A diskurzus

Írta: Mészáros György - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Vélemény

“Most ez nem az, hogy én azt ÁLLÍTOM, hogy nem volt holokószt. Én ilyet nem mondtam, ezt ne fogják rám. Felőlem aztán az is lehet, hogy volt. Nem vagyok én egy holokószttagadó, dehogy vagyok! Nem elég nekem, hogy már minden sarkon ott az az átkozott traffipax, és még meg is fújatnak? Most akkor a tetejébe kell az nekem, hogy még EZEK miatt is kellemetlenségem legyen a TÖRVÉNNYEL?”

 

A “Szombat” folyóirat 2018. szeptemberi számában, a 13. oldalon olvassuk a “Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben” című szociológiai kutatás egyik szerkesztője, Kovács András nyilatkozatának ezt a részletét:

“…A kutatás egyik legérdekesebb eredményét az antiszemitizmus érzékelésével kapcsolatos kérdéssor hozta: bár 1999-hez képest a megkérdezettek között jelentős mértékben – több mint 25 százalékkal – csökkent azok aránya, akik személyesen megéltek – a szomszédságban, munkahelyen, az utcán, közlekedési eszközökön, közintézményekben, stb. – antiszemita zaklatást, addig kétharmaduk szerint nagy vagy nagyon nagy az antiszemitizmus az országban. Erre a különbségre további kutatásoknak kell magyarázatot találni, én az interneten, a szociális médiában és a politikai kampányok idején folyó diskurzusok hatásvizsgálata felé indulnék el.”

Nos, hát:

A diskurzus

1.

Kovács úr (egy másik), sokat tapasztalt állampolgár a negyedikről, 42-es lakás, négyszemközt:

“Kérem, ELVILEG én MA MÁR teljesen el tudom FOGADNI azt, hogy nem kellett volna még meg is ölni őket.

De ha már itt az antiszemitizmussal jönnek nekem, akkor én azt mondom, hogy erről nincs belég. Most ez nem az, hogy én azt ÁLLÍTOM, hogy nem volt holokószt. Én ilyet nem mondtam, ezt ne fogják rám. Felőlem aztán az is lehet, hogy volt. Nem vagyok én egy holokószttagadó, dehogy vagyok! Nem elég nekem, hogy már minden sarkon ott az az átkozott traffipax, és még meg is fújatnak? Most akkor a tetejébe kell az nekem, hogy még EZEK miatt is kellemetlenségem legyen a TÖRVÉNNYEL? Csak azt mondom, hogy ilyen kérdéseket nem lehet törvénnyel eldönteni. Egyáltalán, minek arra a holokósztra törvény? Nem elég az IGAZSÁGUK? Feltéve, hogy, ugye, VAN NEKIK!

Na most, erre lehet azt mondani, hogy milyen alapon gyanakszom én bárki IGAZSÁGÁRA? De bizony, azt mégse szeretném, ha még tovább javítanák az én felvilágosításomat. Nem volt még elég? Az egész világtörténelemben nincs senki, aki csak tizedannyira telesírt volna mindent a maga bajával, mint EZEK. Úgyhogy, amennyi hely még van a fejemben siralmak számára, azok most már legyenek inkább mások siralmai, mondjuk, csak úgy példának okáért, a magyar ember siralmai, amiről eddig még nem sokat hallottunk. De még azt a keveset is leintik, hogy aszongya, na lám, kibújik az antiszemita szög a zsákból. Miért? Az ő siráma, az nem egy ANTIMAGYARIZMUS? Csak a magyar ember siráma, az egy ANTISZEMITIZMUS?

Szóval, csak az EMBERI JÓÉRZÉS kedvéért, mondjuk inkább úgy, hogy biztos SOKAN meghaltak közülük is, meg ÁRTATLANUL is. Ezt még el LEHET fogadni. De hát arról mégse lehet elfeledkezni akkor se, hogy azok kemény háborús idők voltak: hullott a német, az orosz, a magyar egyként mindenfele. Mért pont a zsidókkal kellett volna KIVÉTELEZNI? Ki kivételezett akkoriban kivel? Persze, EZEK is megfagytak Ukrajnában, meg EZEK is voltak táborban, meg e gyerekeik is. De a magyar gyerekre nem hullott az amerikai bomba? Vagy a magyar ember, az talán fagyálló? Az a magyar ember, az talán jószántából ment a harctérre? Utána meg, ha egyáltalán túlélte, vígan a hadifogságba? Meg csak úgy, civil létére málenki robotra a szibériai munkatáborba? Azokat is mind VITTÉK, pont mint EZEKET, ÁRTATLANUl! Azokat meg aztán ki szaladt FELSZABADÍTANI, mint EZEKET az ő táboraikból? Mindennek a tetejébe a magyarnak harcolnia is kellett, EZEK meg, ugye, FEL VOLTAK MENTVE. Azt mondják, JOGFOSZTÁS, miközbe kiderül, hogy mégis volt KIVÉTELEZÉS már az elejétől, de már megint csak velük.

