Durvuló telepesek

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Izraeli telepesek már 25 alkalommal támadtak a palesztinokra és a rendőrökre azóta, hogy egy izraeli tinédzser a rendőri üldözés során életét vesztette.

A Quasrawi család háza a kődobálás után

Jeruzsálem és a Nyugati Part (Ciszjordánia, Júdea-Szamária, Jehudá veSomron) tüntetésektől forrong, a rendőrség Ahuvia Sandak halálában játszott állítólagos szerepe miatt. A Yesh Din jogvédő szervezet jelentése szerint a telepesek által elkövetett támadások száma növekszik.

A palesztin Muataz Qasrawi, a ciszjordániai Huwarra falu lakója csütörtök este a családjával volt otthon, amikor kövek zúdultak az ablakaikra.

„Körülbelül nyolc telepes bújt elő az olajfák közül, akik köveket dobáltak a házunkra. Kisgyerekek élnek velünk: egy 1 hetes csecsemő, egy fiatal lány, egy 6 hónapos fiú és egy tízéves.” – nyilatkozta Qasrawi a The Times of Israelnek.

Izraeli telepes és izraeli katona konfliktusa (képünk illusztráció, forrás: Screenshot)

A Yesh Din által bemutatott fényképeken Qasrawi házának padlóján mindenfelé üvegszilánkok láthatók, többek között kisgyerekük bölcsőjében is.

A nyugati parti / ciszjordániai telepesek erőszakos cselekedeteit dokumentáló baloldali Yesh Din szervezet 25 támadást jegyzett fel palesztinok és vagyontárgyaik ellen, azóta, hogy egy rendőrségi autós üldözés során egy izraeli tinédzser meghalt, aki állítólag köveket hajított palesztinokra.

Qasrawi biztonsági kamerái rögzítették a csütörtök esti támadást. A férfi biztos benne, hogy telepesek voltak: „Semmi kétség, a felvételek alapján ez egyértelmű” – mondta.

Az izraeli rendőrség egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.

A Yesh Din szerint a telepesek köveket dobtak és palesztin utakat torlaszoltak el csütörtök este Ciszjordánia-szerte több helyszínen, köztük Yitzhar, Shiloh és Homesh közelében lévő csomópontokon. Az elmúlt héten többször is beszámoltak arról, hogy telepesek palesztin autók ablakait törték be ciszjordániai kereszteződésekben.

A jogvédő szervezet által jelentett egyik incidens során a telepesek nagy csoportja bement Kifl Haris faluba, és elkezdtek köveket hajigálni a közeli házak felé. Mielőtt izraeli katonák a helyszínre érkeztek volna, egy 12 éves lány a kövektől könnyebben megsérült.

Izraeli biztonsági források szerdán névtelenül úgy nyilatkoztak, hogy „a rendőrség kezdi elveszíteni a kontrollt”. „A telepesek által a palesztinok és a biztonsági erők ellen elkövetett erőszakcselekmények minden eddiginél gyakoribbá válnak.”

Esther Horgen

Esther Horgen december közepi meggyilkolása óta a szélsőséges telepesek erőszakos tüntetései megrengették Ciszjordániát és Jeruzsálemet. Horgen, hatgyermekes anya, Tel Menashe ciszjordániai település lakója volt, akit lakásának közelében, a Reihan erdőben öltek meg, ahová sétálni ment.

Horgen halálával kapcsolatban egy Dzsenin közelében élő, 36 éves turai, palesztin férfit tartoztattak le. Feleségeit és bátyját később szintén letartóztatták, mint lehetséges bűntársakat.

Az ezt követő napokban izraeli biztonsági szolgálatok 13 kődobálásról számoltak be, melyet telepesek követtek el a palesztinok ellen.

A ciszjordániai feszültség azonban csak azután érte el tetőpontját, hogy a 16 éves Ahuvia Sandak a rendőrségi üldözés során életét vesztette, miután állítólag múlt hétfőn kövekkel dobálta a palesztinokat. Ahuvia Sandak, Bat Ayin lakója három másik ún. „dombtetői fiatallal” (hilltop youth – a szélsőséges telepes fiatalok neve) menekült a határrendőrség elől, amikor autója megpördült és halálos balesetet szenvedett.

Az autós baleset helyszíne

A rendőrség szerint Sandak csoportja a rendőrök elől menekült, amikor elveszítették uralmukat járművük felett. Sandak védői szerint azonban haláláért a rendőrők a felelősek: azt állítják, hogy a rendőrautó hátulról meglökte a járművet, aminek következtében lesodródott az útról.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytat nyomozást a másik négy utassal szemben, ugyanakkor az Igazságügyi Minisztérium rendfenntartó erőket ellenőrző belső vizsgálati osztálya szintén kihallgatta az incidensben érintett tiszteket.

Sandak halála kilenc napig tartó tüntetéshullámot váltott ki Jeruzsálemben és Ciszjordániában. A tüntetők köveket dobáltak, buszokat támadtak meg, és lezárták a nagyobb átkelőket. Válaszképpen a rendőrség erőteljesen reagált, többek között megvert egy tüntetőt is, ahogy az egy széles körben megosztott videófelvételen látható.

A rendőrség közleményei szerint csütörtök estig mintegy 275 letartóztatás történt a demonstrációk során. Az erőszakos cselekményekkel vádolt személyek számáról azonban nem adtak egyértelmű információt.

Times of Israel – Németh Zoltán

Címkék:erőszak, Judea és Szamária, telepesek

[popup][/popup]