Képzeld azt, hogy portugál vagy…

Üzlet, siker, zsidóság. Új sorozatunkban olyan cégvezetőkkel, üzletemberekkel beszélgetünk, akik a hazai és nemzetközi gazdasági életben is kiemelkedőt alkottak, alkotnak, és szorosabb-lazább szálakkal kötődnek a zsidósághoz. Megkér­dezzük, hogyan látták a világot cégük indulása­kor és hogyan látják most, s megkérdezzük, mit gondolnak gazdaságról, zsidóságról.

Képzeld azt, hogy portugál vagy…

Interjú Bojár Gáborral, a Graphisoft Rt. alapítójával, elnökével

Bojár Gábor (55), eredetileg fizikus végzettségű, 1982-ben egy társával alapította meg a Graphisoftot. Ma cége világpiaci részesedésével a vi­lág első három építészeti tervezőszoftvert (CAD) fejlesztő válla­lata között szerepel. A Graphisoft számos külföldi és hazai díjjal kitün­tetett termékeit több mint százezer építész, építőipari illetve létesítménygazdálkodási szakember hasz­nálja a világ 80 országában. Bojár Gábort 1998-ben a Wall Street Jour­nal Közép-Európa tíz legsikeresebb vállalkozója közé választotta, több állami kitüntetés tulajdonosa.

Ön egy nemzetközileg is sike­res céget épített fel, aminek a sor­sa azért nem egészen úgy alakult, ahogy eredetileg tervezte. Mennyi­re Önön, önökön múlt a dolog, mennyire a körülményeken?

– A 90-es években az IT (informá­ciótechnológiai) fejlődés nagyon fel­gyorsult, ez a piacra is egy gyors nö­vekedést generált, ami hatványozot­tan jelent meg a tőkepiacon. Nem gondoltunk bele eléggé, hogy ez nem tarthat örökké. Abban a bódulatban, amiben az egész iparág volt, mi is el­szédültünk. 98-ban a tőzsdei beveze­tést egy nagyon lendületes növekedés előzte meg, főleg Németországban és Japánban. Németországban az újra­egyesítést követő építési boom hozott gyors növekedést, Japánban pedig az a felfedezés, hogy a japánok örülnek neki, hogy valami nem amerikai. A 90-es évek végére 35 százalék feletti növekedésünk volt, ami akkor nem is számított soknak, ilyen volt a környe­zet. A 98-as frankfurti bevezetésünk­nél olyan értékelést kaptunk, amit a legszebb álmaimban sem reméltünk.

A cég értéke 650 millió márka volt a bevezetés utáni másnap, amivel akkor a budapesti tőzsdén benne lettünk volna a négy legnagyobb tőzsdei cég között. Ez kitartott az ezredfordulóig, de aztán kifulladt, aminek voltak szubjektív és objektív okai. Azt azért látni kell, hogy egy olyan piac, amin 35 százalékos növekedés szerénynek számít, az nem maradhat fenn. A szubjektív ok pedig az, hogy ezt a szereplők sem látták, és nem készül­tek fel a változásra.

– Akkor tehát nem is igazán a ve­zetés hibája volt, hanem egyszerű­en ilyen volt a tendencia?

Dehogynem! Attól, hogy ugyanezt a hibát sokan mások is elkövették, at­tól ez még a mi hibánk is volt. Túlbe­csültük a lehetőségeinket, meggondo­latlan akvizíciókat csináltunk, ameri­kai, japán, német cégeket vettünk, amit ma már látok, hogy nem lett volna sza­bad. Aztán vissza is léptem a vezérigazgatói pozícióból. Nagyon könnyű lenne azt mondani, hogy levontam a tanulságokat, és lemondtam, de a do­log ennél bonyolultabb. Arra jöttem rá, hogy ezeket a hibákat el lehetett volna kerülni, ha van a végrehajtó hatalom felett egy megfelelő kontroll. Ezt hív­ják felelős vállalatirányítási elveknek. Nem jó az, ha minden döntés egy kéz­ben van. Nem az volt a baj, hogy én nem voltam elég jó vezérigazgató, ha­nem hogy felettem nem volt kontroll, akinek jóvá kell hagyni döntéseimet. Erre való a független igazgatótanács. Az ügyvezetést az a tény, hogy egy igazgatóság előtt meg kell védeni lépé­seit, sokkal nagyobb óvatosságra kényszeríti. A legfőbb kontroll a tulaj­donos, őt már nem kontrollálja más, csak a piac. Ezért nem jó, ha egy nagy cégnél a legfőbb tulajdonos egyben az operatív vezető is. Egy kis cégnél ez nem baj. Egy kis kft olyan, mint egy kis motorcsónak. Ha hibázik, gyorsan irányt vált. De ez egy nagy tankernél már nem megy.

Mennyi munkaidejét foglalja le a Graphisoft?

Vissza kell tartanom magam, hi­szen ahhoz, hogy valóban csak kont­roll funkciót lássak el, nem szabad benne lennem a napi ügyekben. Heti egy nap, ehhez jön a Graphisoft ingatlancége, ami már külön üzletág. Vi­szont legalább heti két napot foglalko­zom a Rátái Danival közös céggel (a számítógép képernyőjét 3D-s sztereó-látvánnyá alakítani képes szoftver fej­lesztése) A Graphisoft korai napjait látom benne, azzal a különbséggel, hogy az akkori sok elkövetett hibát már nem követjük el újra.

