Vádemelés: Netanjahu egy év haladékot kért, három hónapot kapott
Három hónappal elhalasztotta Benjámin Netanjahu júliusra kitűzött meghallgatását az izraeli miniszterelnök ellen három korrupciós ügyben folyó nyomozás keretében Aviháj Mandelblit izraeli ügyész. |
Az ügyész szerdai levelében arról tájékoztatta Netanjahu ügyvédeit, hogy a meghallgatást október 2-ra és 3-ra halasztotta, s szükség esetén még egy meghallgatást tartanának a következő héten. Netanjahu korábban azt kérte az ügyésztől, hogy meghallgatását kérelme benyújtása után egy évvel, vagyis 2020. május 14. után tartsák meg, de folyamodványát Mandelblit elutasította. Az ügyész arra hivatkozott, hogy három hónapnál hosszabb halasztást a törvényes előírások nem tesznek lehetővé. Levelében azt írta, hogy egy ilyen hosszú halasztás alapvető közérdeket sértene, mely ahhoz fűződik, hogy a lehető leghamarabb döntés szülessen az ügyben. Az ügyész idén februárban jelentette be, hogy vádemelésre készül Netanjahu ellen, akinek azonban ezelőtt még lehetősége lesz meghallgatáson érvelni saját védelmében. Az izraeli miniszterelnök ellen három, az úgynevezett ezres, kétezres és négyezres akta ügyében emelnének vádat, csalás, hűtlen kezelés és vesztegetés gyanújával. Az ezres akta szerint Netanjahu és családja állítólag drága ajándékokat – szivarokat, pezsgőt és ékszert fogadott el 2007 és 2016 között mintegy 1 millió sékel (hozzávetőleg 277 ezer dollár) értékben Arnon Milchan izraeli üzletembertől, hollywoodi iparmágnástól. A kétezres aktában Netanjahu ellen az a gyanú merült fel, hogy tárgyalásokat folytatott a Jediót Ahronót című újság lapkiadó-tulajdonosával, Arnon Mózesszel arról, hogy a lap pozitív képet fessen róla, aminek fejében visszaszorítanák a lap vetélytársa, a Sheldon Adelson amerikai milliárdos által tulajdonolt Izrael Hajom című újság befolyását. Végül a négyezres akta szerint az izraeli miniszterelnököt azzal gyanúsítják, hogy különböző előnyökben részesítette Saul Elovicsot, a legnagyobb izraeli televíziós társaság, a Bezeq korábbi főrészvényes-tulajdonosát annak fejében, hogy a televízió Walla nevű honlapján pozitív színben tüntessék fel Netanjahut. A miniszterelnök az összes vádat tagadja, és azt állítja, hogy céljuk az ő megbuktatása. |