Elhunyt Benkő Dániel

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

72 éves korában elhunyt Benkő Dániel lant- és gitárművész.

A művész halálhírét a Ripost közölte először. A lapnak a hírt megerősítette Benkő egy közeli barátja, mint elmondta, a lantművész hirtelen rosszul lett, és hiába hívtak segítséget hozzá, már nem lehetett rajta segíteni.

Ha anyai nagyapját – aki büszke cionistaként Palesztinában akart új életet kezdeni –, Ciprus közelében nem tartóztatják föl több száz társával együtt az angol hadihajók, akkor a magyar zenei kultúra szegényebb lett volna egy extravagáns művésszel – hiszen ha a nagypapa kivándorlási terve sikerül, akkor Benkő Dániel 1947-ben valószínűleg a későbbi Izraelben születik meg – írja a Mazsihisz honlapja.

Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1969–1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt, 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971–1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett.

1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. Közel egy tucat – klasszikus gitár és lant – lemeze jelent meg. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

A 2000-es években egy sor televíziós bulvárműsorban szerepelt, ami eléggé megosztott a közönséget.

hvg.hu. mazsihisz.hu

[popup][/popup]