Müncheni lövöldözés – Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár a tettes

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

“Indítékairól egyelőre semmit sem tudnak.”

München lövöldözés 2

Ezt közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban.

Hubertus Andrä müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjének indítékairól egyelőre semmit sem tudnak, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai.

A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben, nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban. Egyetlen pisztollyal lövöldözött. Még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte.

A frissített rendőrségi adatok szerint a feltételezett elkövető kilenc embert gyilkolt meg. Huszonegy ember megsebesült a lövöldözésben, és legkevesebb százan krízisintervenciós szakemberek segítségére szorulnak a megrázkódtatás miatt.

A rendőrség azt is közölte, hogy újraindították a tömegközlekedést a városban.

Az első riasztás nagyjából 17.50-kor futott be a rendőrséghez. A fiatalember egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd a gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le.

Holttestét 20.30-kor találták meg a bevásárlóközpont közelében egy mellékutcában, ahol a nyomozás első adatai alapján öngyilkosságot követett el. A támadóra tüzelt egy civil ruhás rendőr, boncolással kell megállapítani, hogy megsebesítette-e.

München lövöldözés

Hubertus Andrä a sajtótájékoztatón

Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez – mondta Hubertus Andrä.

A lövöldözésben 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült. A halottak között fiatalkorúak, a sebesültek között gyerekek is vannak – mondta a 60 éves rendőri vezető, pályafutásának legnehezebb szakaszának nevezve az első riasztás óta eltelt órákat.

A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is.

Sajtójelentések szerint a feltételezett elkövető holttestére a lövöldözés helyszínétől, a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközponttól nagyjából egy kilométerre egy ligetes területen találtak rá. A valószínűleg fejlövés miatt meghalt férfi mellett egy piros hátizsák hevert, olyan, amilyen a támadásról készült videofelvételeken látható a lövöldözőnél vagy az egyik lövöldözőnél. Ezért tűzszerészekkel vizsgálták meg a holttestet, mert nem lehetett kizárni, hogy robbanószerkezet van a hátizsákban.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására szombaton a gyász jeleként félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a támadás hírére megszakította szabadságát, és szombaton Münchenbe megy.

 

Címkék:lövöldözés, München

[popup][/popup]