FBI: Kiemelten foglalkozunk a zsidók elleni fenyegetésekkel

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azt nyilatkozta, hogy a „magányos farkas” típusú támadások elleni védekezéshez a közösségek és bűnüldöző szervek közötti szorosabb együttműködésre van szükség.

Christopher Wray

A Rágalmazásellenes Liga (ADL) a múlt hétvégén tanácskozást rendezett a texasi Beth Israel zsidó gyülekezet elleni túszejtéses támadás kapcsán. Ezen Wray  arról is beszélt, hogy a zsidókat a teljes „gyűlölet spektrum” fenyegeti, az amerikai szélsőségesektől az idegen államok által támogatott terrorista csoportokig.

A texasi túszejtéses támadás ügyében a nyomozás jelenleg is folyik. Wray hozzátette: ebben az esetben nem „valami véletlenszerű eseményről”, hanem „előre kitervelt és szimbolikus” támadásról van szó.

Az eredeti feltételezés szerint az elkövető Malik Faisal Akram gyűlölete nem föltétlenül a zsidó közösség ellen irányult. A túszszedés alkalmával a bátyjával folytatott utolsó telefonbeszélgetése során azonban „kib…ott zsidókat” (fucking Jews) emlegetett.

„Istentiszteleti helyek elleni támadás a leggonoszabb erőszakos cselekedetek közé tartozik” – szögezte le Wray. Arról is beszélt, hogy az FBI 56 kihelyezett irodájának a vallási közösségekkel szorosan együtt kell működnie, hogy útját állják a további atrocitásoknak, mivel a nyomozó hatóságoknak kevés információjuk van a magányos farkas típusú terroristákról. Emlékeztetett a 2019. évi, a Colorado állambeli Temple Emanuel Synagogue ellen tervezett bombamerényletre, amelyet proaktív nyomozással sikerült leleplezni.

Charlie Cytron-Walker rabbi

Charlie Cytron-Walker, a texasi Beth Israel közösség rabbija – aki maga is ott volt a túszok között – is a kapcsolatteremtés és fenntartás fontosságát hangsúlyozta.

„Nem számít, milyen alaposak a biztonsági intézkedések, ilyen esetek mindig lesznek… Szerencsétlenségünkre ezúttal velünk történt… Hálás vagyok, hogy túléltem… A kevéssé tehetős kongregációk számára különösen fontos a kapcsolatépítés” – tette hozzá.

Cytron-Walker rabbi túszként sms-t küldött a helyi rendőrfőnöknek, akivel korábbról ismerték egymást.

A rabbi kijelentette, hogy továbbra is nyilvánosan fogja viselni a kipát.

Jewish Chronicle – Bassa László

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:antiszemita támadás, FBI, Texas zsinagóga

[popup][/popup]