Házi feladat holokauszt?

Írta: Archívum - 2003-09-01 Rovat: Archívum

Egy év 365 nap, azaz 8760 óra. A holokausztról való megemlékezésre (azaz a holokauszt-emléknapra) az általam megkeresett gimnáziumok többsége ebből a terjedelmes időtartamból átlagosan egy tanórát (45 perc), vagy még annyit se szán. Vannak, akiknek ez a kevés is sok, és olyan példa is akad, ahol a sok is kevés. Például a budapesti Lauder Iskolában gyakran szóba kerül a téma. De nemcsak zsidó iskolák foglalkoznak kiemelten vele: a neves Fasori Evangélikus Gimnáziumban komoly tervezőmunka után kétszintű megemlékezés-sorozatot tartottak. A Patrona Hungariae Római Katolikus Leánygimnáziumban ellenben, mely a „keresztény középosztály kitermelését” tűzte ki célul, azt a tájékoztatást kaptam, hogy a tervezett időpontban más program miatt nem tartották meg a holokauszt-emléknapot, amit majd később fognak megszervezni. Először egy negyedórás, tanítás előtti iskolarádió-adással kívántak megemlékezni a század legnagyobb népirtásának hatmillió áldozatáról, majd ez is lekerült a napirendről a központi megemlékezés tervével együtt, mivel „nem volt rá idő”. Állítólag azért tartanak majd valamit: levetítik az Oktatási Minisztérium kb. 30 perces emlékműsorát. Sajnos a késlekedés okairól nem tudtam megkérdezni az igazgatónőt, mivel ő többszöri megkeresésem és ígérete ellenére sem tette lehetővé sem az interjút, sem a riportkészítést.

Közös emlékezés

Szeszler Anna főigazgató, Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános-, Közép- és Szakiskola

Zsidó iskola lévén a holokauszt emléknapja nem az egyetlen nap, amikor ezzel a témával foglalkozunk, de ez kiemelt alkalom. Éppen ezért nagyon fontosnak érezzük, hogy ezen a napon fokozott érzelmi hatással mutassuk be a témát. Ezért áll a megemlékezés több részből: egy közös emlékezés, amelynek vannak visszatérő és mindig megújuló elemei, s egy kisebb körben, osztálykeretben történő, „intimebb”, bizonyos szempontból mélyebb, „intellektuálisabb” része. Ez utóbbi a túlélőkkel való beszélgetésre is lehetőséget ad.

– Minden tanulójuk részt vesz ezeken a beszélgetéseken?

Ezt az osztályfőnökök döntik el. Van néhány film, amit az évek során mindenképpen szeretnénk megismertetni tanulóinkkal. Ezek közül többet – pl. videointerjúkat megmentőkkel és megmentettekkel – saját tanítványaink készítettek.
Nyújtanak segítséget a gyerekeknek a munkához? Eszközökre, kapcsolatokra gondolok.

– Hogyne, túl az eszközökön és a kapcsolatokon, a kutatócsoport elsősorban tartalmi útmutatást kap: több kollégánk, köztük például Gyárfás Kati és a szociológia fakultáció készíti fel a gyerekeket arra, hogyan kell jó kérdéseket föltenni. Ez nem is olyan egyszerű dolog, ha figyelembe vesszük az interjúalany érzelmeit. Egy másik kollégánk a technikai felkészítést szervezi, hogy pl. milyen távolságból kell használni a videokamerát stb. A felvételeket végül a gyerekek vágják össze Jávor István videotanár segítségével. Ezt a filmet száz példányban lemásoltatta a Hannah Arendt Alapítvány a magyarországi középiskolák számára, de használják már Németországban, elkészült az angol feliratos változat, és mind a Jad Vasemben, mind a washingtoni Holocaust Múzeumban is van belőle egy-egy példány. A program másik, gyerekek munkáira épülő része a fotókiállítás, melynek képeit magyarországi zsidó emlékhelyekről készítették. Utaztak, fotóztak, felderítették a legkisebb települések zsidó emlékhelyeit is. Ez az utazó kiállítás nyolc város gimnáziumában járt. Más iskolák is igényt tartanak e téren felgyűlt tapasztalatunkra. A megemlékezések terén egyfajta központi szerepet vállalunk, és persze mi is igyekszünk más gimnáziumoktól tanulni.