Dübörög az adrenalin?

Dübörög…

– Azt mondta, hogy az egyik ok, hogy beleszáll ebbe, hogy a ma­gyar találmányok, feltalálók ne menjenek külföldre.

Ha találkozom egy ilyen sráccal, mint a Rátái Dani, azt gondolom, na­gyon jó esélyeink vannak. Tehetséges fiatalok, akikbe érdemes befektetni. Leomlottak a határok, és itt nem csak a fizikai határokról beszélek. Ugyan­azon az interneten férünk hozzá a dol­gokhoz, mind az info, mind az ember az olcsó repülőjegyekkel, mind a tőke könnyen mozog. Aki azt mondja, hogy nincs tőke, arra nagyon harag­szom, mert az egy másik világban él, a tervgazdaságban. Most olyan tőke van, amelyik meg szeretne térülni, olyan viszont igenis van. Az emberek elkényelmesednek attól, ha az állam támogatja őket. A tervgazdaságban is ez a burok akadályozta meg azt, hogy felvegyük a versenyt a világ gazdasá­gával.

Tehát ha valakinek jó ötlete van, azt a tőke úgyis megtalálja?

Van, aki azt mondja, hogy az ötle­ten múlik. A fenét, már elnézést. Az ötlet nem elég. Az emberben kell len­ni annyi energiának, meg spiritusznak, hogy meg is csinálja. A befektető so­ha nem az ötletet, hanem az embert díjazza. Kitartóan küzdeni kell tudni, ehhez pedig mindig lehet tőkét szerez­ni.

Felvetődött egy olyan gondolat, hogy össze kellene állítani az 50- 100 legbefolyásosabb zsidó szár­mazású üzletember listáját. Mit szólna hozzá?

– Én nyilvánosan és minden skrupulus nélkül vállalom, hogy zsidó va­gyok, de nagyon nem tetszik az ötlet. Nekem a helyes zsidóságtudat az, amit Bibó István könyvében olvastam, amiben üzent az antiszemitáknak és üzent a zsidóknak is. Ő azt mondta, hogy akkor fogod normálisan viselni a zsidóságodat, hogy ha „zsidózásnak” hallasz valamit, akkor képzeld azt, hogy portugál vagy, és helyettesítsd a zsidót a portugállal. És ha úgy nem sértő, akkor ne sértődj meg. Viseld te­hát ugyanolyan természetesen a zsidó­ságodat, mint ha portugálnak születtél volna. Tudom, hogy ez nekünk nehe­zebb, hiszen alig több, mint hatvan év telt el a holokauszt óta. Persze hogy még nem úgy él bennünk, mintha csak történelem lenne, mint például a jeruzsálemi nagytemplom lerombolása, ami szintén a történelmünk része, de már nem a zsigereinkben fáj. Zsidósá­gom nem titkolnivaló, de nem is olyan, ami az életemet alapvetően be­folyásolja. Ez az ország tele van kü­lönböző származású emberekkel, ezek közül egyik a zsidó.

Ön szerint mi tartja össze a zsi­dóságot? Vallás, hagyomány?

A zsidóságot az antiszemitizmus tartja össze. A félelem, hogy csak egy­másra számíthatunk… Jó lenne nem félni, és lehet, hogy ezért azt az árat is érdemes megfizetni, hogy esetleg la­zul az összetartás.

Tehát azt mondja, hogy a zsi­dók is okai az antiszemitizmusnak?

Nem, nem ezt mondtam. Azt mon­dom, hogy az örök védekezésünkkel segítünk életben tartani.

Azt mondja, nincs számottevő antiszemitizmus?

Antiszemitizmus mindig is volt, de azt hiszem, hogy az antiszemitiz­mus kezeléséről sokat lehet tanulni az amerikaiaktól. Ahol egy Tóm Lantos nyíltan vállalja a zsidóságát, de nem az alapján szavaz vagy nem szavaz valakivel, hogy az zsidó-e.

Akkor mit jelent önnek a zsidó közélet?

Nem tudom ezt a szót hova tenni.

Az előbb az amerikai jó példát említette.

Akkor talán a hagyományok kö­zös őrzése. Amilyen például lehet egy lengyel közélet. Vagy az ír. Ameriká­ban ezzel senkinek semmi baja, mert mindenki elsősorban amerikai, és nincs baja a származásával. Zsidók vagyunk, de elsősorban magyarok. Vagy amikor a lányomat Amerikában iskolába vittem, katolikusba, és az apáca kérdésére, hogy milyen vallásúak vagyunk, azt találtam mondani, hogy ateista, úgy nézett rám, mint egy rablógyilkosra. Mikor javítottunk, hogy zsidó, felderült az arca, hogy az persze más, akkor rendben van a do­log. Vagy amikor a feleségem, mikor megismerkedtünk 18 éves korunkban, egyből természetesen mondta, hogy ő zsidó, akkor nagyon elszégyelltem magam, mert én ezt nem mertem ilyen természetesen megmondani valaki­nek, akiről nem tudtam, hogy szintén zsidó. Én otthon azt tanultam, hogy félni kell. Pedig így is lehet.

Salgó Adrienne