Pedig EZEK tényleg nem szurkoltak a magyarnak. Angol rádiót hallgattak, Amerikának drukkoltak, muszkavezetőnek szegődtek, mihelyst tehették. Mi meg, nagy ijedtünkbe, hogy micsoda háborús bűnösök vagyunk, utolsó csatlós, satöbbi, úgymond, hát ugye, meg se mertünk nyikkanni. Jó, ez régen volt, de akkor is eszébe jut az embernek, nem lehet micsinálni, eszébe jut az a Rákosi, meg a többi, meg utána a bérenceik, a fiókáik, a Kádár, meg a többiek, a Kádár-Apró-Dögei, hogy, ugye, kik hozták ránk a ruszkikat.

Szóval, ha az ember TÉNYLEG IGAZSÁGOS akar lenni, akkor mi derül ki? Az, kérem, hogy jó, ELFOGADOM, a zsidók is szenvedtek, a zsidók is hullottak EGY-KÉT ÉVET, de hát ki nem? A háború, teljes tisztelettel, az senkinek se egy Riviéra. De a magyar ember addig már szenvedett és hullott itten egyvégtébe EZER ÉVET! Azt ki sajnálja? A tömeghalál, ártatlanul, az kérem, sose volt a zsidók kiváltsága, mondjanak EZEK akármit. És azóta? Ugyanúgy szenved a magyar, mint mindig, EZEK meg nem. Ez a helyzet.

És ha tényleg ANNYIRA megölték volna őket, mondjuk inkább, mint mindenki mást akkoriban, akkor honnan a jó csudából jöttek vissza ANNYIAN? Mintha hirtelen egyenest többen lettek volna, mint ahányat ELVITTEK. Rá lehet fogni, hogy ez rosszindulatú ÉRZÉKCSALÓDÁS, de hát annak is kellett legyen valami oka, nem? Mert ugye, mi volt azelőtt a zsidó? Az volt gyáros, árendás birtokos, malmos, volt neki fűrésztelepe, boltja, mit tudom én. De aki nagyon akarta, ki tudta kerülni őket, mondjuk, ha belépett a Hangya-szövetkezetbe. De olyan nem volt, mint utána, hogy már bárhova nézett az ember, mindenütt csak a zsidó, meg a zsidó! Egycsapásra tele lett vele a rendőrség, a bíróság, a parlament, a kormány, a hivatal. MINDENT elárasztottak, akkor már nem csak úgy a szélén ÜGYESKEDTEK, hanem HATALMI szóval szívták a magyar vért, belülről! Azt már hogy’ tudta volna KIKERÜLNI a magyar ember?

Az kérem, nem számít, hogy a zsidónak görbe az orra. Ronda, de arról ők nem tehetnek, úgyhogy én nem fogok itt alpári módra antiszemitáskodni a zsidók KEDVÉÉRT, hogy aztán rámfoghassák, és ellenem fordíthassák.

Ezzel azt akarom mondani, hogy kérem, én azt is el tudom FOGADNI, hogy ATTÓL MÉG a zsidó is ember. Azt is elismerem, hogy ehhez képest időnként voltak kisiklások. Legutóbb volt ugye, az úgynevezett rendszerváltás is, és akkor egy ideig megint beverték a zsidó görbe orrát szó szerint. Egyhamar kipaterolták tévéből, rádióból is, ahol elfoglalta a helyet. Ne már, hogy az ő szava folyjon a vízcsapból is, ami irritáló. Kitört a népharag megint, nem csoda. De hát ezt nem lehet SOKÁIG csinálni, ezt még én is fel tudom fogni. Mindenkinek jobb, ha közbiztonság van. Úgyhogy rendben, legyen akár az a zsidó is ember, emiatt ne fájjon a feje, meg a mi fejünk se. Néhány számla rendezve lett, el van intézve, úgyhogy most már nem kell huligánkodni velük. Teljesen egyetértek. Úgyhogy már nincsenek olyan balesetek, mint voltak, ugye, ahogy ők mondják: ATROCITÁSOK. Nehéz megállni, de  azért valahol a magyar ember is kultúrember.

Úgyhogy nekem ne jöjjenek azzal, hogy micsoda antiszemitizmus van itt. Hozzanak ide nekem bármilyen zsidót, aki azt állítja, hogy őt ATROCITÁS érte! Szemenköpöm, isten az atyám, mert HAZUDIK! De úgy látszik, nekik is megjött az eszük, rájöttek, hogy az ATROCITÁSSAL már nem lehet handabandázni, kész, ez a lemez lejárt, és legalább ezzel már nem gyalázzák a magyar nevet. Itt olvasom, kérem, fehéren-feketén, hogy 25 százalékkal csökkent azok száma, akik személyesen, haha, megéltek valami olyat. Na ugye. Akkor meg mit akarnak még? Azt azért, ugye, ők sem képzelik, hogy valamilyen törvénnyel rá lehetne szorítani a magyar embert, hogy ezenfelül még SZERESSE is őket? Mondok egy példát, mondjuk egy illető elválik a feleségétől, mert utálja. Ilyen aztán naponta történik. És akkor emögött bizonyára az ANTIFELESÉGIZMUS mételye lappang? Badarság. Csak nem szereti a feleségét, ennyi az egész. De még ez a példa sem jó, mert az az illető ismerte a feleségét, tehát tudja, mért utálja. De nekem zsidó nincs a családomban, közelről nem ismerek egyet se, akkor hogy’ lehetnék én bármiféle ANTI pont vele szembe? Na mindegy, azt akarom csak kihozni ebből, hogy mért nem elég EZEKNEK az, ami van: hogy NEM BÁNTJUK őket? Milyen antiszemitizmus kell még EZEKNEK, mikor nincs is? Pedig lenne rá igény.

