“Nem muzsikus – csak zseni.” – A Szomorú vasárnap szerzője 125 éve született

Seress Rezső zeneszerző, a világhírűvé lett Szomorú vasárnap című dal szerzője 125 éve, 1889. november 3-án született.

Budapesten látta meg a napvilágot Spitzer Rudolf néven. Artistának készült, tehetséges légtornásznak bizonyult, de egy cirkuszi próbán leesett a magasból. Csodával határos módon túlélte a zuhanást. Hosszú felépülése közben egy Üllői úti kocsmában ismerkedett meg Bilicsi Tivadarral, aki rábeszélte, hogy próbálja meg a színész mesterséget. Jelentkeztek Rákosi Szidi magániskolájába, de még a felvételin is mankóval jelent meg, így amikor kiderült, hogy táncoskomikus szerepre vágyik, a bizottság kétkedve csóválta a fejét. Mégis színész lett belőle, évfolyamtársai Vaszary Piroska és Halmay Tibor voltak.

A Műszínkörben kezdett dolgozni, évekig nyomorgott, egyetlen vigasza a színpad mögött álló pianínó volt, amelyen esténként, az előadások után saját kedvtelésére játszott. A színház igazgatója felfigyelt rá, és műsorra tűzte játékát. Első, országosan ismert szerzeménye az 1925-ben komponált Még egy éjszaka című dala volt.

Végképp hátat fordított a színháznak, amikor Nádor József zeneszerző beajánlotta a Dohány utcai Kulacs vendéglőbe, majd a közeli Kispipában játszott, az Akácfa utcában. Az apró termetű, jó humorú “kis Seress” nem volt férfiszépség, mégis az akkori Pest egyik legszebb asszonyát vette feleségül. Énekelni sem tudott igazán, rekedtes hangján inkább elmondta dalait, miközben jobb kezével zongorázott. A ballal ugyanis nem tudott játszani, és a zongora tetején heverő kottákat sem tudta olvasni. Mégis ő volt a korabeli Pest egyszemélyes intézménye, akinek kedvéért később olyan hírességek ültek be az említett vendéglőkbe, mint a perzsa sah és felesége, a walesi herceg, Arthur Rubinstein, Arturo Toscanini, Benjamino Gigli, Spencer Tracy, John Steinbeck és Otto Klemperer.

Világhíressé az 1936 körül keletkezett Szomorú vasárnap című dalával vált, amelyet Jávor László versére írt; a dal szövegét 28 nyelvre fordították le.

1944-ben munkaszolgálatra vitték. Életét egy német katonatisztnek köszönhette, aki többször is hallotta játszani. Hazatérése után ott folytatta, ahol abbahagyta – a Kulacsban. Pedig ekkor már gazdag ember volt, azzá tette a Szomorú vasárnap, vagy ahogy mindenütt ismerik, a Gloomy Sunday. Szerzeményét az egész világon játszották, repertoárján tartotta többek között Louis Armstrong, Bing Crosby, Paul Robeson, Ray Charles, Maurice Chevalier, Josephine Baker.

Az őt megillető jogdíjak szépen halmozódtak az Irving Trust bankháznál, New York-ban, végül mintegy 360 ezer dollárja gyűlt össze. Ám saját bevallása szerint hosszában is tériszonya volt, a VII. kerület határát sem tudta átlépni, nemhogy elutazzék jogos járandóságát felvenni. Az ötvenes évek elején “munkahelyet” váltott, egészen haláláig a Kispipában szórakoztatta a nagyérdeműt. Nem is maradt más választása, mert a Rákosi-korszak kultúrpolitikája túlzottan dekadensnek ítélte, és indexre tette dalait.

A hatvanas évek elejétől egyre jobban érzékelte, hogy az ő egyszerű, sallangmentes előadásmódja egy letűnt világot idéz, nem tud megfelelni a megváltozott zenei ízlésnek. 1968. január 11-én az egyre mélyebb depresszióval küzdő Seress máig sem tisztázott körülmények között véget vetett életének.

A Szomorú vasárnapon kívül számos más sláger is az övé (Fizetek főúr, Szeressük egymást gyerekek, Én úgy szeretek részeg lenni stb.), magyar nótákat is komponált (Gyere, Bodri kutyám). Írt operettet és két kisregényt is. Emlékkönyvébe Otto Klemperer csak annyit jegyzett bele: “Nem muzsikus – csak zseni.”