 éves korában, 2018. február 20-án elhunyt Nemes László író, újságíró, műfordító. Búcsúként önéletrajzát és 2010 augusztusi interjúnkat idézzük, melyet Várnai Pál készített az akkor 90 éves író-újságíróval.

“1938-ban kitüntetéssel … Tovább »

Koós Annával, a „lakásszínház” társalapítójával beszélget Várnai Pál2010. július 22. – 2006-ban az Akadémiai Kiadónál megjelent A nem kívánt hagyaték című könyve, amelyben szembesül szülei ÁVH-s örökségével.– Szüleim előttem elhallgatott múltjának felgöngyölítéséből … Tovább »

„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (…) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…

Még nem töltöttem be 13. évemet, amikor szüleimmel és nővéremmel együtt 1956. november 23-án, egy hónappal a forradalom kitörése után elhagytuk Magyarországot. 13. születésnapomat – bár micvómat – már New Yorkban ünnepeltük meg 1957 januárjában. Természetesen szüleim döntötték el, hogy Bécsből hová vezet majd az utunk.
 

Régen az emberek nem voltak ennyire magányosak és árvák. Minden nemzedék egy láncszem volt az ősök láncolatában, amelyik Ádámmal és Évával kezdődött, és amelyiknek majd a hatodik évezredben lesz vége… És ha egy nemzedék bajba került, akkor az egész lánc beleremegett, minden tagja felriadt, az ősapák, Ráhel anyánk és mind a többiek…

Tel Avivban is meghatározzák a kulturális életet annak fogyasztói, az ott lakók.  Izrael lüktető központjában manapság főleg két korosztály él, a jómódú nyugdíjasok, akik még az 50-es 60-as években vásároltak maguknak lakást, mikor ez még lehetséges volt elérhető árakon az átlagos középosztálybeli izraeli halandó számára is, és a bérelt lakásokban élő fiatal szinglik a katonaság után, a családalapítás előtt. 

Brechtnél Amerikában üti fel fejét a fasizmus, a „finánctőke legreakciósabb, legimperialistább…” stb. formája (dereng még a dimitrovi meghatározás?), ám az Örkény Színház és a Budapesti Zsidó Színház előadásaiban Arturo Ui végső monológjában, a „védelem alá vont” … Tovább »

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

A szociológusok nem bocsátkoznak jóslatokba. Vagy ha mégis, akkor ezt jó pénzért, tanácsadóként, szakértőként teszik, nem a sajtóban. Hogyan is kell jósolni? Lehetőleg úgy, hogy jóslatunk mindenképp beváljon. Amikor egy ún. nagytekintélyű (vagyis nagyhatalmú) tőzsdeguru szerint 5000 pont alá fog esni a Maciipari Vállalat részvényeinek árfolyama, mindenki lázasan szabadulni próbál részvényeitől…
 

A Bush-éra terhes évei, a beragadt kétfrontos háború, a
gazdasági válság mélyülése, a kulturális és etnikai átrendeződések a Fehér
Házba röpítették Obamát. Sokan gondolták úgy, hogy nyolc év republikánus
kormányzás után változtatásra van szükség. 2000 és 2008 között azonban nehéz
örökség halmozódott fel, amelyet Obamának át kell vennie, de ennek hordozásához
nem lesz elég erős.

Izrael fővárosában zavargások törtek ki azután, hogy az izraeli rendőrség letartóztatott egy tébolyult anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy éheztette a saját gyerekét.
 

Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért.

Az amerikai zsidók valóban szamarak, akik könyveket cipelnek. Miközben hangosan hirdetik identitásukat, (Modena szavaival élve) elvétve hallunk tőlünk egy-egy töredékes héber szót. Erre nincs mentség. Ez a közösség hihetetlen felelőtlenségét reprezentálja.
 

A modern Európa történelmében van két meghatározó, szimbolikus jelentőségű esemény: az egyik I. Károly kivégzése, 1649-ben, a másik XVI. Lajosé, 1793-ban. Ezeknek az eseményeknek a szimbolikus értékét az adja, hogy precedens nélküliek – előttük (de utánuk sem) történt hasonló esemény. Legitim uralkodókat természetesen megöltek fellázadt alattvalóik – de nem ítéltek halálra.

„a zsidó az a zsidó, aki zsidó”, másképpen szólva; több közös van, egy, a XVI. századi Fezből származó zsidóban és krakkói kortársában, mint egy nem zsidóban, aki szintén Fezből származik. Bizonyosan van abban némi igazság, hogy a zsidóság egysége a zsidók közös természetében rejlik. Lelki-szellemi egységünk azon alapszik, hogy identitásunkat ugyanazokra a szövegekre, mítoszokra, reményekre építjük.  

Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
 

Kedves András, igazán meglepett a  Szombat 2009 februári számában megjelent nyilatkozatod, mely szerint „A hovatartozásom egyértelmű, zsidó vagyok, aki véletlenül Magyarországon született”. Ezért a nyilatkozatért, sok más társammal és barátommal együtt nagyon büszke vagyok rád…