Hogyan kezelik a túlélők beszámolóiban gyakorta előforduló felzaklató élményeket? Kiszűrik őket, vagy benne hagyják az interjúkban?
Fontos, hogy érleljék magukban a hallottakat. Az nem baj, ha a gyerekek szembesülnek ezekkel a dolgokkal egy olyan embertől, aki ezeket át- és túlélte és hitelesen tud beszélni róluk. Ez nagyon más, mint amikor „krimit” néznek, fogalmaztak a gyerekek.
Hogyan zajlik a központi megemlékezés?

A központi megemlékezés üzenete, hogy mi összetartozunk, és együtt emlékezünk. Ilyenkor a közösen átélt élmény érzelmileg is erősen hat mindannyiunkra. Tavaly – többek között – Gerendás Péter énekelte A százéves pályaudvaron című dalt, illetve cigány tanulókat hívtunk meg a Gandhi Gimnáziumból. A megemlékezés központi részén minden évfolyam gyertyát gyújtott, köztük cigány vendégeink is. Ők cigányul énekeltek a holokausztról. Megindító élmény volt… Idén olyan kiállítást rendezett meg egy tanár-diák csapat Kovács Ella vezetésével, amelynek során egy teljesen elsötétített teremben, labirintusban kellett végigmenni: eközben a holokausztban megölt gyerekek neveit hallotta a látogató, és azt, hogy ki hány éves korában halt meg. Az elemi tagozaton, a kicsiknél még nem szervezünk megemlékezést, hiszen még csak hat-tíz évesek, de az emlékezés napján itt is égnek a gyertyák, és egy sötét bordó vászonra kitettünk néhány arcképet illetve egy imaállványt, héber és magyar nyelvű áldással. Amikor elhaladtak a kis emlékhely előtt, minden pedagógus egy pillanatra megállította a gyerekeket, és elmondta, mire emlékezünk. Bár még nem igazán értik és talán meg sem ma rád bennük, hogy miért álltak meg, de maga a megemlékezés iskolai életük részévé válik. Ez hosszú folyamat.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról hogyan emlékeznek meg?
Tavaly tablót készítettünk, amelyen kontinensek szerint szerepeltek azok az országok, ahol már csak múlt időben beszélhetünk az ilyen típusú diktatúrákról (pl. az egykori Szovjetunió), illetve azok, ahol ezzel jelenleg is szembe kell nézni az ott élőknek (pl. Észak-Koreában) – mondta a történelem-munkacsoport vezetője, Pénzes Edit. Többnyire osztályfőnöki órákon vagy történelemórákon, február hónapban került sor az erről való beszélgetésre. Arról, hogy pontosan mennyi időt szánunk rá, nem tudok adatot mondani, mert ez évről évre változik. A probléma megbeszélésére amúgy sokkal alkalmasabbnak tartom a történelemórát, az 1956-os forradalom előtti időszakot, mert a Rákosi-rendszer működésén keresztül a kommunista diktatúra működésének magyar vonatkozása jobban megragadható.
Mi ennek az emléknapnak az üzenete az önök számára?
Elég furcsának tartom ezt a kérdést. Mit jelent ez a megfogalmazás? Remélem, nem azt, hogy egy zsidó számára más üzenetet hordoz egy ilyen megemlékezés, mint másoknak. A kommunista diktatúrák kialakulásának okai, működésük eltér a fasiszta típusútól. Helytelen és veszélyes összemosni a kettőt. Ugyanakkor abban nincs különbség, hogy embertelen és morálisan elfogadhatatlan mind a kettő. Egy olyan 19. századi eszmerendszerről van szó, melyből csak a 20. század gyilkos gyakorlata csinált diktatúrát.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja ma nemcsak történelmi, hanem aktuálpolitikai kérdés is? Van-e helye egy emléknapon a politikának?

– Az én gyakorlatomban magának a megemlékezésnek nincsen. A Terror Házába idén a 12. évfolyamos osztályommal el akartunk menni, lehet, hogy az érettségi szünetben ezt még pótoljuk. Ennek persze van aktuálpolitikai vonatkozása, de ez bármilyen történelmi korszak, történelmi megemlékezés kapcsán megkerülhetetlen, legyen szó március 15-ről vagy október 23-ról.

