Ferenc pápával találkozott a Mazsihisz elnöke

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Közösség

A közelgő zsidó újév, Ros Hásáná alkalmából hétfőn Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Zsidó Világkongresszus (WJC) szűk körű küldöttségét. A Ronald S. Lauder vezette delegációnak a WJC alelnökeként tagja volt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is.

vatikan_wjc_heisler

A találkozó kapcsán Heisler András kifejtette: „a jelenlegi rendkívül nehéz európai helyzetben Ferenc pápa szellemi vezetőként nem a politikai megoldásokra mutatott rá, hanem a megoldás kereséséhez nélkülözhetetlen erkölcsi iránytűvel igyekezett segíteni a kötetlen beszélgetésben résztvevőket – hangsúlyozva a zsidó-keresztény alapértékek nélkülözhetetlenségét”.

Ferenc pápa a találkozó során felemelte hangját a vallási fundamentalizmus ellen, amely megítélése szerint minden vallásban fellelhető. A pápa a migrációval összefüggésben tapasztalható európai gyűlöletbeszédről szólva úgy fogalmazott: Európának el kell fogadnia, hogy a kontinens elöregedett.

Új lendületre, új emberek befogadására van szükség a fejlődéshez, s ez a változás innovációt és fellendülést eredményezhet. Hangsúlyozta azonban, hogy a befogadás csakis átgondolt és felelős integrációs politikával együtt képzelhető el. Ha önmagában csak a befogadásról beszélünk, hibát követünk el.

A magyar zsidóság képviseletében Heisler András legutóbb 2015 őszén járt a pápa meghívására a Vatikánban, amikor a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatát meghatározó „Nostra Aetate” kezdetű, a II. Vatikáni Zsinaton kihirdetett nyilatkozat születésének 50. évfordulóját ünnepelték.

[popup][/popup]