A magyar zsidók és Trianon

“Ritkán gondolunk bele abba, hogy a Trianoni Békeszerződés mivel járt a magyar zsidóság számára. Az 1920-ban akaratuk ellenére Magyarországtól elcsatolt, nyelvében és tudatában három és fél millió magyarba beletartozott – mindig bele is számoltuk – a zsidó származásúak mintegy fél milliós létszámát.”

A trianoni döntés centenáriumán lapunk az alábbi kérdéssel kereste meg a magyar szellemi élet néhány jeles képviselőjét:

Az 1920-as Párizs Környéki Békeszerződések következtében Magyarország elvesztette korabeli területeinek több mint kétharmadát, lakosságának több mint a felét.

Mit írna a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára emlékezve a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratba, 75 évvel a magyarországi vészkorszak és a II. világháború vége után, amikor napjainkban Közép-Európa EU-s tagországai között, a meglévő történelmi nézetkülönbségek ellenére új típusú együttműködés is körvonalazódik?

Korábban Benedek Szabolcs, Csepeli György és Demény Péter írását közöltük, most Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, volt külügyminiszter, nagykövet válaszát olvashatják.

*

A Trianonhoz vezető út az Oszmán-Török Birodalom hódító törekvései ellen évszázadokon keresztül vívott, védekező jellegű háborúkkal kezdődött. Mátyás király halála (1490) és a karlócai béke (1699) között a Magyar Királyság döntő mértékben magyar nyelvű, négy millió körül népessége mintegy egy harmaddal csökkent. A 18. és 19. században a bécsi udvar és a magyar földbirtokosok által betelepített szerb, román és német (sváb) telepesek mellett nagy számú zsidó menekült a diszkrimináció és az üldözések elől a Magyar Királyság területére. Az 1910-es népszámlálás alapján a Horvátország nélküli terület 18 milliós lakosságának 5 %-a, 911 ezer volt zsidó vallású, és ehhez jött még kb. 25 ezer valamelyik keresztény felekezetre áttért zsidó.

Az 1867-es kiegyezést követő páratlan fejlődés után, az egész magyar nemzet számára egy vészkorszak kezdődött az 1918-as összeomlással, illetve már az oda vezető világháborúval. Háborús veszteségek, spanyolnátha, forradalmak, vörös- és fehérterror, faji alapú diszkriminatív törvények, újabb világháború, kommunizmus. A magyar zsidóság XX. századi katasztrófája része, az egyik legtragikusabb fejezete az egész magyarság számára tragikus elmúlt századnak. A Nagy Háború és az azt lezáró rossz békék nélkül sem a bolsevizmus, sem a nácizmus nem kaparinthatta volna meg két európai nagyhatalom kormányát, újabb világégést, s benne a Soát hozva az emberiségnek. Trianon a viszály Erisz almáját dobta be Közép-Európa népei közé, sőt kölcsönös gyűlölködéshez vezetett.

„A magyar államból való kiszakadás ténye legalább olyan fájdalmasan érintette a zsidóságot, mint a magyarságot. Az erdélyi zsidó életérzést az is meghatározta, hogy a huszonkét év alatt a román hatóságok célja egyértelműen az volt, hogy az erdélyi zsidóságot anyanyelvétől és a magyar kultúrától elszakítsák. A zsidó közösségeknek csupán román vagy héber nyelvű iskolákat volt szabad fenntartaniuk. Ám ezekben az iskolákban sok tanár – titokban, a hatalmi tiltás ellenére – magyarul tanított. Így a zsidó diákságban a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettség megmaradt. A zsidóság túlnyomó többsége, a román asszimilációs nyomás ellenére, továbbra is magyar anyanyelvűnek vallotta magát, s osztozott mindazokban az érzelmekben, várakozásokban és illúziókban – az irredenta álmokat beleértve –, amelyek jellemzők voltak a trianoni országban maradt vagy az utódországokba szakadt magyarokra.”

