Netanjahu nyerte a Likud párt előválasztását

Írta: Shiri Zsuzsa,/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerezte meg a jobbközép Likud párt elnöki tisztségét a párt szerdán tartott előválasztásán – közölte csütörtök reggel az izraeli  közszolgálati rádió.

Benjamin Netanjahu

Benjamin Netanjahu

Netanjahu a szavazatok húsz százalékának összeszámlálása alapján a voksok hetvenöt százalékát, míg kihívója, Dani Danon volt védelmi miniszterhelyettes tizenkilenc százalékát kapta, miközben a voksolók hat százaléka tartózkodott. Az előzetes eredmény hatalmas különbsége miatt bizonyosnak mondható Netanjahu győzelme.

A Likud tagsága a március tizenhetedikén esedékes országos választások pártlistájáról is döntött. Első helyre Gilád Erdán belügyminisztert helyezték, akit Juli Edelstein, a knesszet elnöke és Jiszráel Katz közlekedési miniszter szoros versenyben követ. A szavazók tizenkét százaléka nem nyilvánított véleményt ebben a kérdésben.

A Likudnak kilencvenhatezer bejegyzett tagja van, akik hetven politikus, köztük tizenhét eddigi parlamenti képviselő közül választották ki a következő knesszet helyeiért indulókat. Parlamenti helyük attól függ, hogy hányadik helyet szerezték meg a listán, és hogy a Likud hány mandátumot szerez az előrehozott márciusi országos választásokon.

Noha már szerda este véget ért a szavazás, de végleges eredményekre csak csütörtök délután lehet számítani, ugyanis a szavazatokat hagyományos módon egyenként számlálják, mert az előző előválasztásokon súlyos fiaskók voltak a számítógépes rendszerek működési rendellenességei miatt.

Izraelben nincsenek választókörzetek, csakis pártok listáira lehet szavazni. A százhúsz mandátumot azok között a pártok között osztják el elért eredményeik függvényében, amelyek megszerezték a szavazatok 3,25 százalékát, a 2014 tavaszán két százalékról felemelt új bejutási küszöböt.

 

[popup][/popup]