„A mi osztályunk” című darabot mutatja be az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját mutatja be az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció Gulyás Hermann Sándor rendezésében – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

A mi osztályunk a Litván Nmzeti Drámai Színház előadásában

Az előadás egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi végig. Slobodzianek műve tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a 20. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A darab kíméletlen tükröt tart a lengyel társadalom – mindenekelőtt a lengyel nacionalisták – elé, akik mélységes meggyőződéssel vallják, hogy hazájuk Sztálin és Hitler ártatlan áldozata volt és a zsidók pusztulásáért semmiféle felelősség nem terheli.

Tadeusz Slobodzianek az egyik legjelentősebb lengyel kortárs drámaíró. Műveit a világ legjelentősebb színpadain játsszák, és eddig több mint harminc irodalmi és színházi díjjal tüntették ki.

Az erdélyi és a magyarországi társulat koprodukciója nem csak a 20. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértésről és ennek hiányáról, az egyéni és közös bűnről, a felelősségről és igazságról úgy, hogy közben megfogalmazza az általános érvényű és napjainkban aktuális kérdést is, hogy tanulunk-e a történelem sötét korszakaiból a huszonegyedik században.

Az előadás bemutatója Aradon lesz október 23-án a helyi bábszínház termében.

MTI/Szombat

[popup][/popup]