Mazsihisz közgyűlés – a debreceni zsidók nem mennek?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A BZSH, majd a Mazsihisz honlapján is megjelent Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke és Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának levélváltása. Horovitz a járványveszélyre hivatkozva lemondja részvételét a közgyűlésen, Kunos emlékeztet a képviseleti tagságból fakadó kötelezettségekre.  Alább a két levelet közöljük.

Horovitz Tamás

Horovitz Tamás levele:

dr. Kunos Péter Ügyvezető Igazgató Úrnak
MAZSIHISZ
1075 Budapest, Síp u. 12. sz.

Tisztelt Igazgató Úr!

Egyeztetve a debreceni küldött társaimmal az augusztus 27-én, illetve a mai napon küldött leveleddel kapcsolatosan, az alábbiakat kívánjuk megjegyezni és rögzíteni:

Ahogy a levélben is írtad, sajnos folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma, ezért egyre nagyobb kockázata van a zárt térben rendezett eseményeknek.

Az elmúlt időszakban nagyon fontosnak ítéltük a MAZSIHISZ krízismenedzsment munkáját, ajánlásait, döntéseit, amelyeket messzemenőkig figyelembe vettünk közösségünk működtetése tekintetében.

Meg kell jegyeznünk, hogy a közgyűléssel kapcsolatban hozott döntésetekkel messzemenőkig nem értünk egyet és nem értjük a döntés hátterét. Annál is inkább nem értjük a döntést, mivel a vasárnapi közgyűlés legfontosabb napirendi pontja az új ügyvezető igazgató választás. Az előzetes felmérések szerint kizárólag a jelenlegi igazgató, Kunos Péter van jelölve a posztra. A Közgyűlés jelenlegi helyzetre való tekintettel történő elhalasztása véleményünk szerint semminemű problémát nem okozna a szervezet további működése tekintetében.

Nem értjük továbbá azt a döntést sem, hogy hétfőtől cca. tíz ember nem imádkozhat a zsinagógákban, ellenben vasárnap közel száz fő lehet együtt órákon át egy zárt térben.

Megjegyezni kívánjuk, hogy ezek a gyorstesztek az eddigi tapasztalatok szerint nem adnak száz százalékos biztonságot, ami ugyancsak veszélyezteti a közgyűlés résztvevőit.

Fenti indokok alapján a debreceni közösség képviselői úgy döntöttek, hogy jelen helyzetben nem kívánnak ilyen mérvű kockázatot vállalni és ezért nem vesznek részt a vasárnapi közgyűlésen.

Hittestvéri üdvözlettel:
Horovitz Tamás elnök

Kunos Péter

Kunos Péter válasza

Horovitz Tamás
Debreceni Zsidó Hitközség elnöke részére!
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Tamás!

A vezetőség valóban meghosszabbíthatja az ügyvezető megbízását, de csak 3 hónappal. Utána minden döntése illegitim lesz. Ezt az Alapszabály egyértelműen rögzíti. Lehet, hogy arra gondoltok, hogy 3 hónap múlva jobb lesz a járványhelyzet? Bizonyosan nem.

De van egy sokkal fontosabb napirendi pont, a MAZS alapítói jogának átvétele. A Joint ugyanis nem kívánja a továbbiakban a Holokauszt túlélőknek adott Claims Conference támogatással működő MAZS irányítását és ellenőrzését folytatni. Gondolom, egyetértünk abban, hogy a részükre nyújtott szolgáltatásokban nem lehet fennakadás.

A gyorstesztek minősítésére visszatérve, engedd meg, hogy azt orvos szakembereinkre bízzuk. Ők pontosan tudják, mit mire és hogyan lehet használni.

A közgyűlés és egy I’tentisztelet biztonsági körülményeit össze sem lehet hasonlítani. A közgyűlés ugyanis sokkal jobban kontrollálható. A Dohány utcai zsinagógát vasárnapra egészségügyileg Budapest egyik legbiztonságosabb helyévé varázsoljuk.

Végül, ma még nem tartunk ott, hogy mindent le kell állítani.  Csak ott, ahol felütötte a fejét a járvány. A vírus kockázata valóban nő, ezért teszünk meg mindent ennek mérséklése érdekében.

Szeretettel és tisztelettel várjuk a debreceni küldötteket is.

Hittestvéri üdvözlettel:
dr. Kunos Péter
ügyvezető igazgató MAZSIHISZ-BZSH

Címkék:Debreceni Zsidó Hitközség, Horovitz Tamás, Kunos Péter, Mazsihisz-közgyűlés

[popup][/popup]