Az Idegen

Az emberek azonban nem érzik magukhoz igazán közelinek a régi,
megkövesedett hitközségi struktúrát, ezért sokan nem is vesznek igazán
részt annak mindennapjaiban: hacsak lehet, kerülik a jobbára idős
hitközségi funkcionáriusok által benépesített, szegényes és
barátságtalan irodákat.

 

 

 

Salamon Márton László

Előre bocsátom, hogy ami a zsidó közösség helyzetét illeti, a romániai körülmények nagyon különbözőek a magyarországiaktól, bár vannak hasonlóságok is. Először is: Romániában sokkal kisebb létszámú a zsidó közösség, mint Magyarországon – alig haladja meg a nyolcezret –, s a közösségi élet is csupán szervezeti szinten, a hitközségek ernyője alatt létezik. Az emberek azonban nem érzik magukhoz igazán közelinek a régi, megkövesedett hitközségi struktúrát, ezért sokan nem is vesznek igazán részt annak mindennapjaiban: hacsak lehet, kerülik a jobbára idős hitközségi funkcionáriusok által benépesített, szegényes és barátságtalan irodákat. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségében, a Fedromban a működési elv ugyanis hosszú évtizedek óta változatlan: nem a szervezet van az emberekért, hanem az emberek vannak a szervezetért. Az alább megszólaló Aurel Vainer, a Fedrom (a „román Mazsihisz”) elnöke, illetve Erwin Simsensohn, a bukaresti hitközség elnöke azon kevesek közé tartoznak, akik a reformot képviselik.

Vízfejűség

A romániai zsidó közösségre is jellemző az a „vízfejűség”, amely annyira meghatározza a magyarországit: a fővárosban nagyságrendekkel több tagja van a hitközségnek, mint a vidéki városokban. Hiszen míg Bukarestben a zsidó közösség mintegy háromezer tagot számlál, Nagyváradon, Temesváron, Kolozsváron, Iasi-ban – hogy csak a legnagyobb hitközségeket említsük – a helyi zsidóság lélekszáma alig haladja meg az ötszázat.

És ez meglátszik a mindennapokon is. Bukarestben van némi zsidó élet, még ha csak töredéke is annak, ami hajdan lehetett, a többi városban viszont jobbára csak a kóser kantinok jelentik az alig pislákoló közösségi élet hétköznapi helyszíneit. A vidéki zsinagógákban már csak elvétve van minjen, a temetők pedig gondozatlanok, gyomosak.

„Harmincnyolc helyi hitközség működik Romániában, összesen 94 zsinagógát és 817 temetőt adminisztrálunk, amelyek jelentős része (mintegy 80-90 százaléka) olyan településeken van, ahol már nem él egyetlen zsidó sem. Ezeknek a temetőknek, zsinagógáknak a karbantartása hatalmas erőfeszítést igényel” – sorolja Aurel Vainer, a Fedrom elnöke a problémákat.

Néha a helyi önkormányzatok is besegítenek a hitközségeknek: Vainer Gyergyószentmiklós esetét említi, ahol a nagyon kisszámú közösség zsinagógáját a helyi önkormányzat újította fel. Hasonló a helyzet Tulceán, ahol a városháza biztosítja a zsinagóga külső éjszakai kivilágítását, minthogy a városkép fontos részének tartja az épületet. „Besztercén a zsinagógát egy kulturális egyesületnek adta át a közösség, és más ilyen sikeres multikulturális projektjeink is vannak az országban. Ezek működésével kapcsolatban egyetlen feltételt támasztottunk: hogy az illető ingatlanok felhasználói ne szegjék meg azokat a vallási törvényeket, amelyeket egy zsinagógára vonatkozóan kötelező betartani. Például nem szabad kifüggeszteni egyéb felekezetek vallási jelképeit” – magyarázza a zsidó közösségi vezető, aki a román parlament alsóházának is tagja.

 

Bukarest napjainkban

Zsidó kisebbségi politika

Romániában a választási törvény biztosítja a nemzeti kisebbségek – köztük a zsidó közösség – számára a parlamenti képviseletet (eltérően a magyarországi helyzettől, a romániai zsidóság nemzeti kisebbségnek számít). Aurel Vainer a 2008. november 30-i parlamenti választásokon a Fedrom jelöltjeként a zsidó lakosság lélekszámához képest magasan „túlteljesített”: több mint 23 ezer szavazatot kapott, miközben a 2002-es népszámlálás szerint a zsidó kisebbség alig 8 ezer személyt számlál.

