Gilád Erdán: A facebook is felelős az izraeli áldozatokért

Írta: Gadó János - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az izraeli miniszter úgy látja, hogy a Facebook az Izrael elleni uszítás egyik platformja.

Erdan Zuckerberg

Gilad Erdan és Mark Zuckerberg

A tárcavezető azt mondta, hogy a közösségi oldalból egy „szörnyszülött” lett az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet felemelkedése és a terrorizmus erősödése óta. Erdán egyúttal azzal vádolta a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget, hogy részben az ő kezéhez tapad azoknak az izraelieknek a vére, akik az utóbbi időszak erőszakhullámának áldozataivá váltak.

Ennek legutóbbi példája Mohammed Nasser Tra’ayra, a 17 éves palesztin gyilkos, aki ágyában szurkált halálra egy 13 éves izraeli kislányt, ám előtte a facebookon dicsőítette szintén merényletben lelőtt nagybátyját és világgá kiáltotta, hogy maga is „mártírhalált” akar halni.

Az izraeli tárcavezető szavaira reagálva a Facebook héber nyelven írt – és a The Times of Israel napilap által ismertetett – üzenetében visszautasította a vádakat.

„Az általunk kínált felületen nincs helyük az erőszakot szító tartalmaknak, a közvetlen fenyegetéseknek, a terrornak vagy a szóbeli túlkapásoknak. Egy sor világos iránymutatásunk van, amely segít eligazodni az embereknek abban, mi az, ami megengedett a Facebookon” – olvasható a közösségi oldal közleményében. A tájékoztatás szerint a Facebook kéri az emberektől az ezeket az irányelveket megsértő tartalmak jelentését, hogy meg tudja vizsgálni egyenként az eseteket és gyorsan cselekedni is tudjon.

„Rendszeresen együttműködünk a biztonsági szervezetekkel és a politikai vezetőkkel szerte a világon, így Izraelben is, annak biztosítása érdekében, hogy az emberek tudják, hogy kell a Facebookot biztonságosan használni” – olvasható a közösségi oldal közleményében.

Erdán szerint azonban a Facebook „szabotálja” az izraeli rendőrségi erőfeszítéseket azáltal, hogy nem működik együtt a megszállt Ciszjordániában élő lehetséges gyanúsítottak utáni nyomozás során, és azáltal is, hogy nagyon magas toleranciaküszöböt állított be az uszító tartalmak és posztok kiszűrésére.

A Jediót Ahronót című izraeli napilap vasárnapi számában részleteket közölt Naftali Bennett oktatási miniszternek az izraeliek elleni támadások megfékezését célzó tervéből, amely egyebek mellett magában foglalná az internet és a harmadik generációs technológia blokkolását is a hebroni palesztin körzetben, hogy gátat vessen ezzel a „virtuális terrorizmusnak”.

 

Címkék:facebook, Gilad Erdan, Mark Zuckerberg, palesztin terror

[popup][/popup]