Erről az életérzésről számol be egy erdélyi születésű magyar zsidó barátom is. „Az erdélyi, túlnyomórészt magyar anyanyelvű zsidóság történelmi végzetként élte meg Trianont.” A román hatalom már az 1920. évi népszámlálásnál elrendelte, hogy „a Mózes-vallásúakat” külön nemzetiségként kell számba venni, s így az új Nagy-Romániában a zsidók létszáma elérte a 800 ezret, de az erdélyi zsidók kevés közösséget éreztek a teljesen más kultúrájú bukovinai, regáti vagy besszarábiai hitsorosaikkal. A királyi Romániában hagyományosan erős volt az antiszemitizmus, s ez most átterjedt Erdélyre is. Részben Bukarestből érkezett román diákok 1927 decemberében megtámadták Nagyvárad, Bánffyhunyad, majd Kolozsvár zsidó lakóit és azok házait, üzleteit, templomait. 1940. augusztus 8-án a bukaresti parlament elfogadta a Zsidó Statutumot, ami a zsidók jelentős részét megfosztotta az állampolgárságtól és megtiltotta a keresztényekkel kötött házasságot. Mindezek alapján érthető, hogy Kolozsvár zsidó lakossága is nagy örömmel fogadta a II. bécsi döntést, 1940. „szeptember 11-én kokárdát tűzött a gomblyukába és lelkes éljenzéssel üdvözölte a bemasírozó magyar csapatokat.” Az izraelita vallású magyarok hozzászámítása nélkül Észak-Erdélyben a magyarság számaránya nem érhette volna el az 1941-es népszámláláskor kimutatott 53,6%-ot, sőt valamivel az abszolút többség alatt maradt volna.

Az 1938 és 1941 között végbement határváltozások révén mintegy 325 ezer zsidó került vissza Magyarországhoz: Csehszlovákiától 68 ezer, Kárpátalján 78 ezer, Észak-Erdélyben 164 ezer, Bácskában 14 ezer, továbbá összesen kb. 10 ezer nem izraelita felekezetű, de zsidó származású. „Az 1941-es Magyarország területén összesen 725 ezer izraelita vallású és 100 ezer más vallású, valamint az országba menekült több tízezer lengyel származású, illetve hontalan zsidó élt.”

II. világháborús emberveszteségünknek a felét a meggyilkolt magyar zsidók teszik ki. A megnagyobbodott országban az 1941-es népszámlálás szerint a zsidó vallásúak aránya az összlakosság 5 %-át tette ki. Legalább százezer volt a csak részben zsidó származású, illetve valamely keresztény felekezetre áttért, de a faji törvények szerint zsidónak minősülők száma. A munkaszolgálatban, a haláltáborokban és a magyar területen történt vérengzések és kegyetlenkedések nyomán 5-600 000 között van az elpusztult magyar zsidók száma, ezeknek nagyjából a fele, 266 886 (lehet, hogy valamivel több) a visszacsatolt területeken élt. A magyarországi vészkorszak mérlege tehát: az 1941-ben a Kárpát-medencében (beleszámítva Szlovákia és a Bánát vissza nem került területét) élő 900 ezres létszámú zsidóság mintegy 220 ezerre csökkent, a mai Magyarország területére számítva fél millióról 180 ezerre. A budapesti zsidóság kb. 40%-a, a vidéki zsidóságnak pedig mintegy 75%-a vált a nácizmus és a magyar antiszemiták áldozatává!

Ha elfogadjuk, hogy döntő mértékben Trianon vitte bele Magyarországot a II. világháborúba, akkor a magyar vészkorszak sem választható el a békediktátumtól. Mégse csak a szomorúság és a gyász jegyében teljen el ez a szomorú 100. évforduló. Magyarország és öt szomszédja Európai Uniós tagsága újra egyesíti a magyarság túlnyomó részét – határmódosítás nélkül, legalább virtuálisan. Ez elmondható a magyar zsidóságról is. Az EU esélyt kínál nemcsak a fizikai megmaradásra, de arra is, hogy a szörnyű megpróbáltatásokon keresztülment magyar zsidók az egyetemes magyar kultúrában is megmaradjanak – ha akarják. Ezzel jól összefér a kettős, sőt többes identitás is, tehát az Izraelben élő zsidó magyarokkal is fennállhat egy speciális kapcsolat. Ezt mintegy igazolja az alábbi, felemelő tapasztalat. „A romániai, erdélyi magyar zsidóság […] nyolcvanévi román fennhatóság alatt, annak agresszív nemzetiségi politikájával dacolva, megőrizte a nagyszülők idejében asszimilált magyar nyelvet és kultúrát. […] tették mindezt azonnali, saját érdekeik ellenében. Még a holocaustot követő évtizedekben is. […] az Erdélyből emigrált magyar-zsidó családok többsége Izraelben vagy Amerikában továbbra is ápolja a csempészáruként kivitt magyar kultúrát.”