Pápa: jelképes kerítést állítottak az egykori gettó helyén

Írta: veol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A városgondnokság munkatársai közreműködésével megépítették az egykori gettókerítés jelképes mását a Kossuth és a Rákóczi utca találkozásánál.

Fotó: Polgár Bettina

A jelképes gettókerítés felállítása a Megtörtént címet viselő holokauszt-emlékév programtervének része, utalva a 75 évvel ezelőtti eseményekre. 75 évvel ezelőtt erről a helyről nyílt a pápai gettó egyik bejárata. A gettót 1944. május 24-én kezdték építeni, az ezzel járó költségeket a zsidó közösségnek kellett állnia.

Az ismertetőből kiderül, a munkálatokra 48 órás határ­időt szabtak meg, ám a gettó végül öt nap alatt készült el. Két méter magas fapalánkkal vették körül az érintett városrészt, a gettó határán álló házaknál pedig a kapualjakat, a bejárati ajtókat és az ablakokat is be kellett deszkázni. A gettónak két bejárata volt. A Rákóczi és a Kossuth utca torkolatánál található főkapun keresztül bonyolították a teherforgalmat. A gettót 1944. május 31-én zárták le, előtte körülbelül 150 keresztény családot költöztettek ki a területről, nekik a gettóba költözők lakásait utalták ki.

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner

Címkék:gettó, Holokauszt-megemlékezés, Pápa

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo