Holokauszt történész: „Izrael közreműködik a Soá eltorzításában”

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

A 94 éves Yehuda Bauer, a Holokauszt történészek doyenje súlyos vádakkal illette hazája kormányát. Állítása szerint Izrael „elfogadta a Soá lengyel narratíváját” abból a célból, hogy „fenntartsa a politikai, gazdasági és biztonsági kapcsolatokat” Lengyelországgal.

Yehuda Bauer

Yehuda Bauer a Holokauszt tanulmányok professzora a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Családja a náci megszállás napján menekült el Csehszlovákiából. 1948-ban a Cardiffi Egyetemen folytatott tanulmányait szakította meg azért, hogy a Függetlenségi Háborúban harcoljon. A Jad Vasemben dolgozott évtizedeken keresztül.

Most a londoni University College által tanároknak szervezett online szemináriumon tartott előadást.

Ennek során Lengyelország, Litvánia és Magyarország példáján mutatta be, hogy a mostani nacionalista narratíva a Holokauszt tagadása helyébe hogyan emelte be annak torzítását. „A politikai, gazdasági és biztonsági kapcsolatok Izrael és Lengyelország között kitűnőek, miért is zavarhatná meg ezt a Holokauszt?” – kérdi provokatívan a Holokauszt kutató.

Bauer állítja, hogy az izraeli kormány „elhatározta, hogy elrendezi a dolgot” és két főből álló küldöttséget menesztett a lengyelekhez „akik közül egyik sem volt a Holokauszt vagy a lengyel történelem szakértője”. Ez vezetett végül oda, hogy „teljes egészében elfogadták a lengyel álláspontot”.

Beata Szydlo lengyel és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2016-ban

„A 2018. június 28-án aláírt dokumentum egyenlőségjelet tesz az antiszemitizmus és a zsidók lengyel-ellenessége közé. Kétezer év zsidógyűlölete ugyanolyan súllyal esik a latba, mint néhány zsidó ellenszenve Lengyelország irányában.”

„A Jad Vasem nem politikai szervezet, így általában nem szól bele az izraeli politikába. Ez viszont kivételes eset volt, mégpedig roppant veszélyes. Nem fogadhatjuk el a Holokauszt relativizálását. És ez nem csak a lengyel nacionalistákra vonatkozik, hanem azokra is, akik együttműködnek velük az izraeli oldalon.”

Bauer a torzítást úgy jellemzi, mint „az igazságok és hazugságok egyoldalú keverékét, ami veszélyesebb a nyílt hazugságnál.”

„A nyílt hazugság az, amikor azt mondják, hogy Holokauszt nem létezett, a nácik nem terveztek genocídiumot, a zsidó áldozatok száma viszonylag alacsony volt, ami velük történt, megtörtént másokkal is stb.”

„A torzítás az, amikor azt mondják: igen, megtörtént, szörnyű volt, de nem mi követtük el – a németek tették, csakis ők és senki más. Igen voltak közöttünk néhányan, akik feljelentették a zsidókat, részt vettek az üldözésben, de a túlnyomó többség nem ilyen volt.”

Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor 2019-ben

Bauer hozzátette: „a lakosság többségének részvétele nélkül nem lehetett volna Holokauszt, mert a németek nem tudták megkülönböztetni a zsidókat a litvánoktól, a lengyelektől, vagy a magyaroktól.”

„Számarányukat tekintve azok a zsidók, akiket ultraortodox külsejük és ruházatuk alapján azonosítani lehetett, viszonylag kevesen voltak. A túlnyomó többség a szomszédokra hasonlított. A helyi lakosság részvétele nélkül nem lett volna Holokauszt. A történtek torzítása folyik.”

A Soá okairól beszélve Bauer arra figyelmeztetett, hogy jelenleg a világ „a nacionalizmus hullámának lehet tanúja Kínától Putyin Oroszországán keresztül Amerikáig. A tendencia igen erős, a jobboldalon éppen úgy, mint a baloldalon.”

Jewish News – Bassa László

Címkék:Holokauszt történelem, torzítás, Yehuda Bauer

[popup][/popup]