Berlin Kipát visel (de nem nagyon)

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

A 3.7 milliós Berlinben, ahol mintegy 25 ezer zsidó él, két és fél ezren mentek el a „Berlin kipát visel” néven meghirdetett demonstrációra.

A megmozdulás kiváltó oka az volt, hogy néhány nappal korábban három arab nyelvű fiatal rátámadt két, kipát viselő férfira a német főváros egyik jómódú negyedében. Egyikük, egy Szíriából érkezett palesztin, nadrágszíjával ütlegelte az egyik izraelit, amiért jelenleg vizsgálati fogságban ül.

A német főváros zsidó közössége (Jüdische Gemeinde zu Berlin – JGB) a közösség Charlottenburg kerületben működő központja előtt szervezett demonstrációt. A város egy másik kerületében, Neuköllnben, ahol jelentős számban élnek muzulmánok és arabok, egy kisebb tüntetést röviddel a kezdete után be kellett szüntetni, mert egy járókelő kitépte egy demonstráló kezéből az izraeli zászlót.

A charlottenburgi rendezvényen Gideon Joffe, a JGB vezetője beszédében kiemelte, hogy Angela Merkel kancellár a napokban egy izraeli televíziónak adott nyilatkozatában helyesen mutatott rá, hogy a nemzetközi migrációs válság révén az antiszemitizmus egy új formája jelent meg Németországban.

Josef Schuster, a Németországi zsidók Központi Tanácsának (Zentralrat) elnöke felpanaszolta, hogy a szülők arra szoktatják gyerekeiket, hogy a kipát rejtsék baseball sapka, a dávid-csillagos láncot meg a pulóver alá. Ezért nem mertek az Izrael 70-ik születésnapját ünneplők izraeli zászlóval díszített pólóban jönni az ünnepségre.

Ugyanakkor “a muszlim oldal támogatását is érezzük” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy “mi zsidók, keresztények és muszlimok csak együtt szállhatunk szembe a gyűlölettel”.

Mint mondta, az összefogás akkor lesz eredményes, ha nem lesz többé szükség állandó rendőri jelenlétre a zsidó intézményeknél. Egyelőre nem ebbe az irányba mutatnak a folyamatok, és ugyan “még nincsenek olyan állapotok, mint Franciaországban vagy Németországban, de Berlin kezd barátságtalan hellyé válni” a zsidók számára – tette hozzá.

A demonstráción – amelyen keresztény és muzulmán papok is részt vettek, és férfiak mellett sok nő is kipát viselt – felszólalt mások mellett Volker Kauder, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője, aki aláhúzta, hogy Németországban nem tűrik el az antiszemitizmust. “Aki velünk akar élni, annak ezt is tudnia kell” – mondta a politikus.

Hasonló megmozdulásokat szerveztek Kölnben, Erfurtban, Magdeburgban és Potsdamban.

A németországi zsidó közösség nagyjából 100 ezer fős, míg a berlini fal 1989-es ledöntésekor negyedennyien éltek Nyugat-Németországban. Az újraegyesített Németország megnyitotta kapuit a zsidók előtt, akik ki akartak vándorolni a volt Szovjetunió tagköztársaságaiból, ahol a Szovjetunió idején hátrányos megkülönböztetésben volt részük, például nem dolgozhattak bizonyos szakmákban. Így a kilencvenes években voltak időszakok, amikor a Németországba irányuló zsidó bevándorlás nagyobb mértékű volt, mint az Izraelbe irányuló bevándorlás. A legtöbben, nagyjából 25 ezren Berlinben élnek. Közülük mintegy 10 ezren tagjai a zsidó közösségnek.

 

Címkék:antiszemitizmus, Beerlin, kipa

[popup][/popup]