Trianon, szerintem

Trianon egy pont a történelemben. Nem az életed.

A trianoni döntés centenáriumán lapunk az alábbi kérdéssel kereste meg a magyar szellemi élet néhány jeles képviselőjét:

Az 1920-as Párizs Környéki Békeszerződések következtében Magyarország elvesztette korabeli területeinek több mint kétharmadát, lakosságának több mint a felét.

Mit írna a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára emlékezve a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratba, 75 évvel a magyarországi vészkorszak és a II. világháború vége után, amikor napjainkban Közép-Európa EU-s tagországai között, a meglévő történelmi nézetkülönbségek ellenére új típusú együttműködés is körvonalazódik?

Korábban Benedek Szabolcs és Csepeli György válaszát olvashatták, most Demény Péter költő, író, kritikus írását közöljük.

*

Azzal a mellveregetős borongással, amellyel sokan közelítenek, nem érdemes. A történelmi mindentudással szintén nem érdemes. És úgy sem, hogy azt képzeljük, a nagyszüleink szkennelt változata vagyunk csupán.

Mert a borongás nem cselekvés, és a történelem amúgy is zajlik tovább. Mert ha tudjuk az akkori adatokat, azok nem feltétlenül világítják meg a jövőt – szerintem egy cseppet sem. Mert az ember nem csak örökség, hanem önformálás is. Csak magunkon múlik, hogy mást lássunk.

Meg kellene szüntetni néhány szó önjárását. “Magyarság”, “románság”, “Erdély”, “franciák”, “nagyhatalmak”. Bár a magyarság most egységesebbnek tűnik, valójában nem homogén közösség. A románság még látszólag sem egységes. Már egészen mindegy, hogy ki okozta Trianont, különben sem a franciák egyedül, sőt, mi, akik annyira sajnáljuk magunkat, nem kevéssé vagyunk ludasok. A nagyhatalmak mindig gőgösek maradnak, nézzünk csak körül.

Erdély radikálisan mást jelent az annyit hivatkozott transzszilvanizmus szerzői számára, mint sok mai ember számára. Most olvastam újra Kóst, Gulácsyt: erkölcsileg legjobb alakjaik mindig az együttélésről s az ebben kialakult külön lélekről beszélnek, és ennek megfelelően cselekszenek. Írói teljesítményük legjavában a történet mozog, az alakok fejlődnek, a helyzet dinamikus és megoldásra vár. A mai Trianon-mátrixok statikusak, passzívak és defetisták. Várjuk, hogy valaki győzzön helyettünk, miközben elmegy mellettünk az élet. Elzárkózó paradigmában élünk, és kifelé mutogatunk. “Ők is” – ezt fel lehetne írni az ajtónk vagy a kapunk fölé, vagy egyenesen a simléderünkre.

A Facebook különösen jó lakmuszpapír. Egy kabarét is a száz évre hivatkozva reklámoznak, és a Patkányok honfoglalása című borzalom sokak idővonalán díszeleg. Úgy nevetünk, hogy csakazértis, holott azért kellene, mert tényleg jó a kedvünk. Nem tudunk felszabadulni, de megmutatjuk, hogy fel tudnánk, ha lennének képességeink. Bízunk valakiben, odavagyunk érte, magunkban pedig nem bízunk egyáltalán.

És akkor összezavarodunk. Jónak nevezünk valamit, mert magyar. Felmentünk valakit, mert magyar. Minőségjelzőnek, értékmérőnek állítjuk a magyarságot, és Istenre hivatkozunk, aki nem magyar és nem román. Ülünk a buborékunkban, és haragszunk. Most még inkább, hiszen most száz éve, hogy.

Száz éve, persze. Mi azonban negyvenhárom, ötvenhét, hatvankilenc éve élünk: mi történt ez alatt a temérdek idő alatt? Felborítottunk egy diktatúrát, de nem tudtunk felépíteni egy szabadságot. Azzal dicsekszünk, hogy a kulturális Európában élünk, de előírnánk a művészetnek, hogy milyen is legyen pontosan.

Vagy csak élünk, ki tudja, mi lesz a vége? Bár így lenne, hiszen innen még akárhová vezetne út. Mert az a jövő, ahol érdemes élni, nem az emléktáblákban, a lobogtatásokban, a mellveregetésekben rejlik, írók fetisizálásában, vajákosok felmagasztalásában. És főleg nem abban, hogy valamiféle Nagy Testvérről ábrándozunk. Nem tudod megvédeni magad a bátyád nélkül? Akkor te mit is keresel a grundon?

Vagy azt mondod, felépítettünk egy szabadságot, egy másik Erdélyt? Akkor ez pontosan így néz ki. Már nem tolhatod másra a felelősséget. Nem foghatsz mindent egy házaspárra, nem érezheted bátornak magad, mert elmondtál egy verset. Saját kudarcaidért te vagy a felelős. Az autópályák az agyakban sincsenek véglegesítve. Hiába merülsz el a történelemben, nem lesz orvosság. Olyan vagy, mint a náthás, aki beveszi a gyógyszert, aztán szélesre tárja az ablakot a mínuszhétben.

Trianon egy pont a történelemben. Nem az életed.