Vágás – visszavágás
Vágás – visszavágás
Miután az izraeli Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a vallásos tanácsok (az állampolgárok vallási ügyeit – házasság, válás, temetés – intéző városi hatóságok) sorába be kell fogadni a nem ortodox irányzathoz tartozókat is, az ezt eddig hevesen ellenző ortodoxok visszavágtak. A Kneszet feloszlatása előtt elfogadott egyik utolsó törvényben kimondták, hogy a vallásos tanácsok minden tagjának kötelessége írásban hűségesküt tennie Izrael ortodox főrabbinátusának. Ezzel a legfelsőbb bírósági döntést „kiherélték”, mivel konzervatív és reformzsidók aligha fogják ezt megtenni. A szavazást a szokásos módon kényszerítette ki az Egyesült Tóra Zsidóság Párt az egy főnyi többséggel rendelkező koalícióban azzal fenyegetőztek, hogy nem szavazzák meg a költségevetést. A zsidó vallás irányzatai közti küzdelmet tovább élezte Elihu Baksi Doron szefárd főrabbi, aki nemrég kijelentette: a reformzsidók által előidézett vegyes házasságok már nagyobb károkat okoztak a zsidó népnek, mint a holocaust Ebben a légkörben kerül sor nemsokára a legfelsőbb bíróság újabb döntésére, mely az Izraelben történt nem-ortodox betérések jogállásáról határoz majd. Ha a reform-betérést elfogadó döntés születik, a vallásosak újabb rohama várható a fineszeiben egy ezzel ellentétes törvény meghozatala érdekében. Ha ez is megszületik, az amerikai reformzsidók – a legnépesebb amerikai zsidó közösség – valószínűleg az Izraelnek nyújtott támogatás visszatartásával fognak válaszolni.
Címkék:1999-03