Holokauszttúlélők elítélik a „nácitlanítás” és a „népirtás” szavak felelőtlen használatát

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A nyilatkozatot aláírók szerint az orosz vezető elfogadhatatlan módon próbálja az ukrajnai inváziót a nácik és a népirtás elleni fellépésként beállítani, ami csak arra szolgál, hogy kiforgassa ezeknek a szavaknak az értelmét.

Berlini tüntetés Putyin ellen

A holokauszt-túlélőket képviselő vezető csoportok elítélték Vlagyimir Putyin orosz elnök azon állítását, hogy Ukrajna „nácitlanítása” volt az egyik cél, amiért megszállták az országot.

„A felhívás aláírói elítélik a „nácitlanítás” és a „népirtás” szavak használatát az Ukrajna elleni támadás igazolására” – áll az AFP-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatban. Amit úgy folytatnak: „Nem fogadhatjuk el, hogy ezeket a szavakat ilyen módon összezavarják.”

A nyilatkozatot több egykori náci koncentrációs tábor, köztük a Nemzetközi Auschwitzi Bizottság, valamint Dachau, Buchenwald-Dora és Ravensbrück bizottságainak képviselői írták alá, és az aláírók tucatnyi országból érkeztek. A túlélők között nagy számban vannak oroszok és ukránok.

Az orosz invázió február 24-i kezdetét bejelentő beszédében Putyin azt mondta, hogy az egyik cél Ukrajna „nácitlanítása”. Majd úgy hozzátette, hogy meg akarja védeni az Ukrajnában élő orosz ajkúakat „a kijevi rezsim népirtásától”. A csoportok közleménye szerint azonban:

„Az Ukrajna ellen vívott háború veszélyezteti ennek az országnak a létét, valamint az Európa békéjét.”

E hét kedden az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont elítélte a konfliktust és a háborút övező, mindkét oldalon tapasztalható propagandát. Eszerint a Moszkvából és Kijevből származó nyilatkozatok „teli voltak felelőtlen kijelentésekkel és a náci ideológiával, cselekedetekkel kapcsolatos teljesen pontatlan történelmi összehasonlításokkal”. Majd elítélték a Kijev elleni orosz légicsapásokat, amely egy tévéállomását és egy náci mészárlás helyszínét találta el, ahol egy emlékmű és zarándokhely található. (Egymásnak ellentmondásos információk vannak arról, hogy tényleg megrongálódott vagy megsemmisült ez az emlékmű. – a szerk.)

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának közleménye szerint:

„Putyin hamisan ábrázolta és kisajátította a holokauszt történetét, amikor azt állította, hogy a demokratikus Ukrajnát „nácitlanítani” kell. Ugyanilyen alaptalan és felháborító az az állítása is, hogy az ukrán hatóságok “népirtást” követnek el.”

Times of Israel – Szabó Gyula

Címkék:hazugság, nácitlanítás, népírtás

[popup][/popup]