A Hamasz beadja a derekát?

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Politika

A Hamasz, amely 2006-ban véres leszámolás után kergette el a “mérsékelt” Fatah párt embereit, most hajlandónak mutatkozik felszámolni saját adminisztrációját és választásokat tartani. Az ok: a kilátástalan nyomor és a lakosság növekvő elégedetlensége.

A Hamasz vezetői, Ismail Haniyeh és Yahya Sinwar egy temetésen ez év márciusában (AFP Photo/Mahmud Hams)

A Ciszjordániát irányító Fatah párt üdvözölte a Hamász békülési szándékát.

A Ciszjordániát és az azt irányító Palesztin Hatóságot vezető, mérsékeltnek tekintett Fatah párt üdvözölte a Gázai övezetet uraló Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) radikális palesztin szervezet szombati, az évtizedes viszály után békejobbot nyújtó közeledését, de megvárják a gyakorlati lépések végrehajtását – közölte a Háárec című izraeli újság honlapja vasárnap.

Mahmúd Alul, a Fatah második embere helyes döntésnek nevezte az övezet közigazgatásának irányítására létrehozott gázai végrehajtó bizottság tervbe vett feloszlatását, de kijelentette, hogy egyelőre nem szabad következtetéseket levonni a további részletek ismerete nélkül.

Alul szerint a Fatah és a Hamász megbékélésének keretében először át kell adni a külön gázai közigazgatási szervezet feladatait a palesztin kormánynak, amelynek megoldást kell találnia a vitás kérdésekre, köztük a határátkelők ellenőrzésére és a Hamász által kinevezett több tízezer tisztviselő ügyére.

A Háárec szerint a Hamász különösen érzékeny időszakban nyújtott békejobbot a Fatah legfontosabb feltételeinek beígért teljesítésével, akkor, amikor Mahmúd Abbász palesztin elnök New Yorkba utazott, hogy beszédet mondjon az ENSZ Közgyűlésében és találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel.

A Fatah és a Hamász már számos alkalommal folytatott tárgyalásokat a megbékélésről az utóbbi évtizedben, egy sor kérdésben már korábban is képesek voltak megállapodásra jutni, de végül soha nem tudták rendezni vitájukat és helyreállítani Ciszjordánia és a Gázai övezet politikai egységét.

A helyzet további elmérgesedését okozta, hogy a Hamász márciusban létrehozta saját szervét az övezet közigazgatási irányítására, ami miatt a Fatahot vezető Mahmúd Abbász gazdasági szankciókat vezetett be, köztük a Palesztin Hatóság által fizetett gázai áramellátás csökkentését kérte Izraeltől.

A Hamász a Kairóban folytatott tárgyalásokon tett ajánlatában javasolta a közös általános választások megrendezését Ciszjordániában és a Gázai övezetben, amelynek célja egy új, palesztin egységkormány létrehozása.

A Hamász 2006-ban megnyerte az utoljára akkor megtartott parlamenti választásokat, majd egy évvel később fegyveres eszközökkel hatalmába kerítette az enklávét és elüldözte a Fatah párt ottani vezetőit.

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Fatah, Hamasz

[popup][/popup]