Elég a Chabadból!
Ráv Sáchnak, az egyik legtekintélyesebb cháredi rabbinak tulajdonítják a mondást: „A Chabad a zsidósághoz legközelebb álló szekta[1]”.

Frölich Róbert országos főrabbi
Írásunk apropóját az a tény szolgáltatja, hogy 2025. március 23-án, példátlan módon, a Vészkorszakot idéző látványvilágban a Chabad által odahelyezett állítólagos orthodox vezetők, valójában chabad-kollaborátorok rendőröket hívtak, hogy eltávolítsák a Kazinczy utcai templomból az ott imádkozó Mordecháj Rabinowitzot, a még megmaradt pesti orthodoxia tudós rabbiját. A rabbi érdekében a ponyovicsi rabbi azonnal körlevelet írt, melyet e sorok írójához is eljuttatott. E levélben a Ros Jesiva, Báruch Dov Povarsky gonosz embereknek, a Tóra tisztelete meggyalázóinak titulálja e nemtelen cselekedet végrehajtóit, s kéri, ki-ki tegye meg, mi módjában áll, e gyalázat orvoslására.
Nekünk, magyarországi zsidóknak, fentiek okán kötelességünk fellépni. לא תעמד על־דם רעך, ne nézd tétlenül, mikor társadat el akarják tiporni, írja Mózes[2].
Nemrég slachmoneszbe, purimi ajándék gyanánt, a Chabad nem csupán a rabbi székét és személyes tárgyait vitte ki a kistemplomból, de eltüntetett székeket „adott” a Kazinczy utcai orthodoxia még megmaradt szamizdat-híveinek, hogy állva kelljen a zömében idős embereknek végighallgatni a Megillát. Egyidejűleg az Alma utcai orthodox szeretetotthonban kikapcsoltatták az áramot, s így a Purim sötétben, telefonok és zseblámpák fényénél köszöntött be. Fentiekről fényképfelvételek rendelkezésre állnak[3].
Egészpályás letámadást indított a nevében zsidó, ám ideológiájában, cselekedeteiben attól messze álló csoport. E letámadás fázisait mutatjuk most be, mindazokat az állomásokat, amelyeken még határozott fellépéssel el lehetett volna kerülni a kialakult helyzetet.
Néhány szót az ideológiáról: a magyarországi zsidóság a Messiás eljövetelét Maimonidesz hittételének megfelelően várja. A chabad az utolsó lubavicsi Rebbe személyében viszont megtalálni véli a Messiást, és várják, hogy visszajöjjön[4].
1989-ben kezdődött a sikertörténet. Akkor jött ide Oberlander Báruch rabbi, és megkezdte a beépülést a magyarországi zsidóságba. Az akkor élők még emlékeznek rá[5], hogy meghirdette a Vasvári Pál utcában az Első Pesti Jesivát, amit később, a nyomok eltakarítása végett Pesti Jesivára nevezett át. Az eredeti név ugyanis önmagában félrevezető volt. A hetvenes években is működött még az orthodoxia fenntartásában a Dob u. 35 alatt egy jesiva. Ez volt a csúsztatások sorában az első, de nem az utolsó.
Jóindulatú tévedésnek minősítették az akkori zsidó vezetők a történteket. Végzetes hiba volt. Nem vették észre, vagy nem akarták észre venni, hogy megkezdődött a magyarországi zsidó közösség teljes eltörlésének, kisajátításának, átformálásának és csalárd lenyúlásának kísérlete.
A következő lépés, mely már a Chabad magyar gyökereinek megteremtését, legitimitását célozta, az EMIH megalakulása volt. Ma már tisztán látható, hogy az EMIH, a Chabad Mr. Hyde-ja már önidentifikációjában is félrevezető. A csak magyar sajátosságként létező status quo vallási irányzat nevét játszi könnyedséggel eltulajdonították, nem törődve azzal, hogy negligálják a zsidó hagyomány egyik legelemibb erkölcsi elvárását, a jog és az igazság elvének fundamentumát, a Mózes által megfogalmazott מדבר־שקר תרחק, azaz „a hamis beszédtől tartsd távol magad” parancsolatát[6]. A zsido.com honlap angol verziója nem is bajlódik a fügefalevéllel, csak és kizárólag a chabadot nevesíti, mintha angolul a status quo definíció nem is létezne. Az a tény nem zavarta a kommunikációs stábot, hogy a magyar status quo hitközségek és a fehérorosz lubavicsi társaság nemhogy nem azonos egymással, de fényévek választják el őket. „Egy talpalatnyi föld elég nekem, hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni[7]” – vallják Madách ismerete nélkül akár, és tagadnak mindent, ami hozzátartozik a magyar zsidó hagyományrendszerhez, hogy chabadizálják, saját képükre és hasonlatosságukra formálják a nemzeti örökség részeként létező hazai zsidóság életét és intézményrendszereit.
