Litera, az irodalmi álomgyár

Írta: Litera - Rovat: Hírek - lapszemle

A nyári melegre való tekintettel a litera szerkesztősége a július 20-i héten birtokába veszi a margitszigeti Holdudvart. Öt napon keresztül élőben követhetik nyomon a litera műhelymunkáját. Megelevenedő rovatok, (újság)író-olvasó találkozók, születésnapi bulik és nyitott szerkesztőségi ülés.

Forrás: Litera

 

 

Július 20-tól a Rumbach Sebestyén utcai irodát a napfényes Holdudvar váltja fel, amelynek egyik árnyas lugasában rendezzük be a litera szerkesztőségét. Itt írjuk a cikkeket, szerkesztjük az oldalt, és emellett, a nyár legforróbb, felejthetetlennek ígérkező öt napján néhány érdekes irodalmi eseménnyel is készülünk. Új hagyományt teremtve, az író-olvasó találkozók mellett ezen a héten többek között újságíró-olvasó, szerkesztő-olvasó találkozókat is szervezünk, hogy az érdeklődők megismerhessék az irodalmi álomgyár munkatársait és mindennapi munkánkat.

Arcot a nickhez!

Fontosnak tartjuk, hogy a nagy sikerű Haddszóljon rovatunk amatőr és profi alkotói megmutassák magukat a közönségnek. A hét egyik délutánján ezért az eddig csak nicknevek alapján ismert költő- és írójelöltek lehetőséget kapnak, hogy az ismeretlenségből előlépve bemutatkozzanak a szakmának, sőt, igény szerint hasznos tanácsokkal is gazdagodhatnak.

Mondanád még?

A litera egyik legnépszerűbb interjúsorozatában, az Írogatsz még?-ben írók és költők vallanak műhelytitkaikról és készülő műveikről Jánossy Lajosnak, és egy-egy egymásnak feltett kérdéssel adják tovább hetente a stafétát. A Holdudvar-hét egyik délutánján három író olvas fel és válaszol Lajosunk és a közönség kérdéseire.

Kétéves a Könyvesblog!!

Kis csúszással, de őrült születésnapi bulival ünnepeli aloldalunk, a Könyvesblog kétéves fennállását. Ezen az estén finom italokkal és különleges tortával várunk mindenkit. Újra megrendezzük a tavaly nagy sikert aratott “könyvcsere” akciót, ahova mindenkit egy számára már nélkülözhető könyvvel várunk, a megunt könyvek így új, boldog gazdára találhatnak. Érdemes időben érkezni, mert az asztalokat beborító könyvkupacok helyén percekkel később már csak borospoharakat találunk. A Könyvesblog születésnapja mellett két nagyon kedves és nélkülözhetetlen munkatársunk születésnapját is megünnepeljük, fergeteges nyáresti mulatság várható.

Beszéljen hozzánk!

A Holdudvar-hét egyik fénypontja lesz a litera szokásos keddi szerkesztőségi ülése, amelyen ezúttal bárki részt vehet. Megtudhatják, szigorú osztályfőnök-e K. Z., mennyit késik N. G., milyen finom süteményekkel készül Z. J., mekkorákat kacag J. L., hány ötlettel érkezik Gy. G., milyen borokat ajánl a hétre K. G., mi a hét zenei slágere Sz. D. szerint, hány szóviccet süt el percenként Sz. J., hogy kekeckedik mosolyogva M. A., és hogyan veti ránk vigyázó tekintetét a két mester, Cs. A. és S. M. Jöjjön el, és nézze meg, hogy működik egy szerkesztőség, ötleteit ne hagyja otthon, adjon tanácsot, beszéljünk együtt az irodalomról!

És még…

A litera és a Hungarofest június közepétől csaknem minden hétvégén a Holdudvarban, valamint szerdánként Balatonalmádi és Szigliget strandján Olvasóliget – értelem és kényelem címmel felolvasósorozatot indított. A Holdudvar-hét így július 25-én az Olvasóliget keretében Závada Pál felolvasásával zárul, akit Szegő János kérdez. A hét netnaplóírója a Holdudvar egyik alapítója, Bosznai Tibor lesz, aki beszámol Budapest egyik legnépszerűbb nyári szórakozóhelyének mindennapjairól. Emellett a hét minden napján kapható lesz a litera és a Palatinus gondozásában a 80. Ünnepi Könyvhétre megjelent Mátyás-ponyva című kortárs irodalmi antológia.

Július 20. és 25. között mindenkit szeretettel várunk 11-től napnyugtáig a margitszigeti Holdudvarban, a tervezett programok időpontjairól hamarosan hírt adunk.


Mindenkit szeretettel vár a Litera csapata

 

[popup][/popup]