„Ez engem is meglepett, el kell ismernem. A korábbi választásokon a szavazatszám nagyjából megegyezett a lélekszámmal. Nem végeztünk kimerítő elemzést, de levonható néhány következtetés. Egyrészt olyan megyékben is érkeztek szavazatok a zsidó kisebbségi képviselőjelöltre, ahol korábban nem, és ahol nem is létezett hagyományosan jelentős számú zsidó közösség: Olténiában és Munténiában” (a történelmi Havasalföld régiói – a szerk.) – magyarázza Vainer. Kiugró a Moldova régióbeli Neamt megye eredménye, ahol a zsidó képviselőjelölt több mint 2600 szavazatot szerzett, miközben a közösség lélekszáma nem haladja meg a százat. Némileg beárnyékolja az országos eredményt a bukaresti is: a fővárosban mintegy háromezer zsidó lakosra jutott 1900 szavazat. „Erre magyarázat az is, hogy nagyon sok az idős hitközségi tag, akik koruk miatt nem tudtak elmenni szavazni” – véli a hitközségi vezető.

Az összromániai és a bukaresti zsidó közösség demográfiai összetétele valóban nem túl biztató: a tagok mintegy hetven százaléka hetven év feletti, a tevékenység jelentős része ezért a szociális munka: –idősek, rászorultak támogatására. Ezt a célt szolgálja a még meglevő két öregotthon: az egyik Bukarestben, a másik az ország nyugati végében, Aradon működik. Mivel szinte teljesen hiányzik a középkorosztály, hatalmas generációs szakadék tátong az idősek, illetve a fiatalok – húszas-harmincasok – között, akik sokkal inkább jelen vannak a közösség életében, mint szüleik, a kommunizmusban szocializálódott „második generáció” tagjai.

 

Temetőgyalázás

Lehet-e a parlamenti választásokon elért eredmény annak a jele, hogy Romániában az antiszemitizmus gyengülőben van? – kérdeztük Vainert. „A választások eredménye azt mindenképp bizonyítja, hogy a zsidó közösség megbecsülésnek örvend Romániában. Meglátásom szerint Románia nem antiszemita állam, eltekintve egyes mentalitásoktól, attitűdöktől, illetve enyhébb vagy súlyosabb incidensektől. Mint amilyen például a nemrégiben történt bukaresti temetőgyalázás, amelynek kivizsgálásával igen elégedetlenek vagyunk” – emlékeztet a hitközségi vezető egy másfél évvel ezelőtti esetre. 2008 őszén a bukaresti Giurgiului úti sírkertben mintegy 130, felbecsülhetetlen értékű, évszázados sírkő esett a vandalizmus áldozatául, további mintegy száz sírkő pedig még helyrehozható módon rongálódott meg. A bukaresti rendőrség szóvivője azonban nem tartotta antiszemita cselekedetnek a történteket, amit a zsidó vezetők ki is kértek maguknak.

 

Jiddis színház, kulturális folyóirat, könyvkiadó

Bukarestben működik Európa egyetlen jiddis nyelvű színháza. Igaz, a társulat töredéke zsidó származású, és a nézők zöme sem feltétlenül a közösség tagja.

 

Purim a bukaresti közösségi házban (A szerző felvétele)

A Fedrom kiadja ezen kívül az egyetlen romániai zsidó periodikát, a Realitatea Evreiasca (Zsidó valóság) havilapot, és működteti a viszonylag termékeny Hasefer könyvkiadót is. Új projekt a tavaly megnyílt bukaresti Zsidó Közösségi Központ, amelynek helyi, kisebb „mutációi” beindultak Nagyváradon, Temesváron és Iasi-ban is. „Igen fontosnak tartjuk, hogy felélesszük a közösségi életet. Nem ragadhatunk le a hitéletnél, amely más tevékenység hiányában kihunyófélben van” – véli Aurel Vainer, aki a távlatokról is hajlandó beszélni. „Hiszek a zsidó közösségi élet felvirágzásában rövid- és középtávon, mondjuk úgy húsz-harminc éves időtávban, miközben a lélekszám alighanem tovább csökken” – vizionálja. „Ugyanakkor szükség van tudatos, programszerű törekvésre a zsidó gyökerekkel rendelkezők közösségbe való integrálása érdekében. Olyan személyekre, akik a vallási előírásoknak nem feltétlenül felelnek meg, de zsidónak vallják magukat, s rendelkeznek zsidó gyökerekkel. Ehhez először is átfogó felmérésre volna szükség, amelynek során meghatározzuk a kiinduló adatokat, illetve fogalmakat.”

 

Ki a zsidó?