2.

De nem erről van szó, nem ez böki a magyar ember csőrét igazán. Mert kit érdekelnének EZEK, ha nem lenne itt egy ÁLLANDÓ ANOMÁLIA, ami valahogy sose változik. Azért ez itt mégis csak a magyar ember hazája, nem? És akkor hogy’ van az, hogy a magyar ember SOHASEM boldogul a saját hazájában, nem jut egyről a kettőre! Itt valami suskusnak kell lenni. Ennek kérem, semmi köze semmiféle antiszemitizmushoz, ez nem előítélet, hanem tény: egy ALAPVETŐ igazságtalanság, AZ alapvető IGAZSÁGTALANSÁG, csupa nagybetűvel. Itt van kérem, a fontos kutya elásva, a többi csak reklám.

Mert most is az van,  mint régen. Most is az URAK nyúzzák a népet. Azelőtt a gróf Döbrögi, most a polgármester Döbrögi. De hát mit kezdjünk velük? Ez a rend, a szegény embernek ebbe nincs beleszólása, különben jönnek a kommunisták. Törvénynek lenni kell, rendnek lenni kell, és az URAK, azok mégis csak magyar emberek a szívük csücskéig. Nem félnek, mindig példát mutattak magyarságból mindenkinek, most is kiállnak a magyar névért édes Erdélyben is, de még BRÜSSZELLEL szembe is! A zsidók mikor, hol álltak ki a pástra a magyarságért? Na ugye. Ezek után hogy’ nézne az ki, hogy magyar a magyarnak nekitámad? Pont erre uszít a zsidó, a Soros, meg a bérencei, hogy leplezzék a bűnüket.

Csak ugye, miközbe örökké ez a NÉPNYÚZÁS a magyarság bére az urak részéről, aközbe a zsidóra EZ AZ EGÉSZ nyomorúság valahogy nem vonatkozik sose, se anno, se most. Az, kérem, mindig csak jól él, és azzal leplezi magát, hogy még uszítja is a magyart a magyar ellen! Ez azért egy KICSIT mégis csak FURCSA, nem? Honnan veszi a gazdagságát? Az uraktól nem veheti, mert azok nem adják oda. Az urak, azok az Izraelt szeretik, ez is elég furcsa, de a zsidókat ők sem. De ettől eltekintve is, az urak senkinek nem adnak semmit. Akkor hát honnan veszi el a zsidó? Na, honnan? Ez, kérem, teljesen logikus. Ez nem előítélet, hanem egyszerű számtan. Nem elég nekünk az a sok uraság? Akkor még a zsidó, aki NEM IS MAGYAR, még az is lefölözi azt a keveset, ami az urak asztaláról véletlen lehullik?

Hogy’ csinálja, azt én nem tudom, de itt valami nem stimmel. Ugye, a magyar ember orra alá dörgöli, hogy ő okosabb, tanultabb, iskolába járatja a fiát, hát hogyne boldogulna jobban, mint a magyar ember, az a bugris, ugyebár. Mert hogy, szerinte, a magyar ember maradi, sötét és túl sokat iszik. Mért nem követi inkább EZEKNEK a példáját! És akkor még a magyar emberre fogják rá, hogy FAJI ELŐÍTÉLETE van! És akkor arról még nem is beszéltem, hogy aki tanult, meg művelt, annak attól már mindjárt joga van KIZSEBELNI a másikat? Hát hogy’ van ez? Ha itt mindenki EGYFORMA meg EGYENLŐ, ahogy EZEK papolják, akkor hogyhogy EZEKNEK több jut, mint nekem? Ez, kérem, IGAZSÁGTALANSÁG, és erről beszélek.

Na de, nem ez a lényeg, kérem, Mert ki ne fölözne, ki ne halászna a zavarosban, ha lehet? Emberek vagyunk, amint már mondtam. Az mindegy, hogy szemita, hamita vagy hottentotta, csak ne legyen itt az orrom előtt. De EZEKKEL az a baj, hogy miközbe ILYENEK, azt akarják bemesélni, hogy NEM ILYENEK.  Az urak, azok becsülettel megmondják, hogy dögölj meg. Ez legalább világos. De EZEK? EZEK reggeltől estig nyomatják, hogy á, dehogy: EGYENLŐK vagyunk, EGYFORMÁK vagyunk, ők is UGYANOLYAN magyarok. De közbe azért legyen egy kis megkülönböztetés is: tiszteljük és szeressük a MÁSSÁGUKAT is, mert az egy KÖZÖS nemzeti érték a SOKSZÍNŰSÉGBEN, úgymond. Jó, de hogyan csinálja ezt a magyar ember? Mert közbe nem szabad ám észrevenni, hogy ők MÁSOK, hogy KÜLÖN akarnak lenni, ELITKLUB akarnak lenni, mert az meg már FAJI megkülönböztetés ugyebár, ami nekik nem kell. El akarnak vegyülni észrevétlenül, de közbe mindenre képesek, csak hogy KIVÁLJANAK a tömegből, amit LENÉZNEK.

