Vezető ultraortodox rabbi: „Lapid, Liberman – népük árulói, rosszabbak a náciknál”

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Az izraeli Meir Mazuz, egy Bné Brák-i jesiva rabbija szerint a miniszterek “fojtogatják a bóhereket (jesivatanulókat); a nácik szerették saját népüket, ezek viszont gyűlölik a sajátjukat”.

Meir Mazuz rabbi (Fotó Yehuda Haim/Flash90)

Meir Mazuz, a Kisse Rahamim jesiva a heti szakasz felolvasásába illesztette fentieket, hozzátéve: „bezzeg az arabok mindent megkapnak”.

„Rossz vezetőink vannak. Várjuk, mikor tűnnek el a Föld színéről” – nevezte néven Lapid külügy- és Liberman pénzügyminisztert „barátaikkal együtt”.

Mazuz befolyásos szefárd rabbi, szoros kapcsolatokat ápol a Sasz párt vezetőivel. A korábbi Sasz képviselő Eli Jisai vezette Jahád párt szellemi irányítója volt.

A rabbi ellentmondásos egyéniség. Felzúdulást okozott, amikor 2020-ban, a covid beköszöntével a járványt isteni büntetésnek tulajdonította a melegek világszerte rendezett büszkeség felvonulásai miatt. 2016-ban egy Tel -Avivi parkolóház összeomlása hat személy halálába került, amire azt mondta, hogy megszentségtelenítették a szombatot.

A bal-, közép- és jobboldali pártokból álló izraeli kormánykoalíció vezetői több alkalommal figyelmeztettek a társadalmi gyűlölet, megosztottság és uszítás erősödésére.

Ebben a hónapban egy jobboldali aktivistát bíróság elé állítottak, mert Naftali Bennett miniszterelnöknek és családjának fenyegető levelet küldött, amely revolvertöltényeket is tartalmazott.

Lapid azt nyilatkozta, hogy több hasonló üzenetet kapott, amelyek között az egyikben azt kívánták, haljon meg rákban, és Hitlerhez hasonlították.

Januárban egy személy ellen vádat emeltek, mert azzal fenyegette meg Matan Kahana vallásügyi minisztert, hogy rá is ugyanaz a sors vár, mint a meggyilkolt Jichák Rabinra. A miniszter az állam és vallás viszonyának megreformálásába fogott, és ez több ponton gyöngítette az ultraortodox hegemóniát.

A múlt évben az ultraortodoxok: az Egyesült Tórapárt és a Sasz – hosszú évek során első ízben –.kimaradtak a kormányból. Azóta hevesen támadják a szekuláris Libermant és Lapidot, akik szerintük az ő híveik ellen szítanak gyűlöletet.

A miniszterek fönntartják, hogy nem ellenségesek a haredikkel szemben, de bizonyos, őket a többiek ellenében privilegizáló társadalmi juttatások megszüntetésére törekszenek.

Miközben a koalíció jövője a mérlegen lóg, a 12 tévécsatorna jelentése szerint Liberman egy sor gazdasági lépést helyezett kilátásba, amelyek érzékenyen érinthetik az ultraortodox közösségeket.

Liberman három intézkedése a következő lenne: a jesiva növendékek javadalmazását harmadával csökkentené 1,2 milliárd sékelről (360 millió USD) 800 millióra (240 millió USD); a haredi magániskolák támogatását 75%-ra szállٕítaná le; és olyan juttatásokat, mint a napközi támogatás, bérleti hozzájárulás és ingatlan kedvezmények csak bizonyos bérek s fizetések fölött lennének igénybe vehetők, ami a teljes időben tanulókat sújtaná.

Figyelemre méltó a napközi támogatás bolygatása; meghagyását Nir Orbach. a jobboldali Jamina párti képviselő a koalícióban maradása feltételéül szabta, de nem teljesült és az szétesett. Eredetileg 2023-tól kezdődően csak azok a családok kapták volna, ahol a szülők legalább heti 24 órát dolgoznak. Ez mintegy 21.000 gyermeket fosztott volna meg a támogatástól. Főként olyan ultraortodox családokat érintett volna, ahol a férj jesivabóher.

Orbach múlt havi nyomásának engedve Liberman beleegyzett, hogy az intézkedés csak 2024-től lépjen életbe.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

[popup][/popup]