1.226 milliót ad a BZSH és a Mazsihisz Iványi Gábor közösségének

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Mind a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), mind a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) 613 ezer forint adományt nyújt az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET).

Iványi Gábor sajtótájékoztatót tart (Forrás: facebook screenshot)

Mint ismeretes, a MET által működtetett Oltalom Karitatív Egyesületet (OKE) fenyegeti az a veszély, hogy lekapcsolják a gázhálózatról, mivel 30 milliós rezsitartozást halmoztak fel. Ennek oka az, hogy MET-et 2011-ben megfosztották egyházi státuszától, ami miatt jövedelmeinek nagy részétől elesett. A kiesett összeget a magyar állam – a magyar Alkotmánybíróság és a Strasbourgi bíróság döntése ellenére – nem fizeti vissza.

A hírt elsőként Radnóti Zoltán, a Budapesti Rabbiság vezetője tette közzé Facebook oldalán. Eszerint a két szervezet külön-külön 613 ezer forinttal támogatja a nehéz helyzetben lévő MET munkáját.

A hírt lapunknak megerősítette a két szervezet gazdasági ügyeit irányító Kunos Péter ügyvezető igazgató.

A 613-as szám a Tóra parancsolatainak számára utal.

A Mazsihisz előtt már a Bét Orim reformzsidó szervezet is közölte, hogy támogatja a MET szociális szervezetét.

A pénz összegénél jóval nagyobb jelentőségű az a tény, hogy a Mazsihisz nyíltan kiáll Iványi Gáborék mellett. Az Iványit támogató ellenzéki nyilvánosságban már számos alkalommal elhangzott a szemrehányás, hogy a kormány által erősen támogatott kiemelt felekezetek hallgatnak, és szó nélkül nézik végig Iványiék vegzálását.

támogatás

Címkék:BZSH, Iványi Gábor, Magyar Evangéliumi Testvérközösség, Mazsihisz, Oltalom Karitatív Egyesület

[popup][/popup]