E legitimizációs folyamat következő eleme volt Köves Slomó rabbivá avatása. Az első orthodox rabbi avatása a felszabadulás óta – hirdették fennen[8]. Az alábbi cikkben idézik a Chabad közleményét, mely akaratlanul is leleplezi, hogy nemcsak az volt a hazugság, hogy az első rabbiavatás, de az is, hogy Köves Magyarországon végzett. Radnóti Zoltán rabbi blogján – számukra kényelmetlen módon – megjelent egy írás[9], melyben többek közt az 1970-s években kiadott orthodox rabbidiplomákat mutatta be. Kellett a csúsztatás újfent, hogy megteremtsenek egy olyan folytonosságot, mely soha nem létezett. Szükségessé vált a magyar zsidóság fejlődéstörténetében egy olyan ágat kreálni, amely természetes résznek mutatja be a magyar gyökerekkel sosem rendelkezett, ám a magyar zsidó közösségbe agresszíven beékelődő és hatalomátvételre, pénzgyűjtésre és közpénzek megszerzésére törekvő chabadot.
Céljai (melyek nem לשם שמים, I.ten dicsőségének növelése) elérése érdekében Köves és csapata megtagad és megsemmisíteni kíván mindent, ami magyar zsidó örökség. A világon egyedülálló magyar orthodoxiát aljas módon, Hegedüs hadnagyok segítségével annektálták, hogy ezzel próbálják végleg legitimizálni saját (Ráv Sach szavaival élve) szektájuk magyarországi működését. Körbeért az a hazugságáradat, melynek során például Oberlander Báruch évekkel ezelőtt kinevezte magát a nem létező Orthodox Rabbitanács fejévé. A מפני דרכי שלום, a békesség megőrzése végett az akkori orthodox vezetés végzetes hibát követett el, mikor nem emelte fel a szavát ez ellen.
Hitközségeket patyomkinoznak maguknak, úgy, hogy rátelepszenek a már meglévő, általában kisszámú és jóhiszemű vidéki közösségekre, majd chabadnak aposztrofálják azokat. Példaként álljon itt Miskolc, Szentendre vagy Debrecen. A helyi zsidók ugyanazt a jószándékú hibát követték el, mint elődeink, a korábbi vezetés: azt hitték, segíteni jöttek, a zsidó élet felvirágoztatását akarják. Nem. A Chabad kizárólagosságát akarják, s ezzel önnön üzleti vállalkozásuk még teljesebbé tételét.
Közben kiépítették a gazdasági bázisukat is, a magyar kormány hathatós támogatásával. Elegendő, ha csupán a csengelei becsődölt vágóhidat, az általuk elképzelt formában soha meg nem nyíló Sorsok Háza-tervet, vagy a Baross utcában megálmodott – ám mind a mai napig nem létező – színházat említjük. Mindezeket milliárdokkal támogatta meg az állam, de nem lett belőlük semmi.
A nemzeti vagyon vélhetőleg átalakult magánpénzzé, mindenestre követhetetlenül eltűnt. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy Crown Heights-ból, a Chabad központjából számolatlanul érkezik anyagi és személyi támogatás. A hírekben ritkán szereplő alumínium-feldolgozó megszerzése ékesen bizonyítja, hogy ha eddig nem lett volna világos, most már látható: az EMIH – Semjén Zsolt egykori találó kifejezését kölcsönvéve – bizniszegyház a javából, nem más. Ráadásul: azért is kellett egyházzá válniuk, mert így megnyílt az út az állami támogatás teljes feléjük áradása előtt.
Az utolsó előtti galád és velejéig hazug támadás az „Első zsidó könyvtár” meghirdetése volt a Zsilipben. Mintha a Rabbiképző világhírű könyvtára, vagy a különböző hitközségek helyi könyvtárai egy másik világban léteztek volna. Ezt a kampányt a közvélemény és elsősorban az OR-ZSE könyvtárának igazgatója, Tamási Balázs hathatós nyomására végül leállítani kényszerültek.
