Három bemutatóval várja közönségét új évadában a Gólem Színház

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Három bemutatóval, klubokkal és különleges eseményekkel várja nézőit a Gólem Központ a 2024/2025-es évadban.

Vircsaft – a Gólem Központ egy korábbi előadása (Fotó: Pályi Zsófia)

“A Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ következő évada az együttműködésekről fog szólni. Idén nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az oly sok szeletre tagozódott színházi szakma minél több szereplőjével együtt hozzunk létre közös produkciókat. Az együttműködések által erősítve, támogatva egymást más zsidó szervezetekkel, színházakkal és intézetekkel. Reményeink szerint a közös munkának köszönhetően a közönség is annál színesebb és izgalmasabb produkciókat láthat a következő évadtól. 

 

MINTHA ÉLNE

Kafka három novelláját, három rendező, a Gólem Színház és a Radnóti Színház alkotói viszik színre.

 

Az éhezőművész – BORGULA ANDRÁS

Az odú – SAHIN-TÓTH SÁRA

A fegyencgyarmaton – REGŐS SIMON

 

A színészek a Radnóti Színház művészei:

BERÉNYI NÓRA BLANKA

GAZSÓ GYÖRGY

KOZMA VERONIKA e. h.

MAJOR ERIK

 

A produkció a Radnóti Színház, a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ, a Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Cseh Centrum együttműködésével jön létre a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központban.

Bemutató: 2024.11.24.

Második bemutatónk 10 hónap Babilon (munkacím) Galló Olga, Fullajtár Andrea nagymamájának a második világháború alatt íródott naplójából készül. A monodrámát Borgula András rendezi, Fullajtár Andrea főszereplésével. Az független produkció együttműködésben készül A MAZSIKE-vel és Az Élet Menetével.

A Gólem Ifjúsági Társulat Végh Antal Könyörtelenül c. regényéből készíti következő előadását. A regény igaz történeten alapul: 1973-ban Balassagyarmaton a helyi határőrparancsnok két kamasz fia lopott fegyverrel túszul ejtett tizennyolc lányt a kollégiumban. A túszdráma áprilisban kerül bemutatásra.

2024.09.01. 10:00-18:00

AZ ERZSÉBETVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT, A MAZS ALAPÍTVÁNY, A CSÁNYI5 ÉS A GÓLEM KÖZPONT BEMUTATJA: SÁLOM UTCA

Zsidó kulturális és művészeti fesztivál, ahol a kortárs művészetek játsszák a főszerepet!

Az Európai Unió minden szeptember első vasárnapján ünnepli az Európai Zsidó Kultúra Napját. Ezen a napon a 7. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában számos kültéri installációban mutatjuk be a kortárs zsidó kulturális és művészeti életet.

Franz Kafka halálának 100. évfordulója alkalmából, a Cseh Centrum a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központtal együttműködésben tiszteleg az író emléke előtt egy, az életét és munkásságát bemutató kiállítással. Emellett megtekinthető, meghallgatható az Insectum K. című táncperformansz és DAVID DORŮŽKA, ROBERT FISCHMANN és MARTIN NOVÁK triókoncertje.

Helyszín: 1077, Budapest, Csányi utca

További információk: www.salomutca.hu

A program ingyenes!

 

 

Klubok, események:

 

Idén új szegmense mutatkozik be a Gólem Központnak: a Gólem Klubok!

Ha nem csak nézőként vennél részt a Gólem életében, hanem beszélgetnél velünk filmekről, könyvekről, megkóstolnád a főztünket, vagy akár együtt játszanál velünk, akkor ezek a klubok mind rád várnak:

 

Gólem Könyvklub

Gólem Kocsmakvíz

Gólem Filmklub

Mi a vacsi?

Bezsidulás

Hello Sábesz!

Találkozzunk 2024/25-ben is a GÓLEM KÖZPONTBAN!

www.golemkozpont.hu

www.salomutca.hu” – zárul a társulat közleménye.

[popup][/popup]