Kifosztották, majd felgyújtották a megyei főrabbi lakását Kárpátalján
Forrás: Kárpátinfó
2007. október 10. Ismeretlen tettesek betörtek a kárpátaljai főrabbi házába, feltörték és kifosztották a páncélszekrényét, majd a nyomok eltüntetése végett felgyújtották a lakást.
Menahem Mendel Teichmann, a kárpátaljai zsidó közösség főrabbija éppen egy vallási ünnepen tartózkodott Munkácson, mialatt eddig ismeretlen tettesek betörtek ungvári lakásába.
A vasárnap este 10 órakor hazatérő izraelita vallási vezetőt és családját megdöbbentő kép fogadta. Családi házuk ajtaját feltörve, a széfet nyitva és kifosztva találták, ráadásul mindent korom borított.
A helyszínre kiérkező rendőrök és a tűzoltóság szakértői három tűzfészket találtak a lakás különböző pontjain. Szerencsére, miután elfogyott a belső helyiségekből az oxigén, a tűz magától bealudt. A katasztrófa-elhárítás egyik illetékese közölte: óriási szerencse volt, hogy a rabbi távozáskor elzárta a gázvezeték főcsapját. Ellenkező esetben az egész ház a levegőbe repülhetett volna.
Az anyagi kár az elsődleges felmérések szerint több tízezer dollárra rúg. A megyei főrabbi családjának minden értéke, ruhája és okmánya odalett.
A rendőrség azt feltételezi, hogy a pusztítás alapján a tettesek indítékai között az anyagi haszonszerzésen túl vallási okok is szerepelhettek
P.