Zsidó lap szerkesztője a Capitolium ostromlói között

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Jewish Press ortodox hetilap főszerkesztője ott volt a capitoliumi lázadók között.

Elliot Resnick (Forrás: Youtube screenshot)

Elliot Resnick régóta Trump támogatója volt; egy online videón fedezték föl a garázdák között. Az eseményekről szóló tudósításában hallgatott arról, hogy ő is azok részese volt.

A Jewish Press brooklyni konzervatív lap, elsősorban ortodox olvasótáborral.

Resnick cikket írt a január 6-án történtekről, amelyek során hatan vesztették életüket, és mintegy 100 rendőr sebesült meg. Saját részvételéről nem tett említést.

Az American Thinker weboldalon március 17-én a következőket posztolta: „A demokraták továbbra is azt hangoztatják, hogy soha többé nem fordulhat elő ebben az országban, hogy a tömeg elfoglalja a Capitoliumot. Van egy kézenfekvő megoldás. Ne lopjátok el a választások eredményét, és akkor a törvénytisztelő polgárok sem kattannak be.”

A videón az látható, amint a tömeggel együtt igyekszik behatolni az épületbe. Percekkel később másik lázadóval próbálják leordítani egy rendőr fejét.

Resnick nem nyilatkozott a tényt feltáró Politico c. lapnak. Naomi Mauer, a Jewish Press kiadója viszont azt mondta: „úgy véljük, hogy Mr. Resnick nem lépte túl a törvényesség határait”.

Resnick 2018 óta főszerkesztő, számos esetben minősíthetetlen hangot használt cikkeiben. A melegek jogáért küzdő szervezeteket „gonosznak” nevezte. Egy alkalommal „Büszkeség menete: mire vagyunk büszkék?” címmel írt cikket 2019-ben. Ebben a New York-i felvonulás résztvevőit állatoknak, házasságtörőknek és tolvajoknak nevezte. Sorai kiváltották a Rágalmazásellenes Liga (ADL) éles bírálatát. Ugyanebben az évben írt Twitter üzenetében ez állt: „Amennyiben a feketék neheztelnek Amerikára, szakítsanak a fehér emberektől kapott kereszténységgel, és inkább azokat a primitív vallásokat gyakorolják, amiket odaát csináltak Afrikában.” Másutt: „Megmondaná nekem valaki, hogy a blackface (fekete pofa) kifejezés miért rasszista?”

A 1960-as években Meir Kahane rabbi, a szélsőséges zsidó nacionalista volt Jewish Press c. lap szerkesztője. Ő az arabok elleni erőszakot hirdetette, és ezért nem indulhatott a Kneszet választásokon. Ugyan a lap már 1969-ben elhatárolta magát Kahanétól, Resnick a múlt héten cikket írt ezzel a címmel:

“Az arab Kneszet képviselők visszautasították az eskütételi szöveget, ám amikor  Kahane tette azt, kitiltották.” 2015-ben lelkes méltatást írt a Kahane életrajzról, amit az özvegy írt: „Amikor középiskolás koromban olvastam, kis híján transzba estem”.

Resnick mellett más ortodox zsidók is rész vettek a capitoliumi zavargásokban. Aaron Mostofskyt, akinek apja a Kings County Legfelsőbb Bíróság tagja, ő pedig korábban a nyíltan Trump hívő National Council of Young Israel zsinagógai szervezet elnöke volt, brooklyni lakásán vette őrizetbe januárban az FBI. Más ortodox zsidók bérelt autóbuszon utaztak a színhelyre.

Times of Israel – Bassa László

Címkék:Capitolium ostroma, Elliot Resnick, Jewish Press

[popup][/popup]