Az ember csak kapkodja a fejét. Most akkor ők MÁSOK vagy NEM MÁSOK? Sokszínűek, más színűek vagy egyszínűek? Döntsék el végre legalább egymásközt, meg azt is, hogy utóvégre MELYIK az érték, mert én bizony nem értem, hogy lehet valaki egyszerre MÁS is, meg nem is, egyszerre EGYVALAKI is, meg MÁSVALAKI is, ilyen színű is, meg olyan színű is, meg nem is, meg szeretet is akar, meg nem is, és mindent egyszerre. Ilyen nincs.

Valaki vagy ez, vagy az, és ennek semmi köze a vallásához vagy a származásához. Én kérem, római katolikus vagyok, itt a közvetlen szomszédom, az református, a harmadiknak olyan vicces tót neve van, szemközt egy sváb lakik, az ember ki se tudja mondani a nevét, annyi benne a “kr” meg a “hr”, de attól még mind EGYFORMA magyar emberek vagyunk, és nem pedig kisebbségek. Egy emelettel lejjebb meg egy zsidó lakik, de azzal nincs semmi baj, ő se kisebbség, mert ő nem tudja magáról, hogy zsidó, csak mi tudjuk, a többi lakó, de rendes ember, nem mondjuk meg neki, most minek keserítsük, elég baj neki, hogy zsidó. Attól még nyugodtan lehet szórakozni a mindenféle hagyományokkal. A szomszédom felesége is minden héten dalol valami sváb kórusban, meg dirndlit hímeznek. De az nem jelenti azt, hogy ő ELKÜLÖNÜLNI is akar, és MEGKÜLÖNBÖZTETI is magát! Sose erőlteti nekem, hogy ő MÁS, és nekem TISZTELNI kellene az ő sváb mit tudom én, mijét! Kizárólag a zsidók nem értik, meg persze a cigányok sem, és most a buzikról még szó essék, szóval a világ minden kincséért se értik meg, hogy EGY FENÉKKEL NEM LEHET KÉT LAKODALOMBAN ÜLNI. Illetve, dehogynem értik, csak így akarják összezavarni a magyar embert. Pedig én azt nem tudom megcsinálni, hogy lássam is a színét, de színvak is legyek. Oda jutunk, hogy egy ilyen szerencsétlen véletlen, hogy valaki zsidó vagy cigány, az egy erény, de ha én észreveszem, az jellemhiba. Kérdem én, akkor hol is kezdődik a megkülönböztetés és a zavarkeltés? Azt se tudják, mit akarnak. Hát hogy’ akarnak magyar emberek lenni, ha közben azt terjesztik, hogy a magyar, az antiszemita?

Mert tessék, leírják, ők maguk feketén-fehéren, hogy milyen nagy, ide van írva, tessék, hogy kétharmaduk szerint ilyen NAGY meg olyan NAGYON NAGY az antiszemitizmus. Mondhatom: ügyes. Miközbe senki se bántja őket, még egy hangos szóval se, amint azt már maguk is kénytelenek elismerni! Na de nem az fáj nekik, amit művelnek, hanem, hogy ANNAK ELLENÉRE senki se szereti a FAJTÁJUKAT. Fosztogatni is akarnak, de szeretést is akarnak, és nem értik, hogyhogy egyszerre a kettőt nem tudják lenyomni a magyar ember torkán, és ez kicsit nehezíti a dolgukat. Ugyanúgy: tiszteletet meg kíméletet is akarnak, de FAJIT, azt meg nem akarnak. De hát ez fából vaskarika, normális ember ezt nem bírja felfogni. És akkor ezt hívják ők makacs antiszemita ÉRZÜLETNEK, ami, ugye, valami titokzatos okból MÉG MINDIG ott lappang a magyar emberben! Mit nem értenek? Az úgy nem megy, hogy ok nélkül felhánytorgatják az antiszemitizmust, de közbe kiderül, hogy NEM IS TUDNAK MEGLENNI NÉLKÜLE! Azzal takargatják a viselt dolgaikat, az a harci riadójuk. Teljesen olyan ez, kérem, mintha a tolvaj azzal takarózna a bíróságon: kérem, ez  csak egy  ELŐÍTÉLET, és tessék engemet hazaengedni. Tiszta kabaré! Az urakat se szeretjük, de attól még az urak nem fogják ránk, hogy lappangó ANTIÚRISTÁK vagyunk! Nincs is rá semmi okuk, hiszen már mindig rájuk szavazunk. Döbenetes észjárásuk van a zsidóknak, ahelyett, hogy előbb a saját portájuk előtt söpörnének. Amíg nem söpörnek, addig meg érjék be azzal, hogy nem szeretéstől még senkinek se lett gyereke.

