Hatvan éve kezdődött az Eichmann-per

1961. április 11-én kezdődött Jeruzsálemben az Argentínában elfogott, majd kalandos úton Izraelbe csempészett háborús bűnös pere, akinek szerepe volt 437 ezer magyar zsidó Auschwitzba deportálásában is.

A jeruzsálemi Beit Haam előadótermében 15 ügyben nyújtott be Gideon Hausner akkori főügyész vádiratot Eichmann ellen, a vádak között a zsidó nép és emberiség elleni, valamint háborús bűnök szerepeltek. Egy évig tartó bírósági eljárás után halálra ítélték, majd végre is hajtották Izrael egykori SS-főtiszt elleni máig egyetlen halálos ítéletét.

Eichmann azzal védekezett, hogy csak államának politikáját hajtotta végre, de ezt az ügyészség elutasította, és személyes felelősséget állapított meg, ami máig a háborús bűnösök elleni nemzetközi törvénykezés egyik alapja.

A Maariv című újság a perben elhangzottak izraeli társadalomra tett jelentős hatásáról írt a kerek évfordulón. A tanúvallomások 1961-ben drámai változásokat indítottak el a közbeszédben és az egyének szintjén is.

Az Eichmann-per nyomán a holokauszt egyes személyek marginális tragédiájából kollektív emlékezetté és traumává vált Izraelben. Az eljárás idején mintegy félmillió izraeli, az ország lakosságának negyede volt a vészkorszak túlélője.

Izraelben még nem volt televízió, de a rádió minden nap közvetítette a 110 tanú vallomásait, a perbeszédeket, és az addig hallgató, és gyakran elutasítással találkozó túlélők úgy érezték, nekik sem kell szégyellni, sőt joguk van elmondani saját történetüket, elfogadottá vált személyes tragédiájuk.

Előzőleg az izraeli közvéleményben önvédelemre képtelen áldozatoknak tekintették az üldözötteket, de a per nyomán ismert lett és árnyaltabbá vált a zsidóüldözések története és értékelése.

“Addig nem nagyon dokumentálták a gyilkosságokat, de az Eichmann-perben megkezdődött a történetírás a korabeli naplók és a vallomások százai alapján, melyek lenyűgöző módon az áldozatok szempontjából mutatták be és magyarázták meg a történteket” – emelte ki a lapnak a korszak egyik legnevesebb kutatója, Hanna Jablonka professzor.

“A holokauszt túlélői lehetőséget kaptak családi és személyes történetük elmondásához, a per a hatmilliós számot egyedi történetekké változtatta” – hangsúlyozta a Maarivnak Jigál Kohen, a gettóharcosok múzeumának igazgatója.

A Háárec című újság az évfordulón a per egykori németországi hatását elemzi. Az egész világon vihart kavart a történelmi súlyú vallomások napvilágra kerülése, több száz, s köztük számos ismert külföldi újságíró érkezett Izraelbe tudósítani.

Nyugat-Németországban a Háárec szerint “hisztérikusan” követték a jeruzsálemi per fejleményeit, mert attól tartottak, hogy hatására felerősödnek a világban a németellenes érzelmek.

Bonnban attól is tartottak, hogy a tárgyaláson bemutatott bizonyítékok és dokumentumok kiemelik számos, a náci rezsimet is hűségesen szolgált közszereplő háború utáni beilleszkedését a szövetségi köztársaság hivatalaiba, beleértve az igazságügyi és bűnüldözési, valamint a nyugatnémet külszolgálati posztok jelentős részét.

Eichmann a zsidóellenes politika és a “végső megoldás” kidolgozásában kapcsolatban állt a náci német minisztériumok számos tisztviselőjével, közgazdászokkal, diplomatákkal és jogtudósokkal, akik közül sokan integrálódtak később a nyugatnémet demokráciába.

Leginkább attól tartottak, hogy a tárgyaláson kiderül Eichmann egykori kapcsolata Hans Globkével, aki 1961-ben Konrad Adenauer kormányfő miniszterelnöki hivatalának főigazgatója és a kancellár jobbkeze volt. Globke korábban részt vett az antidemokratikus és rasszista szabályozások kidolgozásában a náci Németországban és a megszállt területeken, valamint a nürnbergi törvények értelmezésében. (Shiri Zsuzsa/MTI)