Soros új megaprojekttel vág vissza Orbánnak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Soros György – nemzetközi hírügynökségi beszámolók szerint – egymilliárd dollárt adományoz egyetemeket összekötő hálózat létrehozására, azzal a céllal, hogy előmozdítsa a demokrácia ügyét, képzési támogatásban részesítse az üldöztetésnek kitett közösségeket. 

Soros György

A magyar származású amerikai üzletember, aki az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány révén évtizedek óta a világ legismertebb közcélú adakozójának számít, a svájci Davosban e héten zajló, Világgazdasági Fórumnak nevezett tanácskozássorozat helyszínén újságírókkal folytatott beszélgetést tegnap este, és ott tette az egymilliárdos bejelentést. A Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózatának elnevezett új projektet úgy jellemezte, hogy az élete legfontosabb vállalkozása.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítása, amely a New York Times honlapjára is felkerült, kitér arra, hogy Soros diktátornak minősítette Hszi Csin-ping kínai elnököt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt egyaránt. Élesen bírálta Donald Trump amerikai elnököt: hamis és a végletekig önimádó embernek nevezte, aki – mint hozzátette – tagadja a klímaváltozás tényét.

A 89 éves Soros György az egyetemi hálózat tervéről azt mondta, hogy még szeretné megélni annak megvalósulását. A hálózat a CEU, tehát a Közép-európai Egyetem, valamint a New York-i Bard College köré szerveződik majd, és szerte a világban keres felsőoktatási intézmény partnereket és támogatókat, személyes, illetve online kapcsolattartás érdekében. A hálózatépítés tartalmi célja – mint fogalmazott – annak erősítése, hogy „ebben az intoleráns világban a diákok kritikusabb szemmel tekintsék a dolgokat”.

A dpa német hírügynökség beszámolója megemlíti, hogy Soros György – saját közlése szerint – az elmúlt három évtizedben több mint 32 milliárd dollárt fordított oktatási, illetve társadalmi célkitűzések támogatására.

Világpolitikai kérdésekről szólva Soros úgy vélekedett, hogy jelenleg a nacionalista tendenciák, valamint a kínai-amerikai hatalmi versengés fejleményei jelentik a legnagyobb veszélyt a békére és a szabadságra nézve. Az előző évet úgy jellemezte, hogy az Egyesült Államok, Kína és a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország továbbra is leendő, illetve tényleges diktátorok markában volt, és tovább növekedett az autoriter vezetők száma.

A BBC tudósítása szerint Soros azzal vádolta Hszi Csin-pinget, hogy a technológia segítségével totális ellenőrzés alá akarja vonni a kínaiak életét. „Trump kész arra, hogy feláldozza a nemzet érdekeit saját személyes érdekeinek oltárán, és gyakorlatilag bármit hajlandó megtenni az újraválasztása érdekében. Hszi Csin-ping ezzel szemben arra törekszik, hogy kihasználja Trump gyengeségét” – idézi a brit közszolgálati műsorszóró Soros György szavait.

Az egyetemi hálózat kialakításának tervével és az erre szánt egymilliárd dollárral kapcsolatban egyébként a BBC megjegyzi: Soros ezzel mintegy visszavág Orbánnak, aki a Közép-európai Egyetem bezáratására törekedett.

klubradió.hu

[popup][/popup]