Mért van az, hogy a kínaiakkal semmi baja annak a nagyon FAJGYŰLÖLŐ magyar embernek? Pedig ezek a csipogó ferdeszeműek is jó sokan vannak itt, már a szemük se áll jól, és azok is üzletelnek, és azok is KÜLÖN akarnak lenni. De hát pontosan ez az! Mert KÖZBEN a kínai nem törleszkedik, nem elegyedik, nem akar úgy tenni, mintha magyar ember lenne, nem akar hatalomra vergődni, nem beszél bele semmibe. Elvan magába, de nem is fosztogat. Ez tiszta sor, és mindenki csak nyer: a kínai olcsón árulja a vackait és békén hagy, cserébe a magyar ember elnézi neki, hogy kínai.

Na most ugye, hogy’ oldották meg az ANOMÁLIÁT anno? Bejött a zsidótörvény, hogy el kell venni a zsidótól ezt meg azt. Volt nagy sírás-rívás, Jeruzsálem pusztulása, pedig csak egy KIS igazság lett téve. És aztán, amikor TÖMEGESEN visszajöttek, még nekik állt feljebb, hogy őket KIRABOLTÁK! Mi az, hogy kirabolták, mikor minden törvényes volt? És, ugye, most meg tessék visszaadni a jusst! Ami ugye, már nem is volt meg, mert letarolta a háború. Nem mindegy már, kinél volt a juss, amikor ráesett a bomba? Mindjárt feledték azt a nagy egyenlőséget meg sorsközösséget. Mikor pedig mit lehetett volna visszaadni a nincsből? Ráadásul olyanoknak, akikre senki se számított, hiszen előzőleg az lett mondva, hogy EZEK már nem jönnek vissza többé. Az ártatlan magyar embert VALAKIK már megint becsapták! Miközbe ők meg, ők már megint tele voltak arannyal meg dollárral, küldte nekik a Dzsoint meg a többi pajeszos Amerikából a VIGASZDÍJAT. De a magyar ember tán nem vérzett a háborúban, aztán utána nem szedték el tőle az utolsó gatyáját is? És akkor a magyar embert ki vigasztalta egy kis lével? Senki. Pont fordítva, ahogy volt az a mondás akkoriban: amit meghagyott az aszály, azt elvitte az uszály, mert muszáj. Hát hol az a nagy zsidó-magyar sorsközösség? Mért csak nekik jár a sorsközösség, nekünk miért nem? Valaki a tyúkszemükre lép, máris számon kérik a magyar ember lelkiismeretét, de ha jól megy nekik, akkor aztán nincs sorsközösség. Ez talán nem IGAZSÁGTALANSÁG?

De azóta is. Ha az a zsidó KÉNYSZERMUNKÁS két napig tankcsapdát ásott valahol a németeknek, akkor már kapja a nyugdíjat németből. De a magyar KATONA? Ugye, azt mondja a német, hogy ahhoz neki semmi köze, mert a magyar embert a magyar urak hajtották ki a harctérre. Ez már tényleg egy vicc. Hát nem a németek kezdték a háborút? Nem miattuk ment a magyar ember is, meg a zsidó is? A zsidót tán nem a magyar csendőr hajtotta ki árkot ásni? Aztán a zsidónak mégis jár a német nyugdíj, de a magyarnak nem. Hol van már megint a SORSKÖZÖSSÉG? Maguknak kiügyeskedték, de ha a magyar ember érdekét is kellene nézni, akkor kussolnak.

És erre, akkormikor nem kaphatták vissza a nemlétező jusst, akkor véres BOSSZÚT álltak. Nem adjátok vissza a lábost, az ágyneműt, a szabóműhelyt? Jól van, akkor mi leszünk itt az urak! Behozták a kommunizmust, és mindenkitől elvettek mindent, aztán még a padlást is LESÖPÖRTÉK rendőrileg. Százszoros bosszút álltak, ezerszer annyit vettek el a magyar embertől, és hogyan? Ők is a TÖRVÉNY erejével! Nocsak, de jól eltanulták! Az nem volt KIRABLÁS? Egyszerűen átkeresztelték az egészet, hogy aszongya, ez osztályharc. De az, ugye, nem nekik fájt, hanem dörzsölték a markukat. Az a Rákosi-Rótman, meg a haverjai. A többi meg, az a sok többi MÁS, aki NEM MÁS, ugye, csupa igaz magyar hazafi állítólag, meg se állt Palesztináig, Amerikáig, elszaladt mindenfele, hogy itt nem lehet élni a kommunizmus meg az antiszemitizmus miatt, most meg ott zabálja sírva a jó magyar szalámit, és megint gazdag. A buta magyar ember meg itt maradt megint szenvedni, tovább.

Jó, a Kádár alatt volt egy kis szusszanás, adtak egy kis alamizsnát a népnek, úgy látszik, megijedtek, de aztán hamar megelégelték. Most már legyen rendszerváltás! És mi volt az az úgynevezett rendszerváltás? Talán IGAZSÁGTÉTEL? Dehogyis. Hanem még az alamizsnát is elirigyelték. Mikor bejött a rendszerváltás, akkor, míg az egyik fele panaszolta az ATROCITÁST, és közbe a magyar ember azzal volt elfoglalva, és nem figyelt oda, addig a másik fele akkori divat szerint suttyomban PRIVATIZÁLTA magának az egész bababútort! EZEN a téren, érdekes, nem bánták, hogy átmenetileg nem volt közbiztonság! Mert, úgymond, ez a DEMOKRÁCIA, meg a szabad vállalkozás. Szabad? Na ne. Hisz’ megint kik kaparintottak meg mindent? Na kik? Tudjuk jól: akik ott sündörögtek a húsosfazék körül. A kiugrott komcsik. Tudjuk, KIK azok. És még, hogy demokrácia? Azok a kiugrott komcsik, meg a libsi segítőik, a hazaiak meg a külföldiek egyként, az a szegény kis gyenge kisebbség, mihelyt zsebre tette a fél országot, rögvest kidobott egymillió embert az állásából. Egymilliót! Nesztek, DEMOKRÁCIA! Nesze neked kisebbség, meg az ő gyengesége, amit megvéd a demokrácia! Ó, hogy’ megvédték, de meg ám! Saját magukat, a többi meg éhenhalhat felőlük.

