A Dreyfus-ügyről forgat filmet Polanski

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A tervek szerint nyáron kezdi Alfred Dreyfus-ről, az antiszemita indíttatásból hamisan megvádolt, majd később felmentett francia zsidó katonatisztről szóló filmje lengyelországi forgatását Roman Polanski, aki csütörtöki krakkói sajtótájékoztatóján kiadatási ügyének friss fejleményeiről is beszélt, és azt mondta, nem számít arra, hogy a lengyel hatóságok átadják az Egyesült Államoknak.
polanskiA lengyel születésű, de Franciaországban élő rendező úgy fogalmazott, svájci tapasztalatai alapján úgy véli, nem jut odáig az ügy. Az Egyesült Államok néhány éve Svájctól kérte az oda látogató művész kiadatását, sikertelenül.

A Dreyfus-ügyről szóló filmjét Robert Harris brit író-forgatókönyvíróval, a katonatisztről szóló D. című könyv szerzőjével közösen készíti. Júliusban kezdik a forgatást két varsói stúdióban. Az egyikben vette fel A zongorista című filmjét, a másik pedig új létesítmény – mondta anyanyelvén, lengyelül tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, Franciaországban manapság majdnem ugyanolyan költséges forgatni, mint az Egyesült Államokban, ezért is esett a választása Lengyelországra, ahol a szabadtéri felvételekhez is meg tudja teremteni a 19. századi Párizs hangulatát. Készülő filmje költségvetéséről részleteket nem közölt.Dreyfus meghurcolása mélyen megosztotta a francia társadalmat
Alfred Dreyfus meghurcolása mélyen megosztotta a francia társadalmat a harmadik köztársaság idején. A film kiemeli majd Georges Picquart-nak, a titkosszolgálat vezetőjének az ügyben játszott szerepét. Az ezredes hitt abban, hogy a kapitány ártatlan az árulás vádjában. “Minden az igazságon fog alapulni. Nem lesznek benne kitalált személyek vagy események” – hangsúlyozta Polanski.

A rendezőt szerdán kihallgatta a krakkói ügyészség a liliomtiprási ügyben. A Los Angeles-i ügyészség január 7-én fordult kérelemmel Lengyelországhoz Polanski kiadatása érdekében. A krakkói ügyészség át fogja adni az ügyet a bíróságnak, és ha az úgy dönt, hogy nem kell kiadni Polanskit az Egyesült Államoknak, döntése végleges lesz. Ellenkező esetben az igazságügyi miniszter mondja ki az “utolsó szót”.

[popup][/popup]