A palesztin terror és a KGB

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A volt szovjet titkosszolgálat, a KGB évtizedekig árnyékháborút folytatott Izrael ellen a palesztin szervezetekbe beépített ügynökei révén. Pénzelte, kiképezte, és fegyverekkel látta el a hetvenes-nyolcvanas években a terrorakciókra készülő palesztin szélsőségeseket – derült ki a szervezet 1992-ben nyugatra dezertált tisztjének, Vaszilij Mitrohinnak az archívumából, amelynek egy részét Izraelben feldolgozták és nyilvánosságra hozták.

munchen-1972

München 1972: AZ izraeli sportolókat foglyul ejtő palesztin kommandó egyik tagja az olimpiai faluban

Jediót Ahronót című izraeli újság pénteki mellékletében a palesztinokkal kapcsolatos dokumentumokról közölt részletes beszámolót, miután a lap a múlt héten a szovjetek nagy erőfeszítések árán kiépített és fenntartott izraeli ügynökhálózatát mutatta be. Az újság küldöttsége Ronen Bergman biztonsági szakértő vezetésével fél évvel ezelőtt az angliai Cambridge-be utazott, ahol a brit hatóságok az úgynevezett Mitrohin-archívumot őrzik. Az akták egy részének tartalmába a kutatók 2014 nyara óta tekinthetnek bele.

A rendelkezésre bocsátott iratokat az izraeli újságírók lemásolták, és az utóbbi hónapokban oroszról héberre fordították, majd összevetették más rendelkezésre álló forrásokkal, valamint megkérdezték tartalmukról a még élő és beszélni hajlandó szemtanúkat. Mitrohin, a KGB archívumának egyik vezető dolgozója a Szovjetunió összeomlása után, 1991-ben sétált be az általa kimásolt, illetve kijegyzetelt dokumentumokkal a moszkvai brit nagykövetségre, és egy évvel később már Nagy-Britanniában élt. Dezertálása után volt szovjet ügynökök hada lepleződött le Angliában, Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban, becslések szerint világszerte mintegy ezer titkos ügynök kilétére derült fény.

palesztin-terror-a-swissair-elteritett-gepe-1970-ben

Jordánia 1970: A Palesztin Felszabadítási szervezet által Jordániába eltérített Swissair gép és túszul ejtett utasai

Az archívumból kiderül, hogy a szovjet titkosszolgálat palesztin ügynökei révén nem csak információt gyűjtött, mint Izraelben, hanem gyakorlatilag árnyékháborút folytatott a zsidó állam ellen az általuk végrehajtott terrorakciókkal. A Vosztok, vagyis Kelet fedőnevű akció során egy Kurszograf nevű szovjet felderítőhajón 1970 márciusában rengeteg láda fegyvert – géppisztolyokat, RPG rakétagránátokat, kézigránátokat, mesterlövészpuskákat és taposóaknákat – adtak át erre a célra.

A fegyvereket, amelyek nagyrészt nyugati gyártmányúak voltak, a szovjetek által “palesztin Carlosnak” is nevezett Vadi Hadad rakodta át egy civil hajóra, majd éveken át használta terrorakciókhoz a szovjet utasításoknak megfelelően. Hadad a marxista irányultságú Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szervezet harcosa volt, akinek Nacionalista fedőnéven történt beszervezéséről 1969-ben maga Jurij Andropov, a KGB akkori főnöke tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió vezetőjét.

palesztin-terror-1970

Ugyanott: A Swissair gépét felrobbantják a terroristák

Egyebek között ezekkel a fegyverekkel térítettek el négy, Londonba, illetve New Yorkba tartó sugárhajtású repülőgépet Jordániába, s részben ez az akció váltotta ki, hogy Jordánia a “fekete szeptember” során leszámolt a területén burjánzó terrorista szervezetekkel. Ezeket a fegyvereket használták még 1976-ban is az entebbei gépeltérítésben, ahol izraeli kommandósok azonban sikeresen kiszabadították a foglyul ejtett civil túszokat.

A Moszad izraeli titkosszolgálat egy évtizeden át próbált leszámolni Vadi Hadaddal. Végül 1978 elején megmérgezték – valószínűleg a Moszad -, s amikor a bagdadi orvosok nem tudták megmenteni, Jasszer Arafat palesztin vezető a KGB segítségét kérte. Hadadot álnéven egy kelet-berlini kórházban ápolták, de súlyos szenvedések után meghalt. A KGB az Arafat vezette Fatah pártot csak 1973-tól kezdte el támogatni, miután nemzetközi sikereket ért el. A palesztinok Moszkvából fegyvereket, titkosszolgálati információkat és kiképzést kaptak, cserébe kémhíreket szállítottak Egyiptomból, Algériából és Szaúd-Arábiából.

Az iratokban Aref néven jelölt Arafat, aki a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője is volt, eleinte nem nyűgözte le a szovjeteket: “csak a neki előnyös ígéreteit tartja meg, szűkszavúak az általa közölt információk, és csak saját érdekeit szolgálják” – írták róla. Gidar fedőnéven Rafat Abu Ajunt, Arafat közeli tanácsadóját is beszervezték már 1968-ban, s belőle később a Palesztin Hatóság egyik vezető tisztviselője lett.

entebbe

Tel Aviv 1976: Az Entebbéből kimentett túszokat és szabadítóikat ünnepli a tömeg a repülőtéren

A KGB palesztinokkal raboltatott el a Közel-Keleten több amerikait, akiktől értékes információkat reméltek – állítja az újság a Mitrohin-archívum alapján. Cserébe a palesztinok a KGB segítségével kapcsolatba léptek az európai baloldali radikális mozgalmakkal, az olasz Vörös Brigádokkal és a német Bader-Meinhof Csoporttal, s közösen hajtották végre egyebek között az entebbei gépeltérítést. Vadi Hadad a szovjet támogatásért cserébe segített meggyilkolni a Nyugatra szökött szovjet disszidenseket, ezekben az ügyekben többször is Moszkvába látogatott. Az iratok szerint a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi készített fel egy csoportot egy titokban Iránból Izraelbe tartó olajszállító tartályhajó megtámadására a Vörös-tengeren 1971-ben. Hadad embereinek öt rakétája eltalálta a járművet, és tűz ütött ki rajta, de sikerült eloltani a lángokat.

A KGB számos, a hetvenes években beszervezett értékesebb ügynöke a mai napig vezető szerepet tölt be a Palesztin Hatóságban. Kiemelkedik közülük Jasszer Abed Rabo, akit Mahmúd Abbász palesztin elnökké választása után menesztett ugyan állásából, de jelenleg is elnöki tanácsadóként dolgozik. Azonban a KGB jelenleg legfontosabbnak tűnő ügynöke a Krotov, vagyis Vakond fedőnevű embere volt, akit Isabella Ginor és Gideon Remez izraeli történészek Mahmúd Abbász palesztin elnökként azonosítottak. Őt az iratok szerint először 1979-ben, a moszkvai Lumumba Egyetemre érkezése után környékezte meg a szovjet titkosszolgálat.

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Arafat, KGB, Mahmud Abbasz, palesztin terror

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo