Halálos levél

Írta:   hirado.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Több tucat halálos fenyegetést kapott Ehud Barak izraeli védelmi miniszter azóta, hogy a kormány úgy döntött: lelassítja a ciszjordániai zsidó lakótelepek építését – jelentette szerdán több médium. A fenyegetések hatására megerősítették Barak személyi védelmét.
 

Halálos fenyegetéseket kapott Ehud Barak 

 

20010. január 6. /  hirado.hu/MTI

 

A Tízes csatorna televízió ismertette az egyik fenyegető levél tartalmát. Ennek írója halállal fenyegeti meg Barakot arra az esetre, ha “júdeai, szamáriai telepek megsemmisítését tervezné”. Ez a levél kedden érkezett meg a miniszter hivatalába. Szerzője halállal fenyegette meg a politikus gyerekeit is.

A közszolgálati rádió úgy tudja, hogy a fenyegetések hatására megerősítették Barak személyi védelmét. Ezt az információt a Sin Bét belbiztonsági szolgálat szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Azt mondta: vizsgálják a fenyegető levelet.

A Sin Bétnek külön osztálya foglalkozik az ultranacionalista zsidók fenyegetéseinek vizsgálatával. Egy meg nem nevezett biztonsági forrás elmondta, hogy több tucatnyi telepes, illetve velük szimpatizáló kész lenne arra, hogy megtámadjon valakit a kormányból, és ezzel eltántorítsa Izraelt attól, hogy kivonuljon Ciszjordániából.

Közel félmillió zsidó telepes él olyan területen Ciszjordániában, amely a palesztinok terve szerint jövőbeni államuk része lenne. Izrael az utóbbi időben egyre nagyobb nemzetközi nyomás alá került, különösen az Egyesült Államok részéről, hogy hagyjon fel a telepeslakások építésével az 1967 óta megszállás alatt tartott területen.

 

[popup][/popup]