Az izraeli vezérkari főnök kemény ellencsapással fenyegeti a Hezbollahot

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Keményen odasújtunk, de figyelmeztetni fogjuk a civil lakosságot, és nem akadályozzuk a menekülésben.”

Aviv Kochavi

Aviv Kochavi, a Cahal vezérkari főnöke mondta ezt vasárnap a katonai vezetők első évi tanácskozásán, egy esetleges fegyveres konfliktusra utalva a Dél-Libanonból sokezer rakétát Izraelre irányozó Hezbollahhal.

„Az ellenség nagy erejű csapásokra számíthat, ám a lakosságot idejében, a feszültség éleződésekor, még az első lövéseket megelőzően figyelmeztetjük, hogy elhagyhassák a területet. Viszont az ellenségnek minden eddiginél nagyobb csapásokra kell számítania” – mondta Kochavi.

Hozzátette: a hadsereg célba veszi az otthonokban és lakóépületekben lévő rakétavetőket, és célba veszi az ellenséges főhadiszállásként használt épületeket.

„A rakétakilövő közelében található ház, az ott tárolt fegyverek, a kezelő személyzet, a rakétaegység parancsnoksága, az elektromos hálózat – mind célpontnak számítanak.” Sokezer ilyen célpont van, elsősorban Dél-Ibanon területén.

Kochavi elmondta, hogy még a legsúlyosabbnak számító – Irán részéről esetlegesen várható – nukleáris csapásra is fölkészültek, valamint arra is, hogy egyszerre több fronton éri támadás az országot.

i24news – Bassa László

 

Címkék:Hezbollah, Izraeli hadsereg, rakéták

[popup][/popup]