Belföldi hírek

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Belföld, Hazai dolgaink

Zsinagóga-avatás

Ünnepélyes keretek között adták át az őszi ünnepek előtt felújított Frankéi Leó úti, és a Hegedűs Gyula utcai hitközségi körzetek zsinagógáit, melyek a jövőben méltó körülményeket biztosítanak a vallási élet mindennapjaihoz. Több felújításra váró templom sorában volt az első kettő a fent említett, melyek avatóján a zsidó társadalmi élet számos reprezentánsa megjelent. Az eseményen a budai körzet meghívására jelen volt a zsinagóga korábbi rabbija, az Izraelben élő Schőner Alfréd is.

Minden mindennel összefér(?)

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elöljárósága olyan döntést hozott, melynek értelmében a rabbik – közösségi feladataik jobb ellátása érdekében – ezentúl csak olyan másodállást vállalhatnak, amely tisztségükkel összeegyeztethető. Összefér a rabbi hivatással például a hitközség lapjának főszerkesztői munkaköre vagy tanítás a zsidó iskolákban, de a város egyetlen neológ kóser éttermének menedzselése is, hiszen ilyen helyre múlhatatlanul szükség van. ,,E döntéssel nem az a célunk, hogy lehetetlenné tegyük a rabbik működését. Közös megoldást kell találnunk.” – tájékoztatott Zoltai Gusztáv a BZSH ügyvezető igazgatója, aki munkáltatói jogkörénél fogva maga fog az ügyben eljárni. A döntés végrehajtásának határideje 1995. június 30.

Anna Frank kiállítás

1994. október 12-től november 5-ig a Goldmark teremben lesz látható a holland Anna Frank társaság vándorkiállítása.

(A kiállításhoz kapcsolódó filmhét programját lásd a 44. oldalon.)

Jöttek, láttak, lőttek…

Tizenkét ország 16 éven aluli labdarúgóinak részvételével Európai Triált rendeztek Ráckevén, amelynek szervezői között volt a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség. Az izraeli válogatott különösen az Aranykalász Kupát elnyert svájci válogatott és a bajor labdarúgók ellen mutatott jó játékot. Az utóbbiakkal 0:3-ról ért el döntetlent. Az izraeli fiúk végül is u negyedik helyet szerezték meg.

Címkék:1994-10

[popup][/popup]