Ahhoz azonban, hogy ez a kampány beindulhasson, először azt kellene meghatározni, hogy ki mit ért zsidó alatt. „Az én személyes definícióm szerint zsidó az, aki zsidónak érzi magát. Ez, elismerem, igencsak nagyvonalú és tág meghatározás, és éppen ellenkezője a jelenleg elfogadottnak, melyet a halaha törvényei szabnak meg, és amely szerint zsidó az, aki zsidó anyától született. Ám nemzetközi téren is nagy kihívás ez a zsidó közösségeknek: hogyan lehet integrálni a vegyes házasságokból származó, azokban élő személyeket a közösségi, és nem feltétlenül vallási életbe?” – dilemmázik Vainer.

 

Ima közben

Már a népszámláláson is tetten érhető volt egyfajta konfúzió: valamivel több, mint hatezer személy vallotta magát zsidó nemzetiségűnek, ami viszont eltér a szintén a népszámláláson magukat zsidó vallásúnak vallók számától, illetve a hitközségi tagok számától is, amely nyolcezer körüli. „Ez azért van így, mert egyrészt sok zsidó nem tartja magát vallásosnak. Én magam sem tartom magam annak. Másrészt olyanok is lehetnek, nem is kevesen, akik, bár vallási szempontból zsidók, más, például a magyar kultúrához tartoznak, és ahogyan ez például Magyarországon is ismert, magyar nemzetiségűnek is vallják magukat” – keresi a magyarázatot a hitközségi vezető. „Mindenesetre nagyon valószínű, hogy léteznek olyan zsidók is Romániában, méghozzá halaha szerinti zsidók, akik mindeddig nem mutattak érdeklődést a zsidó közösségi élet iránt, különböző okokból. Például azért, mert nincsenek megelégedve a zsidó hitközségi struktúrákkal, azok működésével. Ezért nekünk meg kell próbálnunk őket minden lehetséges eszközzel közelebb hozni őket a közösségi élethez.”

 

Pénzkérdések

Azonban ehhez a – közösség megmaradásáért folytatott – háborúhoz is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A Fedromnak nincs saját tagsága, hiszen a helyi hitközségek központi szövetségeként működik, így tagdíjat sem szedhet. (A helyi hitközségek igen, ám ezek általában jelentéktelen összegek.) „Bevételeink négy forrásból tevődnek össze. Egyik a román állami költségvetésből érkező összeg, amelyet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül kapunk meg. Ezeket az összegeket infrastruktúra-fejlesztésre, illetve kulturális, kutatási és egyéb tevékenységekre használhatjuk fel” – magyarázza Vainer. „Másodsorban vannak a mi saját bevételeink, amelyek rituális jellegű szolgáltatásainkból folynak be, ilyenek például a kóser termékek forgalmazásából származó bevételek. Harmadsorban, és ezek a legjelentősebbek: a Fedrom ingatlanvagyonából származó bevételek; ezek elsősorban lakbérek. (A Fedrom ingatlanvagyona olyan hitközségi tagok adományaiból származik, akik életükben igénybe vették a Szövetség szociális szolgáltatásait, és elhalálozásuk után ingatlanvagyonuk a hitközségekre szállt – S. M. L.) A negyedik pedig a Joint, amely a múltban a legjelentősebb anyagi forrásunk volt, most azonban tevékenységét főleg a szociális és egészségügyi ellátás támogatására korlátozza.” Vainer még megemlíti ötödikként a Caritatea Alapítvány révén érkező bevételeket is: ezek az 1945 után államosított, majd az utóbbi időszakban visszaszolgáltatott zsidó közösségi (és nem egyéni) ingatlanvagyonból származó bevételek, amelyeket a World Jewish Restitution Organization (WJRO) és a Fedrom által Romániában létrehozott és konszenzusos alapon működő Caritatea Alapítvány adminisztrál. Ide tartoznak a korábban nem vallási célokat szolgáló, visszaszolgáltatott hitközségi ingatlanok: kórházak, iskolák, egyéb épületek, illetve lebontásuk után keletkezett telkek. „Ezek a bevételek viszont igencsak függnek az ingatlanpiaci mozgásoktól, és ugyebár tudjuk, hogy az ingatlanpiaccal mi történt az elmúlt időszakban…” – sóhajt a Fedrom elnöke.

Ha prioritásokat kellene felállítania a romániai zsidó közösség jövőjével kapcsolatban, Vainer az idősek szociális támogatásával kezdené a felsorolást. „A szociális problémák továbbra is a legfontosabbak maradnak. Az én egyik álmom, hogy az egészségügyi ellátás támogatását ki tudjuk terjeszteni a zsidó hitközség valamennyi tagjára. Másodsorban azonosítanunk kell mindazokat a romániai zsidó személyeket, akik a közösségi életre igényt tartanak. Ez az adatgyűjtés elkerülhetetlen, ha azt akarjuk, hogy megtervezhessük a közösség jövőjét, és ne csak a tehetetlenség vigye azt előre” – összegez a közösségi vezető.

