Izraeli miniszter: az NSO-hoz hasonló cégek közvetlen kárt okoznak Izraelnek

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Nachman Shai, diaszpóra ügyekért felelős miniszter szerint ezek a félhomályban működő cégek olyanok, mint egy „rosszindulatú program”, amelyek beférkőztek Izrael széles körben csodált csúcstechnológiai iparába, amivel politikai és diplomáciai károkat okoznak az országnak.

Az NSO cég herzliai központja

Az NSO kémprogramjának története rendkívül káros Izrael számára, többek között a nemzetközi támogatás szempontjából is, ezért a hírszerző cégeket szigorúbb ellenőrzés alá kell vonni – mondta Nachman Shai, a diaszpóra-ügyekért felelős miniszter szombaton.

Shai a 12-es tévécsatornának elmondta, hogy az izraeli high tech iparágat a tengerentúlon széles körben csodálják és értékelik, „de kiderült, hogy egy rosszindulatú program behatolt az izraeli csúcstechnológiába.”

“Biztosítanunk kell, hogy az olyan cégek, mint például az NSO, nem léphetnek ki a nemzetközi színtérre, mert közvetlenül sértik az izraeli diplomáciai érdekeket, rongálják az ország jó hírnevét és kárt okoznak a zsidó közönség azon részében, amely csúcstechnológiája miatt csodálja Izraelt – mondta Shai.

Egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi konzorcium nyolc nappal ezelőtt arról számolt be, hogy az NSO Pegasus szoftvere – amelyet terroristák és bűnözők nyomon követésére terveztek – hatékony eszközzé vált kormányok számára újságírók és kritikusok utáni kémkedésre. A jelentésekben az NSO ügyfeleként felsorolt országok között van Azerbajdzsán, Bahrein, Kazahsztán, Mexikó, Marokkó, Ruanda, Szaúd-Arábia, Magyarország, India és az Egyesült Arab Emírségek.

Times of Israel

Címkék:Nachman Shai, NSO

[popup][/popup]