A zsidó háború
Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak…
Sorozatunk legutóbbi részében a MAC futballcsapatának illetve szurkolóinak viselt dolgairól emlékeztünk meg. A tagjai közé csak keresztény sportolókat beengedő klub mérkőzéseit többször kísérték antiszemita botrányok, de a sorozatban már több alkalommal is megemlékeztünk hasonló botrányokról. A zsidózással, nem egyszer verekedésekkel tarkított esetek nem voltak ritkák, az 1920-as évek elejének rendbontásait mégsem írhatjuk elsősorban az ekkor valóban virulens problémát okozó militáns antiszemitizmus számlájára. Sőt, a futballerőszak történetében különös színfoltot jelentett egy 1922-es eset, ami a korszak egyik legsúlyosabb rendbontásaként vált ismerté.
Az 1920-as években két olyan budapesti futballcsapat is az első osztályban szerepelt, melyeket hívei és/vagy ellenfelei közül sokan „zsidó klubként” azonosítottak. Az MTK mellett 1921-től öt éven át volt az élvonal tagja a Vívó és Atlétikai Club: az 1906-ban alapított VAC a cionista mozgalom égisze alatt szerveződött, sportolói világoskék-fehér színű, Dávid-csillagos mezben szerepeltek. Az MTK és a VAC kapcsolata, ha nem is volt ellenséges, barátságosnak sem volt nevezhető. A húszas évek elején egy meccsükön állítólag még az is előfordult, hogy a VAC-szurkolók Előre Izrael!-lel biztatták kedvenceiket, amire az MTK drukkerei Rajta magyarok!-kal válaszoltak. A történet a megkérdőjelezhető hitelességű, szélsőjobboldali Magyarságból származik, s nem is hihető, hogy a nézők tömegesen skandálták volna e rigmusokat. Ám a beszámoló pontosan érzékelteti, ahogy a két csapat drukkerei önnön zsidóságukhoz viszonyultak (ehhez hozzá kell tennünk, a VAC-nak valószínűleg csak zsidó szurkolói lehettek, ami az MTK-ról biztosan nem mondható el). Aki az asszimiláció híve volt (az MTK drukkereinek vélhetően nagy hányada), megjelenésében, norma- és értékrendszerében a polgári középosztály tagjaira igyekezett hasonlítani, talán már magyarosította nevét, s közben már a kitérés is megfordult fejében – számára a kék-fehér mezre varrt Dávid-csillag őrültségnek tűnhetett, afféle önkéntes stigmatizálásnak. (Az MTK és a VAC hátteréről, viszonyáról bővebben itt olvashatnak.)