Most az utóbbi nyolc évben volt egy kis rendcsinálás, de NORMÁLISAN, ahogy kell, semmi antiszemitizmus, hanem a szavazóurnák útján, törvényesen. Szóval most már az urak  majdnem mind igaz magyar emberek, ami mégis más. De ettől valahogy most se a zsidó gyengül, hanem a magyar ember szenved megint még többet, mert most megint ugyanúgy azt a kis kevesét fölözi le a zsidó, amit az urak egyáltalán meghagynak. Nekem SEMMI BAJOM külön a zsidókkal, de azt nem értem, hogy az ezeréves magyar átok, az rájuk mért nem vonatkozik.

Hát ennyit a LAPPANGÓ antiszemitizmusról, amit EZEK valahogy nem értenek, állítólag. Mások is emlékeznek mindenfélére, nem csak ők, ennyi az egész. Jó, legyen nekik is igazságuk, de legyen igazsága a magyarnak is, és azt nekem ne hívják antiszemitizmusnak!

 

3.

De még csak most jön a java. Mert a zsidó se hülye, most már észrevette, hogy leszavazta a magyar ember. A lelkünk, az még a miénk! De meddig? Mert, amint ma látjuk, új trükköt eszeltek ki, olyat, ami minden korábbinál veszélyesebb.

Ugye, ma már kiderül, hogy törvényeket nem is lehet csak úgy hozni, ahogy szabad országban szokták, szóval, hogy a többség dönt, mert az ilyen tempó a MODERN világban, az úgymond gyanús, és akkor rögtön futnak BRÜSSZELBE, és BRÜSSZEL összevonja a szemöldökét, és szúrósan néz, hogy mi van az úgynevezett európai értékekkel, nincs-e ott valami DIKTATÚRA? Na de, miért? Mit is kifogásolnak VALÓJÁBAN? Nahát, ez az egész bagázs Brüsszelestül, reggeltől estig semmi mást nem csinál, csak védi a kisebbségeket a többség diktatúrájától, na ná, majd nem. A TÖBBSÉG, az ma már nekik elavult, gyanús, nem elég demokratikus. EZ az új vesszőparipa, a KISEBBSÉGEK, semmi más. Miután EZEK rájöttek, hogy egyedül már nem boldogulnak, hát akkor legyen minél több kisebbség, amíg egyszer csak nem is marad már többség! Csiribú, csiribá, volt többség, nincs többség! Annyi az egész, hogy a többséget fel kell szeletelni kisebbségekre, és egyenként lenyelni.

Ennek a trükknek, kérem, az a veleje, hogy biztos mindenkinek van valami baja, bánata, sérelme, amivel a többiek nem törődnek, amiben őt a többség, úgymond, semmibe veszi, nem támogatja eléggé, meg elnyomja. Na, akkor milyen egyszerű: legyen mindenki ezért-azért megkülönböztetett, meg ilyen-olyan elnyomott, és akkor ezekből kis csoportokat lehet összállítani, a zsidó mintájára. Ehhez értenek, hát ezt találták ki. Ha az ma már, úgymond, elemi, hogy a zsidót nem szabad bántani, akkor ebből könnyen jön az ötlet, hogy akkor biztos a többit sem szabad, nosza, gyerünk! Ma már mindenki valamilyen kisebbség, ez a divat, ez hoz a konyhára, és közbe nem veszik észre, hogy csak a zsidó szekerét tolják. Minden kisebbség élén ott nyüzsög egypár zsidó, aki uszít a többség ellen, és szervezi és szaporítja a SOKSZÍNŰSÉGET, hogy az ő színe ne is lássék annyi sok szín között, hogy aztán a nagy tumultusban csak kapkodja a fejét a magyar ember, már nem is tudja, honnan jön az áldás. Mindig csak az az egyenlőtlenség, amit a zsidó annak lát, a többiek meg kontárok vagy antiszemiták. Ez lenne, ugye, az európai érték meg demokrácia, amiben aztán már észre se lehet venni, hogy KIK vannak emögött, mert már mindig másokra hivatkoznak, mások mögé bújnak nagy ügyesen.

