“Testvéreink életét esztelen erőszak oltotta ki”
Testvéreink életét esztelen erőszak oltotta ki, mielőtt beteljesíthették volna álmaikat, kibontakoztathatták volna tehetségüket, felnevelhették volna gyermekeiket vagy láthatták volna felcseperedni unokáikat – fogalmazott Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke azon a megemlékezésen, amelyet a Mazsihisz, Izrael Állam nagykövetsége és a a MERKAZ Izraeli Kulturális Intézet szervezett hétfőn a Dohány utcai zsinagógában a tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadás első évfordulója alkalmából.
A megemlékezés a Hamsa zenekara előadásában a magyar és az izraeli himnusz eléneklésével kezdődött. Ezután egy gyertya meggyújtásával és egy perc néma csenddel emlékeztek meg a civil és katonai áldozatokról és túszokról.
Az alábbiakban dr. Grósz Andornak, a Mazsihisz elnökének az eseményen elhangzott beszédét közöljük.
Kedves hittestvéreim, tisztelt emlékezők, hölgyeim és uraim!
„Az Örökkévaló közel van a megtört szívűekhez, és megsegíti a lélekben megtiportakat” – mondja a zsoltárok szerzője, és most úgy érzem, mintha ezek az ősi sorok éppen nekünk, éppen erre a mai alkalomra íródtak volna.
Hiszen megtört szívvel, lélekben megtiporva gyűltünk ma össze, hogy emlékezzünk ártatlan testvéreinkre, akiknek az életét idő előtt kioltotta a terror. Akiknek álmait, reményeit és jövőjét brutálisan elvették a terrorista gyilkosok azon a tragikus szombati napon.
A zsidó hagyomány, a Tanach bölcsessége ősidők óta utat mutat és erőt ad nekünk a megpróbáltatások idején, a mi fájdalmunk azonban mégis mérhetetlen. Habár tudván tudjuk, hogy az Örökkévaló velünk van a fájdalomban, mégis szívtépő visszagondolni arra a feketénél is feketébb napra, amikor az Izraelt ért támadás bekövetkezett. Testvéreink életét esztelen erőszak oltotta ki, mielőtt beteljesíthették volna álmaikat, kibontakoztathatták volna tehetségüket, felnevelhették volna gyermekeiket vagy láthatták volna felcseperedni unokáikat.
Miért, miért történhetett meg mindez?
Ez a kérdés tolul fel minden emberben, én azonban most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a történtekkel kapcsolatban ne csak a MIÉRT-eket keressük. Hiszen MIÉRT-re adott magyarázat – legyen bármilyen kielégítő is – önmagában nem jelent vigaszt.
A magyarázatok keresése helyett én azt javaslom: a halálra válaszoljunk élettel, és teljesítsük be mindazt, ami nekik, október hetedike halottainak nem adatott meg.
Ha a gyilkosok elrabolták tőlük az álmaikat, a reményeiket és a jövőjüket, akkor nekünk erre egyetlen válaszunk lehet: helyettük is álljunk helyt együttes erővel!
Mutassuk meg együtt a saját egyéni életünkben és a közös zsidó világunkban, hogy összefogva, vállt a vállnak vetve meg tudjuk valósítani mindazt, ami nekik, a meggyilkoltaknak nem adatott meg. Egy szív, egy nép vagyunk. Valósítsuk meg hát az ő álmaikat, ha ők már nem tehetik meg. Megkettőzött erővel gazdagítsuk tetteinkkel az emberi világot, mutassuk meg a gyilkosoknak és az egész világnak, hogy az emberi gonoszság soha nem írhatja felül az isteni akaratot.
És hívjuk ehhez segítségül Jeremiás prófétát, aki e szavakkal biztatja népünket: „Így szól az Örökkévaló: én tudom, hogy milyen terveim vannak veletek: a békesség tervei, és nem a romlásé, hogy reményteljes jövőt adjak nektek”.
Kedves barátaim,
ha a Világ Királyának az a terve, hogy reményteljes jövőt adjon a vele szövetségre lépett népnek, akkor bizony nem hátrálhatunk meg a kihívások elől. Legyen erőnk folytatni, amit a megölt fiatal életek elkezdtek! Töltsük meg jelenünk napjait az ő gazdag reményeikkel egy olyan zsidó jövő érdekében, ahol ők, a meggyilkoltak is édes otthonra találnának!
És minden fájdalmunk ellenére legyen erőnk magasztalni az Örökkévaló teremtett világát! Ez a legkevesebb, amit megtehetünk halottainkért.
Kedves barátaim!
Ha most körbenézek ebben a zsinagógában, akkor sok-sok közeli és még közelibb ismerőst látok. Köszönöm nektek, hogy eljöttetek. Köszönöm, hogy együtt vagyunk, hiszen csak a közösség ereje segít minket talpra állni. Együtt sírunk, együtt emlékezünk, együtt keressük a reményt. A zsidó közösség évezredek óta összetart a megpróbáltatások idején, és ez az összetartás ma is erőt ad nekünk.
Gondoljunk arra, hogy Izrael győzelmes seregei bosszút álltak a gyilkosokon, és ezekben a napokban, órákban és percekben is harcolnak értünk, a Zsidó Államért, az egyetemes zsidóságért.
Így hát engedjék meg, hogy beszédemet azokkal a sorokkal zárjam, amelyeket a Teremtőhöz fohászkodva rendszeresen elmondunk imáinkban:
Kérjük az Örökkévalót, hogy áldja meg Izrael Államát, megváltásunk első lépését, oltalmazza kegyelme szárnyai alatt és terítse ki fölötte békéje sátrát! Erősítse meg szent földünk védelmezőinek kezét, mentse meg őket! Istenünk, díszítsd fel őket a győzelem koronájával!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
A hosszú nap közeledtével kívánom, hogy legyetek mind beírva az élet könyvébe.
Am Israel chai! (mazsihisz.hu)
