Milkovics Pál: Nem várjuk el senkinek a lejáratását

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Neokohn honlapján reagált Milkovics Pál, a portált birtokló Brit Media tulajdonosa Seres László eddigi főszerkesztő távozására.

Milkovics Pál (Fotó: Wikipedia)

Mint beszámoltunk róla, Seres Facebook üzenetben sorolta fel az okokat, amik arra késztették, hogy távozzon a portáltól. Milkovics közleményében ezeket igyekezett cáfolni.

„A portál tulajdonosai soha nem várták el bárkinek vagy bármilyen közösségnek a lejáratását” – írja Milkovics, miután Seres nem rejtette véka alá, hogy egyre inkább tulajdonosi elvárásként jelent meg a Mazsihisz lejáratása.

Seres távozásának végső okát abban jelölte meg, hogy nem tudta elérni helyettesének, Veszprémy László Bernátnak a leváltását, akivel együttműködésük vége felé alapvető szakmai, etikai kérdésekben nem értettek egyet.

„Az oldal soha sem volt elkötelezett egyik hazai politikai közösség felé sem, hiszen alapvetően nem is foglalkozik belpolitikával” – írja a tulajdonos. Ez nyilván válasz Seres László állítására, miszerint bebetonozott helyettese a NER iránt elkötelezett, ő pedig nem szeretne egy NER projektben részt venni.

Különösen érdekes Milkovics alábbi állítása:

„Seres László másfél héttel ezelőtt a tudtunk nélkül lecserélte a főszerkesztő-helyettesét. Még ezek után is eldönthette, hogy vagy visszaállítja az eredeti helyzetet, vagy tőle leszünk kénytelenek megválni. A volt főszerkesztő még aznap mindent visszacsinált, hibáját elismerve szerette volna folytatni a munkáját, amiben mi támogattuk, ahogy az elmúlt másfél évben mindig.”

Itt – ha valóban így volt- a történet vége egész egyszerűen hiányzik: vajon ezek után hogy történt, hogy Seres László mégis távozott?

*

Seres váratlan távozása után a tulajdonos a Neokohn egyik munkatársát, az EMIH iránt elkötelezett és a Mazsihisz lejáratásában („Sípuccai dosszié”) korábban jeleskedő Megyeri András Jonatánt nevezte ki megbízott főszerkesztőnek.

A Kibic bennfentes forrásra hivatkozva azonban azt írta: ez feltehetőleg átmeneti helyzet, mert „a Neokohn mindenképp új struktúrában fog működni december 1-től a tulajdonosváltozás miatt, ami az egész szerkesztőség összetételét érinti.”

Mint a média arról beszámolt, Milkovics nemrég szerzett tulajdonosi jogokat a Brit Mediában, miután az EMIH igyekezett megszabadulni az ellenzéki médiumokat tartalmazó portfóliójától.

Címkék:Brit media kft, neokohn, Seres László

[popup][/popup]