Németország: betiltották a Hezbollahot

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: Politika

„A Hezbollah terrorista szervezet, amely világszerte számos támadást és emberrablást hajtott végre” – adta közre Horst Seehofer német belügyminiszter a Twitteren.

Német rendőrök egy mecset bejárata előtt

„Megkérdőjelezi Izrael létezésének jogát, és nyíltan felszólít erőszakos megsemmisítésére. Történelmi felelősségünk részét képezi, hogy a jogállamiság minden eszközével fellépjünk ellene” – írta üzenetében Seehofer.

A rendőrség csütörtök reggel több nagyvárosban hajtott végre házkutatást, melyek során számos számítógépet és dokumentumot foglalt le.

Az 1982-ben Libanonban alapított Irán-barát síita terrorszervezet fő anyagi támogatója Teherán. Az évek során Németországban szilárd struktúrákat alakított ki, elsősorban mecsetekben tevékeny vagy adományokat gyűjtő kulturális egyesületekbe épült be. A belbiztonságért felelős Alkotmányvédelmi Hivatalnak mintegy ezer Hezbollah-tagról van tudomása. A vele rokonszenvezők száma ennél valószínűleg lényegesen nagyobb. Németországban – mint a legtöbb más EU-országban – eddig csak a Hezbollah (magyarul Isten Pártja) katonai ága volt tiltólistán, politikai szervezete nem. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Hollandia, Ausztrália, Kanada és néhány latin-amerikai ország az organizáció egészét terroristának tekinti.

Bundesministerium des Innern, für Bau und Heimat on Twitter

BM #Seehofer hat heute die Betätigung der shiitischen #Terror​organisation Hizb Allah (Partei Gottes) in Deutschland verboten. #Hisbollah

Számos külföldi politikus üdvözölte a német kormány döntését, többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, illetve Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Zsidó szervezetek szintén kifejezték elégedettségüket az intézkedés kapcsán, így elsősorban a Német Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Josef Schuster: „Éppen ideje volt, hogy Németország, más országok példáját követve betiltsa a Hezbollahot. Németországnak eddig sem lett volna szabad megengednie és továbbra sem engedheti meg, hogy menedéket nyújtson egy olyan iszlám szervezet követői számára, amely – a zsidók mély gyűlöletétől vezérelve – erőszakra buzdít és finanszírozza a terrort.” Majd hozzátette, hogy az évente Berlinben megrendezett Al-Kudsz felvonulás tilalma lenne a következő logikus lépés.

 

“Bojkottáld Izraelt” Az Al Quds felvonulás résztvevője Berlinben 2019-ben. ( AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ)

Erre Schusternek nem kellett sokat várnia. Néhány órával a belügyminiszteri rendelkezés közzététele után maguk a szervezők fújták le a május 16-ra tervezett megmozdulást. Az Al-Kudsz (Jeruzsálem arab neve) napot a muszlim böjti hónap, a ramadán végére időzítik. Legelőször Khomeini ajatollah hirdette meg 1979-ben, az iráni iszlám forradalom győzelme után Jeruzsálem „megszállásának” megszüntetésére – gyakorlatilag tehát Izrael elpusztítására – szólítva fel. Berlinben 1996 óta tartanak ilyen felvonulást. A demonstráción, melyen az elmúlt években a Hezbollah hívein kívül Hamasz-szimpatizánsok, Iránt támogató szervezetek, sőt német neonácik is jelen voltak, rendszeresen hangzanak el durva zsidó- és Izrael-ellenes jelszavak.

A felvonulás ebben az évben amúgy is szerény lett volna. A berlini szenátus döntése alapján május 4-től ismét lehet nyilvános megmozdulásokat tartani, de a Covid-19 járvány miatt legfeljebb 50 résztvevővel és a higiéniai szabályok szigorú betartásával.

Címkék:Hezbollah

[popup][/popup]