Ötgyermekes ultraortodox zsidó anyuka a rigai félmaraton győztese

Írta: Szombat / zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Lettország fővárosában rendezett futóversenyen induló, 29 éves Beatie Deutsch az első olyan, szigorúan ortodox zsidó nő, aki nemzetközi atlétikai versenyt nyert. A Jeruzsálemben élő ötgyermekes anyuka 1 óra 17 perc 34 másodperc alatt futotta le a 21 km-es távot.

Ötgyermekes ultraortodox futóbajnok

“1940-ben még százezer zsidó élt Lettországban. Sajnos a holokauszt idején szinte mindegyiküket meggyilkolták. Riga környékén is voltak kivégzőhelyek. Riga gyönyörű zsinagógája és közössége teljesen elpusztult, és ma már csak maroknyi zsidó él ott, és egyetlen zsinagóga működik a városban. A nácik meg akartak semmisíteni minket, de nem jártak sikerrel. Rigában lesz az első nemzetközi versenyem, ahol büszkén képviselem majd Izraelt és a zsidó népet.” – írta ki a megmérettetés előtt Facebook oldalára Beatie Deutsch, aki a “Marathon Mother” nevet használja a közösségi oldalon – írja a zsido.com.

Beatie korábban kizárólag izraeli versenyeken indult. 2018-ban megnyerte a Jeruzsálem Maratont, idén januárban pedig a Tibériás Maratont. A 2017-es Tel-Aviv Maraton  idején hét hónapos terhes volt, de végigfutotta a távot. A következő cél a 2020-as olimpia, amelyre edző készíti fel, és az állam is részt vállalt a felkészülés költségeiből.

A teljes cikk

[popup][/popup]