Magyarokat gyászolnak

Tárnok Dezső igazgató, Fasori Evangélikus Gimnázium

Mi a tanulóink felét gyászolhatnánk, ha mindet elpusztították volna. Hála Istennek, erre nem került sor, elég ügyesek-értékesek voltak munkaerő szempontjából, alig vesztettünk belőlük. Ma is visszajárnak. Kétféleképpen emlékezünk meg: központi és osztályonkénti leosztásban. A központin érzelmi alapon közelítünk, a tanórai megemlékezés pedig a „problémavadászatról” szól. Ott, a saját kis körükben a gyerekek elmondhatják a magukét, és a tanárok elmagyarázzák nekik a történteket. Az ünnepélyre kötelező elmenni, már csak azért is, mert a 6. órában van.
Hogyan viszonyulnak a gyerekek ehhez a témához?
A Kabaré című filmből idéznék erre: „Szeretem őt, pedig zsidó.” De ugyanígy A zongoristából is idézhetnék, ott is felmerült a főszereplővel kapcsolatban, hogy: „Milyen tehetséges, pedig zsidó.”
Tehát fanyalognak?

– Nem, teljesen nyitottak. Fanyalgásról nem tudok, de lehet, hogy azért nem, mert az én álláspontom a témával kapcsolatban közismert, és nem mondják nekem. Egyszer, amikor igazgatóként – nem a holokauszt-emléknap kapcsán – beültem egy tanórára, az egyik gyerek azt mondta, hogy „Pesten voltak többen a zsidók”. Mire én kiigazítottam: „Volt nekünk vidéki zsidóságunk is.” Tehát sok félreértés van a témával kapcsolatban. A gyerekek fejében rendszerezetlenek az ismeretek, olyan előítéletek vannak, amelyeket együttérzésnek hisznek.

Hogyan reagálnak, ha az osztályon belüli beszélgetéseken valamelyik gyerek zsidóellenes megjegyzést tesz?
Nem megtorlással kezdünk, de hosszú távon nem maradhat itt antiszemita. Eddig még nem volt példa arra, hogy valakit emiatt kellett volna eltanácsolnunk a gimnáziumból. Elismerem a zsidóság félelemhez való jogát, de személyes tapasztalataim alapján kétségbe vonom ennek megalapozottságát. A sokat emlegetett lappangó antiszemitizmust annak a hat-nyolc iskolának a tanárai, igazgatói között, ahol eddig voltam, nem tapasztaltam.
A holokauszt-emléknappal összehasonlítva mekkora teret szentelnek a kommunizmus áldozatai emléknapjának?

– 1:1 az arány. A kommunizmus áldozatainak emléknapját ugyanúgy kidolgozzuk, mint a holokausztét, Reményik Sándor, Radnóti Miklós (esetleg A napfény íze), Márai Sándor és Faludy György idézeteire alapozva. A holokauszttal kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk a zsidó áldozatok mellett arról sem, hogy a holokauszt magyarországi áldozatai között magyarországi cigányok is voltak. A magyar nóták legavatottabb tolmácsai, vályogvetők, kovácsok, teknővájók – akár Sárközit is ide lehetne sorolni az Egri csillagokból. Nem az első és nem is az utolsó genocídium volt a holokauszt.

Az iskolákat erre kötelező törvény megszületése előtt is tartottak holokauszt-megemlékezéseket?
Szervezetten nem, de beszéltünk a témáról. Eredetileg központi megemlékezéssel indítottunk volna, de régi tanár lévén tudtam: ott egy idő után, pláne négy gimnáziumi év alatt, nem lehet elkerülni a sematizmust. A gyerekek az első alkalom után megmondták, hogy a hagyományos ünnepi szerkezetet szeretik, tehát: amikor van egy kis előadás, vers és dal. Nem szeretik a túl szárazát. Ezenkívül interaktívan is megközelítjük a témát.
Ha a holokauszt-emléknap törvénybe iktatása előtt is megemlékeztek a Soáról, akkor egyáltalán szükség volt arra, hogy törvényileg kötelezzék erre az iskolákat?
Igen, mivel így sokkal nagyobb a hatékonysága.
Mit ért az alatt, amikor „saját veszteségről” beszél?

