Nem hamisítottak, csak kicsit szépítettek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli hadsereg kedden új statisztikákat tett közzé az ultraortodox besorozottak számáról 2018. július és 2019. december között, ám hangsúlyozták, hogy a számadatok valószínűleg pontatlanok.

Képünk illusztáció (forrás: IDF)

A hadsereg becslése szerint, amelyről azt mondta, eredendően hibás, 1788 ultraortodox férfi csatlakozott a hadsereghez a 2018-os felvételi év során, 2018. július és 2019. június között. További 983-at soroztak be a 2019-es felvételi év első felében, július és december között – írja az ujkelet.live.

A katonaságnak 2016 óta nem tűznek ki kvótát az ultraortodox besorozásra vonatkozóan, azonban a kedden közzétett adatok azt mutatják, hogy messze elmaradnak a kormány által korábban megkövetelt számoktól. Utoljára, 2016-ban, a követelmény 3200 ultraortodox besorozása volt.

„Tekintettel arra a tényre, hogy a beszámolási kötelezettség jogilag rögzítve van, az Izraeli Védelmi Erők benyújtotta riportjait [Beni Gantz védelmi miniszternek]. Előzetesen és egyértelműen hangsúlyozni kell, hogy az Izraeli Védelmi Erők nem képes pontos jelentéssel szolgálni”, közölte a katonaság.

A hadsereg szerint a pontos számok ellenőrzésének jelenlegi problematikája abból fakad, hogy az alapul szolgáló adatok az oktatási rendszertől származnak, amely a hatáskörén kívül esik, így valódiságat nem tudja ellenőrizni.

A Kan közszolgálati műsorszóró decemberi riportját követően Aviv Kochavi vezérkari főnök vizsgálatot rendelt el az ultraortodox besorozattak hibás számadatai miatt, a bizottság vezetésével pedig Roni Numa közelmúltban nyugdíjba vonult vezérőrnagyot bízta meg.

A februárban közzétett 7 évre visszamenőleg folytatott vizsgálat komoly ellentmondásokat talált az említett időszakban közzétett számadatok és a valós értékek között, elismerve, hogy ezek a hiányosságok a számadatok kiszámításáért felelős tisztek súlyos gondatlanságának, a parancsnokaik közönyének és az érintett adatbázisokban tapasztalt káosz következményei.

Numa 41 oldalas jelentése szerint a vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a katonaság mint szervezet szándékosan megvezette volna a Knesszetet vagy a nyilvánosságot hamis számokkal, vagy hogy az érintett tisztviselőket politikai nyomás vagy pénzügyi ösztönzők motiválták. A hibás adatokat a súlyos gondatlanság mellett elsősorban az a nem egyértelmű meghatározás okozta, hogy a törvény szerint ki számít ultraortodoxnak.

A vizsgálat továbbá megállapította, hogy az Izraeli Védelmi Erők jelentései ellenére a hadsereg soha nem érte el a kormány által 2014-2018 között kiszabott ultraortodoxokra vonatkozó besorozási célokat, és az ultraortodox toborzottak száma egyáltalán nem növekedett a kérdéses időszakban.

„A vizsgálóbizottság súlyos szisztematikus, szakmai és parancsnoki hibát azonosított”, olvasható a jelentésben.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a vezető tisztek nem adtak közvetlen utasításokat a számok meghamisítására, bár az alacsonyabb rangú tisztek nyomást érezhettek a célok teljesítésére.

Teljes cikk

[popup][/popup]