A magyar igazságügyminiszter Auschwitzban a kormány antiszemitizmus elleni elkötelezettségéről beszélt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.

Varga Judit igazságügy-miniszter

Varga Judit az Európai Zsidó Szövetség meghívására kedden részt vett az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborok felszabadításának 75. évfordulóján rendezett megemlékezésen, ahol a magyar delegációt vezetve koszorút helyezett el az áldozatok falánál.

Az igazságügyi miniszter hétfőn felszólalt a krakkói szimpóziumon is, amelyen részt vett Jan Jambon korábbi belga szövetségi belügyminiszter és Antonio Tajani, az Európai Parlament volt elnöke is.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Emellett beszámolt számos intézkedésről, többek között arról, hogy a kormány a büntető törvénykönyvbe iktatta a holokauszttagadást, bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját és sikerrel rendezte meg az Európai Maccabi Játékokat.

Úgy fogalmazott: “fontos eredményünk, hogy Magyarország a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) 2015-2016-os elnöksége idején elérte, hogy az Európai Unió új adatvédelmi rendelete ne korlátozza a holokauszttal kapcsolatos levéltári forrásokhoz való hozzáférést.”

Hozzátette: “Magyarországon mindenkinek a származását és a vallását tiszteletben tartjuk”.

Varga Judit kitért arra is: “Magyarországon él Európa második legnagyobb zsidó közössége békében és biztonságban, sőt nagyobb békében és biztonságban, mint Európában bárhol” – írja az MTI.

*

A magyar igazságügyminiszter beszédével egyidejűleg az Index.hu elemzése a kormány új kommunikációs kampányáról ír, melyben a romák, a bűnözők/börtönlakók és az ügyvédek és Soros György lennének a kijelölt ellenfelek, akikkel szemben a kormánykommunikáció megélénkül, a migránsveszély további hangsúlyozása mellett. 

A zérótólerancia hangoztatása közepette ne feledkezzünk meg az elmúlt hónapokban lábra kapott radikális jobboldaliaknak szóló, nyomokban félreérthető, időnként pedig direkten zsidóellenes kormánypárti szövegekről sem, amelyek nem egyediek, hanem ismétlődnek.

[popup][/popup]