– Az elpusztított zsidókra mi mint magyar veszteségre tekintünk. Ezzel persze nem akarjuk ellopni a zsidóktól áldozataikat.

Négyévente egyszer?

Bihari Péter munkaközösség-vezető, vezető tanár, Repárszky Ildikó vezető tanár, Runda Margit történelemtanár, Fazekas Mihály Gyakorlóiskola

R. I.: Két részből állt a megemlékezés. Egyrészt készítettünk egy tablót, amire mindenki felhívta az érdekelt osztályok figyelmét. Egy néhány oldalas összefoglalást, képek, térképek, idézetek voltak rajta. Megpróbáltuk az egész dolgot folyamatában átfogni. így kellett rá gettóképet, sárga csillagos képet, cigányholokausztos, emléktáblás és még sok más képet tenni. Ezenkívül a Multiplex felajánlotta, hogy ingyenesen levetíti Szász János A holokauszt szemei című filmjét, melyre a kolléganőmmel elvittünk több osztályt. A feldolgozáshoz kérdőíveket kaptunk, melyek egy foglalkoztató füzetre hasonlítottak. Ebből mi a film lexikájának feldolgozását, illetve idegen szavait, történelmi szakkifejezéseit hasznosítottuk, amelyek nem biztos, hogy ennek a korosztálynak mondanak valamit. Egy feladatlapon kiadtuk ezeket az idegen szavakat (pl. Soá, krematórium, appel, gettó stb.) a gyerekeknek, s nekik meg kellett magyarázniuk írásban.

– Mi lett az eredmény?

R. M.: Voltak fogalmak, melyeket egyáltalán nem ismertek. Azonkívül ez attól is függött, hogy hányadikosokkal csináltattuk meg a kérdőívet. A film után, annak fogalommagyarázatai alapján kitöltettük velük ezt a kérdőívet.

– A gyerekek fel tudják dolgozni ezeket és az ehhez hasonló borzalmakat? Bemutatásuk hatása nem lehet káros rájuk nézve? Nem lesznek tőlük rémálmaik?

B. P.: A cél nyilván az, hogy nyomot hagyjunk, persze nem rémálmokat. A tanároknak úgy kell beépíteniük ezeket az eseményeket valamilyen történetbe, hogy ne a borzalmakon, hanem az emberi sorsokon legyen a hangsúly. Magyarán: biztosan másképp kell ezzel bánni a kisebbeknél és a nagyobbaknál. Ez egy nagy, 12 évfolyamos iskola, elég nehéz megoldani, hogy mindenki jelentős programot kapjon minden évben.

Tehát nincs központi megemlékezés?

B. P.: Ha egy négyéves ciklust veszünk alapul, akkor szerintem a négy év alatt minden tanulónak egyszer kellene szembesülnie ilyen fontos témákkal, mint a holokauszt, de nem minden évben, hogy ne váljon a megemlékezés rutinná. Egyik évben március 15., míg a másikban például október 23-a lenne ez az ünnep. A korábbi években zsinagógalátogatást, illetve túlélőkkel való beszélgetést is szerveztünk.

Kikérték a megemlékezés megszervezése során az érintettek, a témával kapcsolatban lévő zsidó szervezetek véleményét?

R. I.: Nem.

Elég egy iskolaidő alatt egyszer megemlékezni egy olyan világban, ahol még mindig olvashatók, hallhatók nyílt antiszemita megnyilatkozások?

R. M.: Ez a dolog szerintem nem erről szól. Ezt a gyerekek fogalmazták meg a legtisztábban: „Manapság, amikor mindenki úgy akarja manipulálni a tömegeket, hogy az érzelmekre akar hatni, akkor kíméljenek meg bennünket az érzelmekre hatástól.” Teljesen egyetértek velük. Egyébként ezekről a gyerekekről nagyon nem tudom elképzelni, hogy bárki közülük valamiféle neonáci csoportnak akárcsak a szimpatizánsa is lenne. Mélységesen elítélik a holokausztot.

R. I.: Azért vannak… Az iskola maga nem mentes…