Ez az EGÉSZ ballibsi bagázs látástól mikulásig csak védi meg védi a buzikat, a cigányokat, a vegetariánusokat, a nőket, a kövéreket, a nudistákat, a nemdohányzókat, az állatokat, a mindenféle kitalált vallásokat, a környezetet, az allergiásokat, a gyalogosokat, a kocogókat, a biciklistákat, mindenkit, de külön-külön. Ma már MINDENKIT BESOROZNAK VALAMILYEN KISEBBSÉGBE, AZTÁN ODASZALADNAK, ÉS MEGVÉDIK. Ha nincs elég kisebbség, nosza, kitalálnak még százat, mibe van az nekik? Furdalják csak a magyar ember lelkiismeretét minél többen! De hát hogy’ van elképzelve ez az EGÉSZ? Autózni hovatovább bűntett az elnyomott porallergiások ellen, és akkor a biciklivázon szállítsam a nyolcvanéves anyósomat a rendelőbe? A fiam már udvarolni se mer, mert fél, hogy följelentik szexuális zaklatásért. Megőrültek ezek? Akkor hol a többség, ki a többség? Az már nincs is, teljesen szét vagyunk darabolva, akárhova néz az ember, né’ má’, itt is egy kisebbség, ott is egy kisebbség, szaporodik, mint eső után a gomba.

Abból van az egész, hogy EZEK soha, sehol, senkivel se tudnak békén megférni, még saját magukkal se. Most még a legnagyobb ellenségüket, az arabot is idehoznák a nyakunkra, hogy az is meg legyen védve. Mért pont itt kell megvédeni még az arabot is? Csak azért, hogy legyen még egy kisebbség az összes többi mellé, amit maguk előtt tolhatnak. Mikor nemrég ott tolongott a migráns a Keletinél, akkor mindjárt ki segédkezett nekik? Az a Baba vagy ki, pokol angyalának öltözve, tök, mint egy goj motoros. És hát nem elhenceg vele egyszer csak nagy büszkén, hogy ő is zsidó? És, ugye, pont azért tud olyan SZOLIDÁRIS LENNI! Azt hiszik, a magyar ember nem lát át a szitán?

Jó, de ez mind nem érdekes, nem tartozik rám, kit érdekelnek a migránsok? Én azt is el tudom fogadni, hogy ez a MIGRÁNSOZÁS, ez egy úri huncutság, ki lát ebbe bele? Csak, ugye, közbe a másik oldalról, nekem EZEK akkor se tömjék a fejemet NAPESTIG azzal, hogy meg kell védeni a KISEBBSÉGEKET, ugyebár, úgymond, a GYENGÉKET a TÖBBSÉG előítéleteitől meg diktatúrájától. Mintha én vagy a kormány lennénk a diktátor, a kisebbségek meg a gyengék! Mikor már több a kisebbség, mint hal a vízben.

Szóval, ami NEKEM a kérdés, az az, hogy ebben a fene nagy demokráciában, meg egyenjogúságban, amit EZEK akarnak, ki védi meg a TÖBBSÉGET? Attól a sok kisebbségtől ki védi meg a többség  egyenjogúságát? Régen egyszerű volt: a zsidó a hibás. De ma? Azt se tudja, hova üssön az ember, nehogy a végén saját magát találja el. MERT EZEK AZTÁN MINDENKIT MEGVÉDENEK, CSAK A TÖBBSÉGET NEM. Egyáltalán: ki még a többség? Úgy tesznek, mintha többség nem is lenne, és nem is szabad lennie. Hogy szabadon garázdálkodhassanak. Akkor meg mit csodálkoznak, hogy a magyar ember gyanakszik, és csak  lappang meg lappang az a titokzatos antiszemitizmus? Na, vajon mitől lappang? Hát nem a mi bőrünkre kisebbségeznek? Nem csoda, hogy már Amerikában is elegük lett a népeknek, és bejött a Trump azzal a hülye frizurájával. Legalább kicsit ELGONDOLKODHATNAK ezek a nagy kisebbségvédők, hova vezet a taktikájuk. De nem gondolkodnak el, nem ocsúdnak fel, csak nyomják tovább a magukét!

Pedig nem úgy van az, hogy a kisebbségnek mindent szabad demokratikusan, a többségnek meg csak pofa be, különben szégyellheti magát, fuj, antidemokrata, meg antiszemita, meg buziverő, meg szexista, meg minden, ha csak megpisszen. Ez a baj, kérem. Az, hogy bebeszélik az embereknek, hogy mindenki EGYFORMÁN kisebbségi, és ágáljon mindenki csak a SAJÁT kisebbsége jogaiért. Tessék BEFELÉ fordulni, nézegesse mindenki a saját kisebbsége köldökét, és aztán száz lúd úgyis disznót győz, miután a többség, ugye, magától szétolvadt a kisebbségekbe. A kisebbség a legfőbb jó, a többség meg, ugye, az ellenség. Pedig ez nem igaz: szélmalomharcba kergetik az embereket önmaguk ellen. Az rendben van, hogy tessék olyan villamost gyártani, hogy a nyomorék is fel tudjon szállni, remek. A szegény magyar nyomorék örvendezik, azt hiszi, megütötte a főnyereményt ezzel a kisebbségesdivel, aztán legközelebb mégse tud felszállni a villamosra, mert az alacsony lépcsőtől ugyan nem lett több a nyugdíja! Attól még nem fogja tudni megvenni a bérletet! Csak akkor már nincs hova mennie a panaszával, hiszen őt már MEGVÉDTÉK, miközben a villamosgyár megint még többet profitál. Pont, mint a bioétel. Nagy csinnadratta, hogy az milyen egészséges. Közbe csak annyi az egész, hogy abból kispórolják a mérget, mégis az a drágább. Így dupla pénzt keresnek, de a szegény ember nem tudja ám megvenni! Az urak erre azt mondják, csiba, most a migráns a baj, a kisebbségvédők meg azt mondják, hogy ja, ja, persze, persze, de hát ehhez nagy összefogás kellene, ugyebár az urak ellen. Méghogy az urak ellen! Mikor már csak a kormány igazán magyar itten, miközbe ezerfelől ostromolják a kisebbségek? Nemsokára a kormány lesz a legkisebb mind közül, ha ez így megy tovább. És ki fogjon össze kivel? Mikor éppen pont azt szervezik, hogy a többség jól szét legyen zilálva, és mindenki csak a maga kisebbségi bajával törődjön a többiek ellen!