A bukaresti nagyzsinagóga

Kelet-Európa legfiatalabb hitközségi elnöke

 

Erwin Simsensohn

Ha Aurel Vainer 78 évével Románia parlamentjének rangidőse, a bukaresti zsidó hitközség tavaly megválasztott elnöke az előbbiekben már említett generációs szakadék túlsó szélén áll. Erwin Simsensohn alig múlt harmincéves, és megválasztása valóságos kis forradalmat jelentett a második világháború előtt még mintegy kilencvenezres, jelenleg alig háromezer fős bukaresti zsidó közösség számára, hiszen elődje – akit legyőzött a legutóbbi hitközségi választásokon – több mint fél évszázaddal volt idősebb nála. A legnagyobb román napilap, az Adevarul, a napokban megjelent terjedelmes interjúban faggatta az ifjút a román főváros zsidó közösségének jövőjét illető elképzeléseiről.Erwin Simsensohn optimista. Úgy gondolja, hogy a romániai zsidóságnak van jövője. Az utóbbi években az emigrációs ráta csökkent, sőt egyre több zsidó család települ vissza Izraelből. „A zsidók többletértéket tudnak és akarnak hozni a romániai társadalmi, kulturális, tudományos és egyházi életbe. Integrálódni akarnak a romániai társadalomba, közben nem adva fel identitásukat, vallásukat, hagyományaikat” – hangsúlyozza Kelet-Európa legfiatalabb zsidó hitközségi vezetője. Mint mondja, a Ceausescu-rezsimnek a zsidó múlt nyomainak eltüntetésére irányuló igyekezete sikeres volt: egykor egy egész zsidónegyed állt a román főváros központjában, kilenc zsinagógával és hét zsidó iskolával. Egész Bukarestben 55 zsinagóga volt, mára megmaradt három… És van egy világi zsidó iskola is, az 1990 után létrejött Lauder Reut Gimnázium.

„Krakkóban nincsenek már zsidók, de áll a zsidónegyed. Áll a zsidónegyed Budapesten is, és ezek rengeteg turistát vonzanak. Bukarestben nem maradt meg szinte semmi, és sajnos mi, a zsidó közösség sem tettünk túl sokat azért, hogy az a kevés is megmeneküljön” – kesereg Simsensohn.

 

Antiszemitizmus Romániában

Románia csak nagyon későn, tizennégy évvel a rendszerváltás után, 2003-ban ismerte el hivatalosan a holokauszt létét. Akkor fogadta el a román parlament az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvényt. „Mi, zsidók, nem Romániát vagy a románságot vádoljuk a holokausztért, hanem a román állam akkori intézményeit. A diszkriminációs intézkedéseket, amelyek több tízezer romániai zsidó halálát okozták, a román hatóságok hozták meg” – mondja Simsensohn. „Ugyanakkor a mai román állam nem tesz semmit az olyan leplezetlen antiszemita megnyilvánulások ellen, mint amilyeneket például Ion Coja egyetemi professzor követ el módszeresen, immár évtizedek óta. Szélsőséges nézeteit egy kis példányszámú lapban, a Corneliu Vadim Tudor szélsőjobboldali politikus (a kommunista diktátor Nicolae Ceausescu egykori udvari költője) által kiadott Tricolorulban közli. Coja tanít a Bukaresti Tudományegyetemen is, diákgenerációk egész sorát fertőzve meg az uszító propagandával.”

Az antiszemitizmus a fiatal hitközségi vezető szerint inkább csak elszigetelt esetek szintjén érhető tetten. Saját példáját hozza fel: „Én a bukaresti Amzei téren lakom, és amikor odaköltöztem, a tömbház gondnoka megkérdezte: miféle név ez a Simsensohn? Mondtam neki, hogy zsidó vagyok. Hónap végén, amikor kifüggesztették a lépcsőházban a rezsiköltségeket, láttam, hogy nálam és még két lakásnál kétmillió régi lejjel nagyobb összeg szerepel, mint a többieknél. Magyarázatot kértem a gondnoktól, aki azt válaszolta: a lakótársulás döntött úgy, hogy az idegenek, külföldiek többet fizessenek, mint a románok. Azt válaszoltam neki, hogy egyrészt nem hiszem, hogy a romániai törvények megengedhetik ezt, másrészt én nem vagyok idegen. Hát nem azt mondtad, hogy zsidó vagy? – kérdezett vissza. Igen, de román vagyok, válaszoltam. Akkor, hogy meggyőződjön, elkérte a személyazonosságimat. Számára a zsidó: idegen…”