Több Likudos képviselő támogatja Gallant felhívását a törvénykezés szüneteltetésére – Netanjahu elveszítheti többségét
Legalább két miniszter csatlakozott a védelmi miniszter párbeszédre való felhívásához, miközben a többi miniszter azzal vádolja őt, hogy megadta magát a tüntetőknek. Mindez kétségessé teheti a koalíció többségét a jövő heti kulcsfontosságú szavazásokon.
A kormányzó Likud párton belüli belső megosztottság került előtérbe szombat este, miután Joav Gallant védelmi miniszter felszólította a kormányt, hogy ideiglenesen állítsa le az igazságügyi reformról szóló törvényjavaslatot és tegye lehetővé a kompromisszumos tárgyalásokat. Legalább két Likud MK-képviselő támogatta Gallantot, egy harmadik pedig a hírek szerint ezt tette, míg más koalíciós tagok felháborodtak és Gallant kirúgását követelték.
Szombat este a nemzethez szólva Gallant szakított Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, megismételte ugyan a jogi reformok szükségességét, de kijelentette, hogy támogatja az igazságügyi reform jogalkotási folyamatának ideiglenes leállítását – amely a következő héten egy rendkívül fontos törvény végső szavazásával folytatódna. Ez a koalíciónak teljes ellenőrzést biztosítana a legtöbb bíró kiválasztása felett.
Gallant sürgette a törvényhozás befagyasztását a függetlenség napja utánig, amelyet idén április 26-án tartanak. Mivel a Knesszet egész áprilisban szünetet tart, ez gyakorlatilag a jövő heti szavazások elhalasztását jelentené. Ezzel teljesülne az ellenzék egyik legfontosabb követelése, amely az igazságügyi reformról szóló tárgyalások előfeltételeként a reformfolyamat leállítását követeli.
A védelmi miniszter, aki a koalíciós terv által okozott társadalmi szakadás következtében az állambiztonságot fenyegető “kézzelfogható veszélyre” hivatkozott, azonnal megkapta a két képviselőtársa, Juli Edelstein és David Bitan kifejezett támogatását.
Edelstein, a Knesszet befolyásos Külügyi és Védelmi Bizottságának elnöke köszönetet mondott Gallantnak, amiért “csatlakozott ahhoz az úthoz, amelyet én már hetek óta járok”.
“Az emberek többsége megérti, hogy változtatásokra van szükség az igazságszolgáltatási rendszerben, de ezt türelemmel, párbeszéddel és széles körű diskurzussal kell megtenni, hogy széles körű konszenzusra jussunk” – mondta Edelstein.
Bitan hasonlóképpen megismételte korábbi felhívását a törvényhozás leállítására és “azonnali tárgyalások megkezdésére”, hozzátéve, hogy “támogatja barátja, a védelmi miniszter szavait”.
A héber média több szombati beszámolója szerint egy harmadik párttag, Avi Dichter mezőgazdasági miniszter nemrég beszélt Netanjahuval és szint kérte őt, hogy állítsa le az igazságügyi reformról szóló törvényjavaslatokat a függetlenség napja utánig.
“Nem lesz visszaút”, ha a jogszabályokat a jövő héten elfogadják – idézte Dichtert a 12-es csatorna híradója.
Sem Gallant, sem a többi MK nem mondta el, hogy a törvényjavaslatok mellett vagy ellen szavaznak-e, ha azok a tervek szerint mégis a jövő héten kerülnek a Knesszet plénuma elé.
Ha a négy „lázadó” törvényhozó a jogszabály ellen szavazna, megfosztaná a 64 tagú koalíciót a 120 tagú parlamentben meglévő többségétől. Még ha tartózkodnának is, a héber média szerint a Legfelsőbb Bíróság számára sokkal könnyebbé válna az alaptörvény módosításának megsemmisítése.
Címkék:Izraek, Kneszet, Kormánytöbbség, Tüntetések