Szóval kérem szépen, ez egy nagy ÁTVERÉS. Mert ugyanis valójában, ha hiszik, ha nem, MINDEN kisebbségnek a TÖBBSÉGE ugyanazokból a KISEMBEREKBŐL áll, és nekik van egy EGYFORMA érdekük, ami őket nem a kisebbségek szemfényvesztő korifeusaihoz fűzi, hanem EGYMÁSHOZ, és pont AZOKKAL szemben! Abban a nagy SOKSZÍNŰSÉGBEN, bizony, van egy ilyen EGYSZÍNŰSÉG, és pont ez az, amit elvarázsolnak, és szeretnék, ha elfelejtenénk! Ez aztán minden korábbinál veszélyesebb. De a magyar ember nem akarja elfelejteni, csak forgatja a megzavart fejét. Szóval,  én azt mondom:  előbb meg kell védeni a többséget, a többségnek a kenyerét, a jólétét, hogy a kisembernek, aki mégis csak a TÖBBSÉG, akár allergiás, akár biciklista, ne kelljen rettegnie a szelet kenyeréért, és aztán utána, ha az megvan, felőlem akár ajnározzák a kisebbséget is, ahol érik, vonulgassanak a buzik, amennyit akarnak, kit érdekel. De csak utána, sorrendben, és ne a többség kárára. Én azt mondom: EGYENJOGÚSÁGOT a többségnek! Ne játsszák ki a kisebbségeket a SAJÁT többségük ellen! Ehelyett mit kapunk EZEKTŐL? Ezt a ködfüggönyt, ami mögül a régi nóta szól: oszd meg, és uralkodj! Pedig a demokrácia kérem, szerintem nem CSAK azt jelenti, hogy mindig VALAKI MÁSNAK KELL JÓL JÁRNIA, ÉS NEM NEKEM. Feje tetejére állítják már a világot: a kisebbség a fontos, a  többség meg kushadjon és szégyellje magát, és felejtse el, hogy valaha is a világon volt. Innen nézve, a fotelemből, én bizony így látom. Nem furcsa ez? Hogy EZEK mindig hátul mennek be a forgóajtón, de megint elől jönnek ki?

És akkor még EZEK csodálkoznak, meg sopánkodnak, hogy a magyar ember ilyen meg olyan elmaradott, nem érti, nem szereti a demokráciát, nem kell neki a szabadság, nem akar felnőni, nem kell neki az önállóság, az öngondoskodás, nem akar félretenni magánbiztosításra, hanem mindent állam bácsitól vár, Kádár-nosztalgiája van, paternalista, antiszemita, és ROSSZUL szavaz, már harmadszor egyvégtében a népelnyomó uraságokra adta a voksát. De hát uramisten! Havi nyolcvanezer meg negyvenezer nettóból még öngondoskodni is? Mikor a betevő falatra se futja? Ennyire hülyének néznek? Kinek a hibája ez? Hát kire szavazzunk? Normális ember EZEKRE nem szavaz. Jó, AZOK is lopnak, de legalább magyar emberek. Ők legalább nem akarnak még IMPORTÁLNI is kisebbségeket külföldről. Mi más maradt nekünk?

Pontosan, mint a régi vicc, csak fordítva: hát minket, belgákat, ki véd meg? Aki se zsidó, se kövér, se sovány, se esőerdő, se koalamackó, se bangladesi, se biciklista, se semmi, csak úgy egyszerű magyar ember, akinek csak ez van, azt ki védi mg? Újra csak az ezeréves magyar átok, a tömegnyomor, szünet nélkül!

Mármost, kérdem én: ebben aztán mi az antiszemitizmus? Mámint abban, hogy a többség is védelemért kiált, de sehol sem talál? Már saját magát se találja! Az egyetlen, amiben még TALÁN  többségben vagyunk, az a magyar lelkünk, ne vegyék el azt is! Minden jobb, mint ez a bolondéria. Bolondok ezek, és minket is hülyének néznek. Végül is, mondjuk ki nyíltan: az urak malmára hajtják a vizet. Hova máshova menekülhetne a többség? EZEK odalöknek a karjukba.

Szóval, kérem, csak azt akartam mondani, hogy nem olyan egyszerű dolog az IGAZSÁG.”

[popup][/popup]