Embervadászat!

Írta: A szerk. - Rovat: Politika

Az első számú magyar náci honlap, a kuruc.info fölelevenítette régi hagyományát, az embervadászatot. Vajon sikerül-e nekik ismét – mint 2006-2008 táján – zavartalanul, a hatóságok teljes tétlensége közepette megfélemlíteniük, otthonukból elüldözniük kiszemelt áldozatukat?

Az Élet Menete április 15-i felvonulásán fekete egyenruhába öltözött fiatal provokátorok „Az igazság felszabadít” feliratú transzparenst bontottak ki. Az akció – érthető módon – megbotránkoztatta a menetben haladókat. (A provokátoroknak nem sok idejük volt, mert perceken belül elvezették őket.) Egy különösen felháborodott résztvevő azonnal neki akart rontani a fekete egyenruhásoknak, amiben a biztonságiak akadályozták meg.

Többszöri sikertelen próbálkozás után az utolsóként elvezetett provokátoron, egy fiatal lányon sikerült kettőt taszítania hátulról. A menetben megbújó kurucinfós operatőr rögzítette az egész eseményt. A náci honlap szerkesztői pedig alkalmasnak látták a pillanatot egy újabb embervadászat elindítására a felháborodott megemlékező, szóhasználatukkal a „majomszerű zsidó” ellen, aki „rátámadt az egyik bátor lányra”.

Amikor e sorokat írjuk, a kiszemelt áldozat nevét, fényképét, munkahelyi címét és telefonszámát, valamint facebook oldalát már föltették a gyűlöletre uszító és erőszakra buzdító honlapra, azzal a biztatással, hogy keresse őt az, akiknek „különösen sürgős mondanivalója, esetleg kérdése van”. Ez a kuruc.info szokásos szövege, mellyel híveiket az áldozat zaklatására, üldözésére hívják fel.

Reméljük, a hatóságok nem engedik, hogy Magyarországon, az Európai Unió tagállamában, szervezett neonáci csoportok zavartalanul folytassák embervadászatukat.

Reméljük, a zsidó szervezetek mindent megtesznek az áldozatnak kiszemelt ember(ek) védelmére.

Reméljük, minden illetékes fellép az erőszakra buzdító honlap ellen, amelynek szerkesztőit jól ismerik.

A miniszterelnök nemrég a parlamentben jelentette ki, hogy megvédik a magyarországi kisebbségeket, ideértve a zsidóságot is.

Most itt az alkalom.
 

támogatás
[popup][/popup]