Majd „cselt szőttek és veszélyes logikát[10]”, mellyel meg akarják szüntettetni, feledésre kívánják ítélni az Országos Rabbiképző Intézetet, mely majd’ 150 éve a magyar zsidó tudomány fellegvára, nem csupán zsidó vallási, de magyar nemzeti örökség.
A Chabad eredetileg úgy aposztrofálta e cikkben[11] a Milton Friedman nevű oktatási intézményt, mint a felszabadulás óta első, zsidó tudományokat oktató felsőfokú intézményt. Noha a cikk megjelenése óta már történt egy rövid helyreigazítás a honlapon, de a fenti hír megerősíti, amiről mindig szólunk, hogy a Chabad-Lubavics nem rendelkezik magyar gyökerekkel, s mutatja, hogy nem is érdekli őket a magyar zsidó hagyomány. Ők ezt az állítást mindig sérelmezik, felháborodnak, ám most maguk mutatták meg Janus-arcuk másik, igazi oldalát.
Csak ők léteznek, hirdetik fennhangon, s ezzel meggyalázzák a zsidó morál és erkölcs egyik alapvető elvét: a mesterek és a múlt tiszteletét. Azt a Rabbiképzőt tagadják meg, melyet Ferenc József alapított, világhírre tett szert, és a magyar zsidó tudományosság géniuszait adta a világnak. A minden földrészen tisztelt orientalista Goldziher Ignác, az MTA gyűjteményét hagyatékával gyarapító vallástörténész Kaufmann Dávid, a poliglott ókortörténész Hahn István, de legfőképp a magyar folklór- és irodalomtörténet kutatásának lángelméje, Scheiber Sándor munkásságát és tudományát veszik semmibe. Ily módon anullálni kívánják a magyar nemzeti örökség zsidó tudományát, kinyilvánítva, hogy senki és semmi nem fontos és nem létezik, csak ők. A Rabbiképzőben végzett rabbik szerintük nem rabbik, hiszen számukra nem létezik az intézmény, mely méltónak találta őket a rabbinikus szolgálatra.
Lehet, sőt biztos, hogy a Chabad tagjai vagy támogatói ezt mind nem tudják, vagy nem látják. Akik valóban nem, azok a tisztességes zsidók a Chabad környékén. Ugyanolyan jóhiszeműen tévednek, mint tette azt a zsidó vezetés a múltban.
Az orthodox rabbi a templomból rendőrökkel való kivezettetésére tett kísérlettel elérkezett a Chabad a Rubiconhoz, és habozás nélkül átlépte. Harsoghat immár a valósággal köszönő viszonyban sem lévő lózungokat, hirdetheti fennen látszólagos győzelmeit, tetszeleghet a zsidóságot szolgáló bajnok talmi szerepében, de pürrhoszi győzelem ez: a magyarországi tradicionális zsidóság megmarad, Scheiber Sándor és elődei munkássága pedig még akkor is fényesen fog ragyogni a magyar zsidó tudomány egén, mikor Schneersohnnak még a neve is a múlt ködébe vész.
Jegyzetek
[1] Például: https://www.kikar.co.il/haredim-news/139075
[2] Mózes III. 19:16
[3]https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02Gejtd5o1HnfLgrZ6TEhcA8bA3XAiJFVWLfvmWopWCu9TJnpjTKtb7cNGPuAqTaTel&id=100068618475786
[4] https://www.hageula.com/geula_moshiach/melech_hamoshiach/24824.htm
[5] Akkori rabbiképzősök, akikből nem lett rabbi, például RZ vagy KT, és orthodox fiatalok, akik részt vettek a tanulásban
[6] Mózes II. 23:7
[7] Madách Imre: Az ember tragédiája, első szín
[8]https://www.szombat.org/archivum/ortodox-rabbiavatas-tevekamerak-elott-1352774056
[9]https://rabbi.zsinagoga.net/2015/02/02/budapesti-ortodoxia-tiszteletadas-egy-regi-alomnak/
[10] Shakespeare: III. Richárd
[11]https://www.timesofisrael.com/hungary-approves-countrys-first-ever-higher-education-jewish-studies-program/