Katz: Gázai területeket annektálunk, ha a Hamász nem engedi szabadon a túszokat
Israel Katz védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy Izrael annektálja a Gázai övezet egyes területeit, ha a Hamász terrorszervezet nem hajlandó elengedni a még fogva tartott túszokat.

Jiszrael Katz
Katz bejelentésére azt követően került sor, hogy kedden hirtelen véget ért a hetek óta tartó tűzszünet, és Izrael újra csapásokat mért az övezetre, mivel a túsztárgyalások nem haladtak előre.
A kiújult harcok során a hadsereg légicsapások hullámait hajtotta végre, amelyek során a Hamász egyes vezetőit megölték, és a terrorszervezet átcsoportosítási törekvéseit vették célba. Emellett korlátozott szárazföldi hadműveletek is zajlottak az övezetben.
Miután Hamasz rakétákat lőtt ki Izraelre, az IDF evakuálási figyelmeztetést adott ki a kilövés körzetében élő palesztinok számára. Az IDF arab nyelvű szóvivője, Avichay Adraee ezredes az X-en közzétett egy posztban egy térképet az evakuálandó területről, mondván, hogy ez egy “utolsó figyelmeztetés”, mielőtt az IDF csapásokat hajt végre.
Közben Katz elmondta, hogy utasította az IDF-et, hogy foglalja el a Gázai övezet további területeit, miközben evakuálási parancsot ad ki az ott élő palesztin civileknek, hogy ezzel is fokozza a nyomást a Hamászra.
Katz nyilatkozatában azt mondta: “Ha a Hamász terrorszervezet továbbra sem hajlandó elengedni a túszokat, utasítottam az IDF-et, hogy foglaljon el további területeket, evakuálja a lakosságot, és bővítse a Gáza körüli biztonsági övezetet az izraeli közösségek és az IDF katonáinak védelme érdekében, a terület állandó izraeli ellenőrzésével.
“Amíg a Hamász folytatja az elutasítást, addig egyre több és több területet veszít, amelyek Izraelhez kerülnek” – folytatta.
Nem tudható, hogy Izrael beváltja-e a Gáza egyes részeinek annektálásával kapcsolatos fenyegetését, ami valószínűleg erős nemzetközi visszhangot váltana ki. Izrael eddig nagyrészt tartózkodott az általa elfoglalt területek annektálásától, kivéve Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot. A két lépést a nemzetközi közösség nagyrészt továbbra sem ismeri el.
Franciaország már kifejezte ellenérzését Katz megjegyzéseivel szemben.
“Franciaország ellenzi az annexió minden formáját, akár Ciszjordániáról, akár a Gázai övezetről van szó. Nagyon világos elképzelésünk van a térség jövőjéről – a két (izraeli és palesztin) állam békés egymás mellett élése a megoldás” – mondta Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter. (ToI)
Címkék:Franciaország, Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter