Új rabbi vehette át diplomáját az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Múlt hónapban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Dísztermében diplomaátadó ünnepséget tartottak. Rabbidiplomát szerzett Hercz Dániel, míg Zsidó kultúrtörténet szakon négy, Felekezeti szociális munkás szakon tizenegy hallgató vehette át a diplomáját.

A diplomaosztó. A felvételen jobboldalán az OR-ZSE oktatói, vezetői: Háberman Zoltán, Balázs Gábor, Peremiczky Szilvia, Gábor György

Csendben meghúzódó hír, nem is láttuk másutt, annak ellenére, hogy a neológia életében mégiscsak esemény, hogy új rabbi végzett az intézményben.

Különösen azért fontos az esemény, mert a napokban többen is szóvá tették (itt és itt), hogy a Rabbiképző – a neológia “zászlóshajója” – zsinagógájában ortodox rabbi kezdte meg munkáját.

A kép jobboldalán az új rabbi: Hercz Dániel

Arról is csupán a Mazsihisz honlapjáról szerezhetett információt az érdeklődő olvasó, hogy Hercz Dániel az Amerikai úti Szeretetkórház zsinagógájának vallási vezetője lett.

Az új rabbik munkájára, bemutatásukra még visszatérünk.

*

Radnóti Zoltán, a Budapesti Rabbiság vezetője arról is tájékoztatott, mely rabbijelöltek, kántorok és kántorjelöltek hol és mikor látnak el szolgálatot a vidéki közösségekben.

  • Kendrusz Attila rabbijelölt Szegeden lakik, ahol már bevezette a hétköznapi imát és Talmud Tórát;
  • Gál Attila rabbijelölt havonta egyszer teljesít szolgálatot Kaposváron;
  • Dickmann Dávid rabbijelölt minden pénteken tart sabati istentiszteletet Hódmezővásárhelyen;
  • Raáb Gábor kántor havonta egyszer tart szombatfogadást Mosonmagyaróváron, ilyenkor tanít is;
  • Fekete Dániel kántorjelölt kéthetente tart sabati istentiszteletet Székesfehérváron.
[popup][/popup]